További betelepülőkkel bővül a Győri Ipari Park: egy külföldi ingatlanfejlesztő céggel intenzív tárgyalások folynak, az egyelőre meg nem nevezett cég 12 hektárt tervez megvásárolni - mondta Balogh László, a Győri Nemzetközi Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója.
A mezőgazdasági termelők szeptember 17. és október 17. között igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást biomassza kazánra, valamint - hozzá kapcsolódva - az energia tárolására és szétosztására szolgáló berendezésekre - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter erről szóló rendelete a Magyar Közlönyben jelent meg.
Magánhadsereg, közel félmillió alkalmazott, mintegy 56 ezer milliárd forintos piaci érték - ez a Gazprom, a világ harmadik legnagyobb vállalata. A nyugati országok régóta gyanakodva figyelik az orosz megacég működését és szoros kapcsolatát a moszkvai vezetéssel. Vajon igazuk van-e és kell-e aggódni a Gazprom terjeszkedése miatt?
A banki reklámok rendre a kínált termékek pozitívumait jelenítik meg, a velük járó kötelezettségekről viszont alig szólnak, akkor is csak nagyvonalúan. Már a szabályozó hatóságoknak is szemet szúrt a sok ködösítés, több esetben eljárás is indult. Az ügyfelek pedig nem értik, miért nem azt kapják, amit a reklámok alapján elképzeltek.
Lemondott posztjáról Nemes Gábor, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) alelnöke, mert nem ért egyet a BKV-val kötött bérmegállapodással. Bartha Pál, a Tömegközlek...
Valószínűleg még szeptemberben döntést hoz az Alkotmánybíróság a társasági különadó ügyében - még hátravan a minimális járulékalap alkotmányossági megítélése is
Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter kormányzati segítséget ígért a magyar pékeknek amiatt, hogy a szélsőséges időjárás következtében rendkívüli módon megemelkedett az alapanyagár számukra.
Létszámfelvételi és kifizetési zárlatot rendelt el szeptember 1-jével az Országos Mentőszolgálatnál Horváth Ágnes egészségügyi miniszter - írja a Magyar Nemzet. A lap a birtokába került, augusztus 29...
Az MSZP-nek állítólag nem sürgős, hogy januárban startoljon a több-biztosítós egészségügyi modell, a szabad demokraták viszont ragaszkodnak az eredeti menetrendhez
Olaszországban augusztusban 6,77 százalékkal nőtt az új járművek eladása éves szinten, míg a Fiat márkákból az értékesítés ennél is nagyobb mértékben bővült és ezzel az olasz autógyártó piaci részesed...
Kedd reggel a forint kissé gyengébb volt, mint hétfő reggel, és a nap folyamán is a nemzetközi hitelpiaci bizonytalanság határozhatja meg az árfolyam-alakulást. A szeptember 18-ára remélt amerikai kam...
Nagyszabású magyar-kínai gazdasági ügyletekről folynak előrehaladott tárgyalások Pekingben, vált ismeretessé a pekingi látogatáson lévő magyar kormányküldöttség köréből.
A japán Suzuki autógyár jelentős exportnövelést tervez Oroszországba indiai gyártótelepéről 2010-ig - jelentette a Nikkei üzleti lap. Az értesülést a cégnél is megerősítették. A Suzukinál úgy vélik, h...
Az Esküdt ellenségek című tévésorozatból ismert Fred Thompson színész, volt szenátor is indul a republikánus jelöltségért a 2008-as amerikai elnökválasztáson
Egy eltörött, 150 milliméter átmérőjű víznyomócső miatt ázott be a 4-es metró épülő Etele téri állomása - közölte Lévai Zsuzsanna, a Fővárosi Vízművek szóvivője. A szóvivő elmondta: a csőből kiáramló ...
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia részeként környezeti vizsgálatot végeztet. A vizsgálat során a tervezők biztosítják a nyilvánosság széleskörű részvételének lehetőségét.
A mezőgazdasági termelők vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek biomassza kazánra, valamint az energia tárolására és szétosztására szolgáló berendezésekre
A Mol hétfőn 134.000 darab Mol részvényt vásárolt a Budapesti Értéktőzsdén 26.226 forintos átlagáron - közölte az olajipari társaság a tőzsde honlapján. A tranzakciót követően a társaság 8.961.642 dar...
Kedd reggel kissé olcsóbbá vált a kőolaj a szabadpiacon, miután az Atlanti-óceáni Felix hurrikán szelídülni látszik az olajlétesítményekben gazdag mexikói és amerikai partok közelében. Az OPEC főtitk...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 77,84 pontos csökkenéssel, 26.997,06 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,29 százalékkal gyengült. Elemzői vélemény sze...
A BÉT részvényindexe esetenként hűséges kiskutyaként követi külföldi társait, máskor viszont megrázza magát, és senkivel sem törődve a saját feje után megy. A BUX és a nemzetközi tőzsdeindexek közötti korrelációt vizsgálva kiderül: a feltörekvő piaci barátság erős kötelék, de ha beüt a krach, előtérbe kerül a japán szerető
A Hungarian Business Leaders Forum (HBLF) hatodik alkalommal hirdeti meg pályázatát, melynek célja: elismerni a társadalmi összefogás és felelősségvállalás példaértékű bemutatását.
