Több mint négyszáz kkv részvételével tartottak nemrég egy országjáró roadshow-t, ahol cégük tevékenységének korszerűsítéséről halhattak a vállalatvezetők.
A kettes számú amerikai befektetési bank, a Morgan Stanley sem kerülhette el az amerikai jelzálogpiaci válság következményeit: profitja csökkent a harmadik negyedben. Az augusztus végé...
A Fidesz szerint 2008-ban várhatóan tovább mélyül válság; ezt a párt alelnöke mondta szerdán Budapesten, azt követően, hogy Veres János pénzügyminiszter ismertette a jövő évi költségvetés fő számait.
Hamarosan megjelenik a magyar piacon is a passzív készház, illetve már készül az engedélyezési terve az első budapesti passzív irodaháznak, a kormányzati negyedben.
A szolgáltatások koncepciójának kidolgozása nélkül elképzelhetetlen a dugódíj bevezetése a belvárosban; előbb parkolókat, mélygarázsokat kell építeni, és a tömegközlekedést kell fejleszteni
Bűnmegelőzési értekezlet összehívásáról döntött az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke és az országos rendőrfőkapitány szerdai találkozójukon, és áttekintették a 2000-ben kötött együttműködési m...
Az osztrák kormány szerdai ülésén olyan módosítást hagyott jóvá a külföldiek foglalkoztatását szabályozó törvényhez, amelynek értelmében külföldi kutatók és tudósok a jövő év elejétől korlátoz...
Az előző tanévben mintegy húszezer hátrányos helyzetű tanuló és mentora kapott támogatást az Útravaló ösztöndíjprogram keretében - mondta Borovszky Tímea, az Oktatási és Kulturális Minisztérium Roma I...
Az Autodesk Inc., a 2D-s és 3D-s tervezői szoftvermegoldás szállító arra hívja fel a figyelmet, hogy környezetünket, erőforrásainkat csak akkor őrizhetjük meg a jövő generációi számára, ha már a tervezés során tudatosan alkalmazzuk a fenntarthatóság alapvető szempontjait.
A legújabb, nemzetközi GRI G3 irányelveknek megfelelő Fenntarthatósági Jelentést adott ki a Magyar Telekom a 2006-os tevékenységeiről és eredményeiről. A jelentést környezetvédelmi szempontból limitált példányszámban nyomtatták ki, de elektronikus formában is hozzáférhető a Telekom weboldalán.