Kihirdette döntését az új repülőgép-beszerzésekről a British Airways, melyet a piac már hónapok óta izgatottan várt. A légiflotta megújításához 12 Airbus A380 és 24 Boeing...
Hamarosan a biztosítási piacon is megjelenik az MKB Bank. A pénzintézet ugyanis tulajdonosaival közösen létrehozta az MKB Általános Biztosító és a MKB Életbiztosító Zrt.-t, az alaptermékeket október elsején vezetik be a piacra. A menedzsment gyors megtérüléssel számol a szinergiákból fakadó előnyöknek köszönhetően, így a pénzintézet 5 év múlva már Magyarország 10 legnagyobb biztosítótársasága közé…
A lengyel jegybank szinten tartotta a 4,75 százalékos alapkamatot tegnapi ülésén. A Budapest Economics elemzője szerint elsősorban a vártnál kedvezőbb augusztusi inflációs adatnak köszönhető a döntés, a további hónapokban azonban folytatódhat a már megkezdett kamatemelési ciklus. Jobbágy Sándor arra számít, hogy a cseh jegybank mai ülésén szintén változatlanul, 3,25 százalékon tartja az irányadó…
Az államháztartási hiány minél gyorsabb csökkentésének jegyében tervezik a visegrádi országok jövő évi költségvetésüket – véli az ING elemzője. Szlovákiában már idén alacsonyabb lehet a deficit a tervezettnél a dinamikus gazdasági növekedésnek köszönhetően, Lengyelországban ugyanakkor a családi adókedvezmény jelentős emelése késleltetheti a hiánycsökkentést. Németh Dávid úgy véli, hogy a régiós…
Magyarország előző évi helyezésén lényegesen javítva a 45. helyet érte el idén a Világbank üzleti környezetet vizsgáló rangsorában. A bank európai és közép-ázsiai régióért felelős közgazdásza a cégalapítás egyszerűsítésével, illetve a vállalatok megszűnésére vonatkozó szabályozás változásával magyarázta a javulást. A gazdasági miniszter úgy véli, hogy Magyarország az elmúlt 17 évben minden…
Jövőre az ideinél 25 százalékkal alacsonyabb lesz a pénzforgalmi szemléletű államháztartási hiány a kormány költségvetési tervezete alapján – mondta el a GKI elnöke. Az alrendszerek közül legnagyobb mértékben a központi költségvetés teljesítménye javulhat, a helyi önkormányzatoknál viszont mínuszban maradhat az egyenleg. A legnagyobb vesztes a gazdasági és a környezetvédelmi tárca lesz, bár az…
2007 augusztusában a három hazai mobiltelefon-szolgáltató ügyfeleinek száma 101 ezerrel 10 millió 387 ezerre nőtt, így hazánkban száz lakosra 103,3 előfizetés jutott a hónap végén – közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság.
Amíg márciusban hatvanezer rendezetlen számla volt az I. NFT-n belül, addig szeptemberre már "csak" 110 projektgazda vár három hónapnál régebben a pénzére.
Teljesen bizonytalan a Mol megszerzésére tett OMV-kísérlet kimenetele, áll az egyik vezető londoni befektetési ház elemzésében, amely 28.700 forintos célárat adott meg a Mol papírjára.
Gyurcsány Ferenc véleménye szerint illuzórikus az a törekvés, hogy teljesen egységes, uniformizált adórendszer legyen az Európai Unióban belátható időn belül.
Augusztusban az euróövezetben kisebb volt a pénzellátás növekedése, de a magánhitelezés tovább nőtt, távolról sem igazolva semmiféle aggodalmat, amelyet a nem elsőrendű válság nemzetközi kitörése okozott.
A miniszterelnök arra utasította Bajnai Gordont, hogy mentse fel vagy függessze fel Weiszenberger László kiskunhalasi önkormányzati képviselő közalkalmazotti státusát, és kezdeményezzen hivatalos eljárást.
