A személyi jövedelemadóból (szja) felajánlott 1+1 százalék összege a tavalyi 13,1 milliárd után 2007-ben 14,4 milliárd forint volt, amely 1,595 millió progresszíven adózó magánszemélytől származik - jelentette be Polgár Péter, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese szerdán sajtótájékoztatón.
Közzétette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról, illetve a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről készült két törvénytervezetet a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium.
A Nemzeti Hírközlési Hatóság határozata értelmében a vezetékes telefonszolgáltatók nem kötelezhetik olyan hűségszerződésekre ügyfeleiket, amelyek a cégek számára aránytalanul nagy előnyt jelentenek, vagyis megszűnik az eddigi röghöz kötöttség.
Kristóf Juditot nevezi ki magyarországi leányvállalata új marketingmenedzserének a Hewlett-Packard. Kristóf Judit hosszú ideig a Sun Microsystems Kft.-nél töltött be marketingvezetői pozíciót.
Az OTP Bank az idén már több mint 200 milliárd forint értékben fogadott be lakáshitelt és szabad felhasználású jelzáloghitelt, amelyek 85 százalékban deviza alapúak.
Az OTP Életjáradék Zrt. ingatlanállománya túllépte a 10 milliárd forintot. Az üzlet a vezérigazgató szerint az idén nagyon beindult, havi egymilliárd forinttal nő az ingatlanállomány.
Útjára indította az Európai Bizottság az Európai Unió költségvetési szerkezetének átfogó felülvizsgálatát. A büdzsé átalakítását a most folyó, hétéves keretköltségvetés - csaknem kudarcba fulladt - vi...
Markosz Kiprianu, az EU egészségügyi biztosa Pekingben azt közölte a kínai hatóságokkal, hogy betilthatják kínai cikkek uniós behozatalát, ha nem észlelnek kedvező változást a kínai élelmiszerbiztonsá...
A magyar felsőoktatásnak nem az a nagy kérdése, hogy van-e tandíj, hanem hogy a felsőoktatási intézmények nagyobbik része fel tudja-e venni a versenyt más felsőoktatási intézményekkel - mondta Gyurcsány Ferenc.
Karácsonykor már biztonságos kínai játékokat vehetnek a kezükbe a gyerekek, ígérte a kínai minőségbiztosítási hivatal vezetője. Előző nap az Egyesült Államok és Kína illetékesei megáll...
Az áram ára emelkedni fog, függetlenül a magyar jogszabályi változásoktól és a piac liberalizációjától, de hogy milyen mértékben, arról még korai beszélni - mondta Felsmann Balázs, a GKM szakállamtitkára.
A 62. Nemzetközi Autókiállításon Frankfurtban egy környzezetbarát és növekvő nyereségű iparág mutatta be új autóit, koncepcióit - és pénzügyi eredményeit. Zöld technológiákat, hibrid luxusterepjárót, biodízeleket és üzemanyagcellákat felvonultató autógyártók büszkén hangoztatták, hogy példát mutatnak a fenntartható fejlődésben.
Az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek nem sikerült halálos csapást mérniük az al-Kaida terrorhálózatra, amely az egyre gyarapodó bizonyítékok szerint "ellenálló és alkalmazkodó".
Az európai népesség mindenekelőtt a bevándorlás révén növekszik - állítja az Európai Bizottság migrációval és integrációval foglalkozó éves jelentésében: a dokumentum szerint a kilencvenes évekhez kép...
Viktor Zubkovot jelölte miniszterelnöknek Vlagyimir Putyin - közölte Borisz Grizlov, az orosz parlament alsóházának elnöke, megjegyezve, nem kételkedik abban, hogy a testület elfogadja az elnök jelölt...
Az euró bevezetésének technikai előkészítésére nemzeti eurókoordinációs bizottság alakul, amelynek elnöke a pénzügyminiszter, társelnöke a jegybank elnöke lesz - mondta Veres János.
A budapesti bankközi devizapiacon szerdán délután négy órakor 254,40/50 volt az euró/forint árfolyam, ami a forint halvány erősödését jelzi. A nap során ennél erősebb is volt a magyar...
