A Richter visszafogja magyarországi beruházásit és növeli külföldi termelőegységeinek kibocsátását – mondta a gyógyszergyártó cég vezérigazgatója. Bogsch Erik a döntést azzal indokolta, hogy a kormányzati reformok és a gyógyszer-gazdaságossági törvény jelentősen csökkenti a magyar gyártók versenyképességét. A társaság kommunikációs igazgatója pedig a Gazdasági Rádiónak elmondta, a Richter könnyen…
A törvények betartásával elkerülhető lett volna az állam túlköltekezése – mondta a Gazdasági Rádió Nap Vendége műsorában Kupa Mihály, egykori pénzügyminiszter. A közgazdász szerint az elmúlt csaknem 2 évtizedben az államháztartási racionalizálás helyett a törvényalkotáson volt a hangsúly. Ez viszont átláthatatlanná tette a jogszabályokat. Kupa Mihály úgy véli, a törvénykezés helyett először a…
Bár a kormány és a jegybank beavatkozása nyomán megnyugodni látszik a helyzet a brit Northern Rock bank körül, a konzervatív ellenzék a pénzügyminisztert bírálja, aki szerintük nem kezelte megfelelően a válságot.
Az év első 7 hónapjában 6,2 százalékkal csökkentek a reálkeresetek, 8,5 százalékos infláció mellett, az előző év azonos időszakához viszonyítva - tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője azt mondta: hiába 10 százalék körüli a bruttó bér növekedés, az adók és különböző megszorítások miatt a nettó bérek nem tudnak növekedni.
2007. szeptember 24-27. között rendezi meg az IIR Magyarország (www.iir-hungary.hu) a pénzintézeti csalások teljes spektrumát felölelő éves szakfórumát a Hotel Mercure Budában (x)
A külföldi bankszámláról örökölt pénz illetékköteles? Az autóvezetői vizsga díjának áfáját vissza lehet igényelni? Eladott bt. APEH-ellenőrzése érinti a korábbi tulajdonost? A 2006-os önkéntes nyugdíjpénztárba történő befizetés az idei évre saját befizetésnek számít? Kérdezzen Ön is!
Őrizetbe vették Zuschlag János szocialista politikust, miután a Kecskeméti Városi Ügyészségen kihallgatáson jelent meg - közölte Kopasz Zsolt városi vezető ügyész. Indítványoz...
Sikeresen zárultak a tárgyalások Budapesten és Debrecenben a Magyarországi Olasz Kereskedelmi Kamara szervezésében, a Budapesti Olasz Kultúrintézet, a Magyarországi Olasz Nagykövetség és az Olasz Kereskedelmi Intézet támogatásával.
Sok versenytársával ellentétben jó eredményekkel zárta az első félévet ez egyebek mellett a Zara üzletláncot üzemeltető spanyol Inditex. Európa legnagyobb divatkereskedelmi cége a költségcsökkentés és...
Bizakodóan reagáltak a nemzetközi tőzsdék az amerikai Fed vártnál nagyobb kamatcsökkentésére. A jegybank szerepét betöltő intézmény négy év után határozta el magát a lépésre, amivel azt reméli, hogy felrázhatja az egész világra kiható amerikai gazdaságot. Egyes elemzők azonban a túlságosan olcsó hitelek veszélyeire figyelmeztetnek.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) közzé tette az október 1-je és október 31-e között, a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolással kapcsolatosan alkalmazható üzemanyagárat.
A Kockázatkezelési Konferencia célja, hogy segítse a vállalatokat a legfontosabb kockázati tényezők felismerésében, meghatározásában és minimalizálásában. Október 11, Göd (x)
Október 11-én hirdet ítéletet az Európai Közösségek Bírósága azokban a perekben, amelyeket Magyarországon működő cégek indítottak az iparűzési adó jogszerűségét megkérdőjelezve - tájékoztatta az MTI-t az ügyben Luxembourgban elsőként állásfoglalást kérő Zala Megyei Bíróság.
Ingyen érhető el kedd óta az interneten a New York Times eddig csak pénzért kapható tartalma, és hasonló lépésre készül egy másik nagy amerikai lap is.
A Fidesz szerint a kormánynak vissza kellene vonni azt a döntését, amely szerint 471 millió forint értékben vásárol nem nyilvános közbeszerzési eljárás keretében páncélozott b...
Mintegy nyolc százalékkal kevesebben vették igénybe a BKV Zrt. szolgáltatásait idén az első félévben, mint az előző évben - jelentette be Regőczi Miklós, a közlekedési vállalat vezérigazgató-helyettese.
Többmilliárd forintos kártérítési per fenyegeti - négy másik magyar céggel együtt - a Strabag Zrt-t, legalábbis erre a következtetésre jutott a Die Presse című osztrák lap.
Havonta átlagosan nettó 112 ezer forintot visz haza a magyar, a keresetek az elmúlt egy évben 10,6 százalékkal nőttek a versenyszférában. Legjobban az építőiparban dolgozók jártak, az ő fizetésük majd húsz százalékkal nőtt.