Átírná a köztisztviselőkre és más, jelentősebb állami források felett rendelkező alkalmazottakra vonatkozó vagyonbevallási szabályokat a kormány. A tervek szerint a vagyonosodási vizsgálatoknál ugyan az az eljárás vonatkozna a köztisztviselőkre is, mint amit az APEH másokra is alkalmaz – mondta el a hvg.hu-nak Draskovics Tibor. A tervezet októberben kerülne a parlament elé.
A megkérdezettek többsége támogatná a társaságiadó-alap unión belüli egységesítését - derül ki egy felmérésből, melynek részleteiről László Csaba volt pénzügyminiszter, a KPMG Tanácsadó Kft. partnere számol be.
A Cseh Nemzeti Bank a csütörtöki kamatdöntésével változatlanul, 3,25 százalékon hagyta irányadó kamatát, a kéthetes repót, az elemzői várakozásokkal összhangban. Utolj...
Kelet-Európa országait nem érintették eddig a globális hitelpiaci válság okozta megrázkódtatások, de több ország sebezhető, mivel a tekintélyes külső egyensúlytalanság miatt akadozhat a hiteláramlás - közölte a Világbank.
Az MSZP frakció támogatja a kormány feketegazdaság visszaszorítására tett intézkedéseit. Alexa Tibor a nagyobbik kormánypárt parlamenti képviselője szerint a fogyasztóvédelem tervezett erősítésével eredményesebben lehet küzdeni a feketegazdasággal szemben.
Kihirdette döntését az új repülőgép-beszerzésekről a British Airways, melyet a piac már hónapok óta izgatottan várt. A légiflotta megújításához 12 Airbus A380 és 24 Boeing 787 típusú gépet vásárolnak.
Illuzórikus az a törekvés, hogy egységes, uniformizált adórendszer legyen az Európai Unióban belátható időn belül - mondta Gyurcsány Ferenc az Európai Unió tagállamai adóhivatali vezetőinek szakmai tanácskozásán a Parlamentben. Kovács László, az unió adóügyi biztosa szerint az adócsalás elleni közös uniós fellépés, minden tagállam érdeke, hiszen a mértéke éves szinten eléri a 200-250 milliárd…
Egyhangú szavazással elfogadta a Fővárosi Közgyűlés azt a szabályozási tervet, amely alapján megépülhet az öt kerületet összekötő, 5,6 kilométeres haránt irányú külső kerületi körút a Soroksári út és a Nagytarcsai út között.
Az Európai Unió környezetvédelmi támogatásainak lehívása szempontjából kulcsfontosságú, hogy jövőre a költségvetésből megfelelő mértékű forrás jusson az érintett önkormányzatoknak a pályázáshoz szükséges önerő biztosításához - mondta Dióssy László, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára egy konferencián Budapesten.
Egyebek között az eredményesen folyó konszolidációról és a haladó reformokról szól a konvergencia program végrehajtásáról második ízben az EU-nak készített féléves jelentés.
Ebben az évben 1,8 százalékkal, jövőre 3 százalékkal nő a GDP, miközben az államháztartás eredményszemléletű hiánya a GDP 6,3 százaléka lesz 2007-ben - mondta Belyó Pál, az Ecostat főigazgatója.
Gyurcsány Ferenc szerint meg kell értetni az emberekkel, hogy az adófizetéssel nem lemondanak valamiről, hanem lehetőséget vásárolnak arra, hogy egy jobban működő ország polgárai legyenek. Hozzátette: tanácsot adó, segítő, együttműködő adóhatóságra van szükség, amit a polgárok partnernek tekintenek.
A kormány döntése értelmében módosulnak a jövedéki bírságok és az ezzel a területtel kapcsolatos egyes szabályozások - ismertette a kormány előző napi döntését Daróczi Dávid kormánysz...
A Gazdasági Versenyhivatal az idén lezárt eddigi 80 fogyasztóvédelmi eljárásban 680 millió forint bírságot szabott ki - mondta Nagy Márta, a hatóság elnökhelyettese. 2006-ban 63 eljárás keretében 1,84 milliárd forint bírságot vetettek ki.