Szerdán délután történelmi magasságba, hordónként 79 dollár fölé szökött az amerikai könnyűolaj határidős ára a New York-i árupiacon. Az adat kiadása előtt is erőteljes drágulásban vo...
Amíg két és fél százalékkal nőtt a vállalati bérköltség az euróövezetben, addig a felmérések szerint lassul a foglalkoztatás növekedése mind az iparban, mind a szolgáltatásokban.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 114,41 pontos növekedéssel, 26.960,35 ponton zárt szerdán. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,43 százalékos erős...
Ha a jelenlegi javaslat kerül elfogadásra, az uniós borreform nagyobb pusztítást végez majd a magyar borágazatban, mint a szovjet rendszer 40 éve - állította Tabajdi Csaba európai parlamenti képviselő.
A Hay Group Menedzsment Tanácsadók Kft. felmérése keretében megkérdezett 315 cég 5,6-6 százalékos béremelést tervez jövőre, az idén pedig 6,1-6,8 százalékos fejlesztést valósított meg...
Az amerikai jelzálogpiac problémái miatt a jegybankok várhatóan szinten tartják a kamatokat a következő három hónapban – véli a Quaestor pénzügyi tanácsadó vezető elemzője. Háda Bálint szerint ennek köszönhetően az amerikai gazdaság nem fordul recesszióba, viszont egy időre le kell mondania a globális kereskedelem hajtóerejét jelentő szerepről. A vezető elemző a válság ellenére nem számol a magyar…
Szeptember végén már az AAA Auto részvényeivel is lehet kereskedni a budapesti tőzsdén. A használtautó-értékesítéssel foglalkozó cég papírjait a prágai börzére is bevezetik, a vállalat mintegy 44 millió eurós bevételt remél a részvénykibocsátásból. A befolyó összeget további beruházásokra fordítanák, a következő években elsősorban az orosz, ukrán és bolgár piacon szeretnének terjeszkedni. A cég…
A magyar cégek a tartós növekedés, illetve az értékteremtés szempontjából is elmaradnak régiós versenytársaiktól – derül ki a Contrast Management Consulting vállalati teljesítményeket összehasonlító rangsorából. A felmérés szerint különösen az osztrák cégekkel szemben nagy a lemaradás, ahol a társaságok csaknem háromnegyede képes a hosszú távú növekedés biztosítására. A román vállalatoknál eközben…
Alkoholos italok főként otthon baráti körben, illetve családi körben, valamint étkezéskor fogynak világszerte – derül ki a GfK több mint 30 országban mintegy 30.000 megkérdezéssel készülő jelentéséből. Az eredmények szerint az ünneplésnek globálisan elmaradhatatlan része az alkoholfogyasztás; a fogyasztók kedvenc alkoholos itala a sör.
Legutóbb a Bella Tours ügyfelei voltak kénytelenek az utazási iroda biztosítójához fordulni, részint azért, mert nem is kapták meg a kifizetett szolgáltatást (a reptéren tudták meg, hogy a charterjárat el se indul Görögországba), vagy azért, mert a csőd bejelentése alatt éppen nyaralásukat töltötték.
A defekttűrő gumiabroncsoknak köszönhetően nem csak a pótkerék és az emelő kerülhet le az autók kötelező felszerelési listájáról, de megszűnhetnek a defektek okozta balesetek is
Év végéig megháromszorozná az internetes tv-re előfizetők számát a T-Online. A terjedésnek gátat szab, hogy itthon igen sok a fizetős kábel, vagy műholdas szolgáltatás, amiről sokan, már csak megszokásból sem szívesen váltanak.
A személyi jövedelemadóból (szja) felajánlott 1+1 százalék összege a tavalyi 13,1 milliárd után 2007-ben 14,4 milliárd forint volt, amely 1,595 millió progresszíven adózó magánszemélytől származik - jelentette be Polgár Péter, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese szerdán sajtótájékoztatón.
Az interneten közzétett összefoglaló régiós bontásban ismerteti azokat az információkat, amelyek alapján az érintettek felkészülten várhatják a szálláshely-fejlesztési kiírások megjelenését.