Az MSZP nem akarja állásfoglalásával vagy véleményével befolyásolni az igazságszolgáltatást a Zuschlag-ügy kapcsán - mondta Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke. Fontos, hogy kid...
Az amerikai Morgan Stanley befektetési bank és értékforgalmazó felértékelte az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalatot, egyebek közt a Mol Nyrt.-vel való, elképzelhető együttműködéss...
Egy nemrég készült felmérés kimutatta, hogy a diákok gyakran elveszik a munkát a hátrányos helyzetben lévő álláskeresők elől, ráadásul további problémát okozz, hogy a kikölcsönzésük gyakran ütközik a magyar munkajogi szabályozással.
A római katolikus egyház feje a nyáron nem kívánt találkozni az amerikai külügyminiszterrel, aki kihallgatást kért tőle - írta a Corriere della Sera. Condoleezza Rice augusztusban azza...
A kormány 2,8 százalékos GDP növekedés és 4,5 százalékos infláció mellett tervezi a jövő évi költségvetést, amely eredményszemléletben 4,1 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt tartalmaz - jelentette be a pénzügyminiszter, miután a kormány első olvasatban tárgyalta a 2008-as büdzsé tervezetét. A Fidesz szerint 2008-ban várhatóan tovább mélyül a válság.
Az Egyesült Államokban 12 éves mélypontra zuhant augusztusban a megkezdett lakóingatlan-építések száma az Egyesült Államokban: 2,6 százalékkal csökkent éves összevetésben 1,331 millió...
A Gazprom a német E.ON segítségével részesedést akar szerezni a walesi Baglan Bay erőműben - jelentette a Vedomosztyi című moszkvai lap az orosz konszern egy meg nem nevezett vezetőjére hivatkozva.
Október 11-én hirdet ítéletet az Európai Közösségek Bírósága azokban a perekben, amelyeket Magyarországon működő cégek indítottak az iparűzési adó jogszerűségét megkérdőjelezve - tájékoztatta az MTI-t az ügyben Luxembourgban elsőként állásfoglalást kérő Zala Megyei Bíróság.
A költségvetési konszolidáció 2008-ban még érezteti hatását, de számottevő megszorító intézkedésre már nem kerül sor - jelentette be a pénzügyminiszter.
Hárommilliárd forintot kapnak a kórházak, a pénzt az intézményi komfortemelésre fordíthatják - jelentette be az egészségügyi miniszter a kormányszóvivői tájékoztatón.
Egy alkalmazottait feketén foglalkoztató őrző-védő cégcsoportra bukkant az adóhatóság Észak-Magyarországon. A cég mintegy félezer alkalmazottja után eddig nem fizetett járulékot, most 150 millió forint bírságra számíthat - tájékoztatta Tóth István Ferenc, az Apeh Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságának szóvivője.
A múlt évben 130 ezerrel kevesebben kötöttek utasbiztosítást, mint 2005-ben, pedig a síszenon közeledtével nem árt megfontolni azt, hogy egy helikopteres mentés egymillió forintba kerül.
Erősödött a forint a budapesti bankközi piacon, szerda délután 251,65/75 volt az euró/forint árfolyam, ami csaknem 3 forinttal alacsonyabb keddi értéknél. A keddi 254,50/60 forin...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 545,20 pontos emelkedéssel, 27.382,17 ponton zárt szerdán, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 2,03 százalékos erősödés.
Az idén augusztus végéig 51 ezer feketén foglalkoztatott munkavállalót találtak a munkaügyi ellenőrzések során, 2004-ben egész évben 10 ezer ilyen szerződés és bejelentés nélküli foglalkoztatásért ...
A Standard & Poor"s elemzése szerint, ha az országok nem változtatnak ellátási politikájukon, az államadósság-ráta 2050-re elérné "a mindent maga alá gyűrő" 156 százalékos szintet.
"Felháborító dolog, hogy a BKV olyan átgondolatlan blöffökkel riogatja az embereket, mint a járatritkítások ötlete" - közölte a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottságának szab...
A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kártérítést követel az autópálya-építések során bizonyítottan kartellező cégektől - közölte a NIF Zrt. elnök-vezérigazgatója.
A kormány 677 millió forintos különtámogatást juttat mintegy 40 határon túli, nemzeti jelentőségű intézménynek és programnak. A külhoni magyarság támogatásának új ele...
Több mint négyszáz kkv részvételével tartottak nemrég egy országjáró roadshow-t, ahol cégük tevékenységének korszerűsítéséről halhattak a vállalatvezetők.
A kettes számú amerikai befektetési bank, a Morgan Stanley sem kerülhette el az amerikai jelzálogpiaci válság következményeit: profitja csökkent a harmadik negyedben. Az augusztus végé...
Hamarosan megjelenik a magyar piacon is a passzív készház, illetve már készül az engedélyezési terve az első budapesti passzív irodaháznak, a kormányzati negyedben.