A nagyobb európai vállalatok adószakértőinek többsége nemcsak egy, az unió egészét érintő, egységes adószámítási módszernek, hanem egységes adókulcsok alkalmazásának is a híve. A szakértők szerint 2015-re létrejöhet Európában egy egységes iparűzési adórendszer - ez derül ki az osztrák KPMG könyvvizsgáló cég felméréséből.
Elérhetőnek tartják londoni felzárkózó piaci elemzők a jövő évi magyarországi költségvetési tervben szereplő hiánycélt. Veres János pénzügyminiszter előző napi bejelentése szerint a k...
40 millió forintot ad idén zöldfelületek létesítésére a MOL-csoport - jelentette be a cég vezérigazgatója. Mosonyi György elmondta: tapasztalataik szerint 1 forint támogatás 3-4 szeres értéket hoz létre.
Egy évet tekintve a leggyorsabban, 3,8 százalékkal nőtt éves szinten az Egyesült Államok hazai összterméke az idei második negyedévben az amerikai kereskedelmi minisztérium végleges a...
Az OTP Bank Nyrt. értesíti a tőkepiac szereplőit arról, hogy a társaság jelenleg többféle stratégiai alternatívát mérlegel annak érdekében, hogy az OTP Garancia Zrt. továbbjavíthassa, illetve erősíthe...
Megalakult a feketegazdaság kifehérítéséből származó bevételeket elemző és értékelő bizottság, amelynek feladata, hogy figyelemmel kísérje, értékelje a feketegazdaság visszaszorítását...
Éles szóváltás történt Condoleezza Rice amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter között New Yorkban az Iránnal szembeni esetleges új büntetőintézkedések ügyében. A G8-csoport -...
A Gazdasági Versenyhivatal az idén lezárt eddigi 80 fogyasztóvédelmi eljárásban 680 millió forint bírságot szabott ki. Az összeg elmarad a tavalyitól, akkor 1,84 milliárd forintnyi bírságot vetettek ki, a panaszok száma azonban növekszik.
A kormány döntése értelmében módosulnak a jövedéki bírságok és az ezzel a területtel kapcsolatos egyes szabályozások - ismertette a kormány előző napi döntését csütörtökön Daróczi Dávid kormányszóvivő.
A budapesti bankközi devizapiacon csütörtök délután négy óra után 250,00/20 volt az euró/forint árfolyam, kissé tovább erősödött a forint a reggeli 250,20/30, illetve a szerda délután...
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter a száraz nyári időjárás miatt aszálysújtott területnek nyilvánította Magyarország mezőgazdasági földjeit. Ezzel megnyílt a gazdák előtt a vis maior keret. A Magosz szerint azonban ez az intézkedés megkésett.
"Zuschlag-modell" érvényesül nem csak az ifjúsági pénzek, hanem az uniós pénzek elosztásánál és a társadalombiztosítás átalakításában is - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz elnöke sajtótájékoztatóján.
Piaci felmérések azt mutatják, hogy, hogy a vállalatok folyamatosan az elektronikus levelezésre, internetezésre, illetve ezek biztonságára költenek a legtöbbet.
A Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója felfüggesztette a Pannonplast kereskedését péntekre - közölték a BÉT honlapján. A tájékoztatás szerint a felfüggesztést az indokolta, hogy a cég...
Augusztus 10-én pumpált utoljára egy nap alatt annyi többletlikviditást a piacba a Federal Reserve Bank of New York, mint ma. Ez 38 milliárd dollár, amelyet 14, 7, 4 illetve 1 napos értékpapírfedezet ...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 370,66 pontos emelkedéssel, 28.218,85 ponton zárt csütörtökön, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,33 százalékos ...
Türkmenisztán mintegy 50 százalékkal, 100 dollárról 150 dollárra szándékozik emelni a Gazpromnak szállított földgáz árát ezer köbméterenként, s ezt azzal indokolja, hogy a Gazprom emelni tervezi a gáz árát Magyarországnak, a balti államoknak és Fehéroroszországnak -értesült a Kommerszant című moszkvai lap a türkmén elnökhöz, illetve a kormányhoz közelálló forrásból.