Beperelte a Dresdner Kleinwortot, az egyik legnagyobb európai befektetési bankot egy volt menedzsere, aki azt állítja: azért rúgták ki, mert "nem volt eléggé német".
A fogyasztói társadalom tudatosodásával egyre fontosabbá válik a megszokott utak helyett új, innovatív marketingtechnikák alkalmazása. Ilyen a gerillamarketing, azon belül a vírusmarketing és a szájmarketing (word-of-mouth - WOM).
A csehországi, de immár öt régiós országban működő AAA használtautó-kereskedő cég idén a második külföldi társaság, amely a budapesti értéktőzsdére vitte részvényeit. A vállalat magyarországi képviselője az InfoRádiónak elmondta: a részvényértékesítésből befolyó összeg elsősorban a társaság intenzív régiós terjeszkedésének finanszírozását szolgálja.
Alkoholos italok főként otthon baráti körben, illetve családi körben, valamint étkezéskor fogynak világszerte - derül ki a GfK jelentéséből. Úgy tűnik, hogy az ünneplésnek globálisan elmaradhatatlan része az alkoholfogyasztás; a fogyasztók kedvenc alkoholos itala a sör.
Két szakaszon ismét használhatják az autósok csütörtöktől Budapesten a dunai alsó rakpartokat. Horváth László, a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szóvivője arról tájékoztatt...
A Brokernet biztosításközvetítő csoport a jövőben zártkörű részvénytársaságként folytatja működését a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének jóváhagyásával - közölte a Capital Communications.
A Magyar Gárda hozzájárulhatott, hogy az MSZP támogatottsága elmozdult a mélypontról, a Jobbiké pedig érzékelhetővé vált – derül ki a Medián kutatásából
A kutatók szerint az Adria hamarosan mérgező mocsártengerré válik, ha nem változtatnak azonnal a káros folyamatokon. A meleg vízben riasztó mértékben elszaporodhatnak a mérgező algák
Magyarország első széndioxid-semleges konferenciája kerül megrendezésre Vállalati Klímaváltozás címmel 2007. október 25-én csütörtökön. Az eseményen a klímaváltozás gazdasági, vállalatokra hatást gyakorló vonatkozásairól lesznek hallhatóak szakmai előadások.
Az új áfa-törvény tervezete mind logikájában, mind felépítésében, mind pedig fogalmazásában eltér a jelenleg hatályban lévőtől. A jogszabálytervezet az újrakodifikált áfa-irányelvhez hasonlóan fogalmaz, amely sok esetben a magyar sajátosságok figyelmen kívül hagyásával jár – áll a Deloitte hírlevelében. Az újrakodifikált áfa-törvény tervezett hatályba lépése 2008. január 1. Átsorolás az…
Az Európa Kulturális Fővárosa projektet irányító kht. 157 millió forintot kért az idei évre, amiből csupán 30 milliót hagyott jóvá a pécsi közgyűlés. Azt ígérik, később megadják a hiányzó 127 milliót
Az EU kevés a szakképzett munkaerő - az elmúlt időszakban megháromszorozódott a külföldi munkáltatók érdeklődése a magyar munkaerő iránt - írja a Magyar Hírlap.
Cunamiriadót rendelt el Ausztrália is csütörtökön az indiai-óceáni területein azt követően, hogy az előző napi nagy erejű földmozgás után a Richter-skála szerinti 7,8-es erősségű utórengés rázta meg N...
Nukaga Fukusiro japán pénzügyminiszter bejelentette, hogy pályázik a kormányzó Liberális Demokrata Párt (LDP) elnöki tisztére és ezzel együtt a miniszterelnöki posztra, amelyek Abe Sindzo előző napi v...
Múlt héten zajlott le a MENTA, az Informatikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) 14. alkalommal megrendezett Menedzser Találkozója Sopronban. Az eseményen - amellett, hogy az személyes találkozásra teremtett lehetőséget a szakmán belül, illetve a szakma és a döntéshozók között - olyan témák kerültek terítékre, amelyek az IVSZ filozófiájához híven a hazai infokommunikációs vállalatok számára…