Év végére lassuló inflációt, gyenge gazdasági növekedést, és a hiánycélnál alacsonyabb költségvetési deficitet jósol a GKI Gazdaságkutató Zrt és az Erste Bank közös elemzése. A tanulmány szerint az éves gazdasági növekedés 2,5 százalékos lehet. A GKI vezérigazgató-helyettese a Gazdasági Rádiónak elmondta, az elmúlt hetekben tapasztalt heves devizapiaci mozgások ellenére sem változtattak a korábbi…
A Budapesti Értéktőzsdén júliushoz hasonlóan, augusztusban is rekordforgalmat bonyolítottak le a brókercégek. Az azonnali részvénypiac forgalma 125 %-kal haladta meg a tavaly augusztusi szintet, köszönhetően elsősorban a Mol sajátrészvény vásárlási akcióinak. A határidős forgalom ugyanakkor az elmúlt hetekben tapasztalt nemzetközi befektetői bizonytalanság miatt csökkent - mondta rádiónknak a…
A BKV hatékonyságnöveléssel biztosítja a dolgozók béremeléséhez szükséges összeget. Erről Antal Attila, a társaság vezérigazgatója beszélt miután vasárnap éjszaka megállapodtak a szakszervezettel már a jövő évi fizetésemelések mértékéről is. Eszerint 2008-ban bruttó 7100 forinttal egészítik ki a még idén esedékes hatezer forintos bérfejlesztést, és a BKV dolgozói még most szeptemberben egyszeri 12…
Az Európai Unió kiemelten támogatja a nőknek szóló gazdasági képzéseket. A Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ezért uniós forrásból kifejezetten hölgyek számár indít cégalapításra és vállalatvezetésre szakosodott ingyenes tanfolyamot. Bujáki Gábor alapítványi igazgató a Gazdasági Rádió Nap vendége című műsorában elmondta, a képzéssel elsősorban a munka világába visszatérő kismamáknak…
Évek óta először fordult elő, hogy csökkent az újonnan felvett lakáshitelek összértéke, aminek egyik nyilvánvaló oka, hogy a megszorítások miatt egyre több háztartás számára jelent vállalhatatlan terhet a hiteltörlesztés. A BG Hitel & Lízing (BGHL) elemzése azokat a lehetőségeket mutatja be, amelyekkel csökkenthetőek a törlesztőrészletek, illetve a szükséges önerő.
Ideiglenesen kiépített csővezetékkel helyreállították a vízszolgáltatást a Tétényi úti metróállomás építkezésének környékén - közölte a Fővárosi Vízművek.
Kissé gyengült a forint, az euró árfolyama kilenc óra után 255,90 forint körül alakult a budapesti bankközi devizapiacon a hétfő délutáni 254,80/90 után. Korábban 255-ről indult a kereskedés, a jelek ...
Románia hazai összterméke a második negyedévben - 86,75 milliárd lej (6,78 billió forint) - változatlan áron 5,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - jelentették a román statisztikai hivata...
Havazott keddre virradóan a voralbergi hegyekben, Ausztria nyugati tartományában. A viharos időjárással kísért frontváltozás nem csak hideget hozott, hanem jelentős csapadékot is. Több helyütt kiöntöt...
Teljes káoszba fulladt a londoni tömegközlekedés annak hatására, hogy előző este megkezdődött az utóbbi évek legnagyobb, háromnaposra tervezett metrósztrájkja a brit fővárosban.
Az év első hét hónapjában 73,241 milliárd forint illetékbevétel keletkezett, ebből 12,446 milliárd forint júliusban - derül ki az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján közzétett adatsorokból.
A magyar polgár adózáshoz való viszonya ambivalens. Nem szeret adózni. Mikor fogjuk belátni, hogy az adócsaló az nem egyszerűen ügyes, vagyis az adócslás nem bocsánatos bűn? Az adótudatosságot javítani kell! Ebben sokunknak találni szerepet, kezdve az értelmiségi réteggel egészen a különböző intézményekig.
Először kaphatunk teljes képet az ingatlanlízing valós hazai súlyáról a Lízingszövetség statisztikáiban beállt változások révén. Meglehetősen nagy a lemaradás
Az áramtermelés terén pozitívan értékelik a cseh pénzügyi szakértők a Mol-CEZ tervezett együttműködését, de kételkednek abban, hogy jó-e a CEZ számára, ha megveszi a Mol részvényeinek 10 százalékát.
Az euróövezetben a GDP a második negyedévben 0,3 százalékkal volt nagyobb, mint az első negyedévben, és 2,5 százalékkal haladta meg a tavalyi második negyedévit - közölték az EU stati...
Öt teherautó takarmányt adományozott Karsai József, Battonya város szocialista polgármestere, a térség országgyűlési képviselője, valamint a Tótkomlósi Agrár Zrt. egy tönkrement körös...
A Sony pénzügyi részlegének tőzsdére vitelét tervezi októberben, és ez lesz az idei év legnagyobb tőzsdei kibocsátása Japánban. A japán elektronikai társaság saját be...
Kormányválságot okozott Szászországban a németországi bankok közül elsősorban a szászországi tartományi bankot (SachsenLB) sújtó nemzetközi hitelválság. Az egykori NDK...
Felavatták Franciaországban az eddiginél is gyorsabb Eurostar vonatot. Párizs északi pályaudvaráról (Gare du Nord) indult el kedden a vonat London új pályaudvara, a St. Pancras Inter...
Az MDF egyetért a jegybankelnökkel abban, hogy ki kell jelölni az euró-bevezetés céldátumát - közölte Kerék-Bárczy Szabolcs, a Magyar Demokrata Fórum szóvivője. "A Mag...
A Fidesz Veres János pénzügyminisztert kívánja meghallgatni a parlament költségvetési bizottságában az FHB-bankcsoport privatizációjának körülményeiről, mert a párt s...
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma a júliusi 7,9 százalékos csökkenés után augusztusban további 5,2 százalékkal mérséklődött, 1.856 milliárd forintot ért ...