2007. június 15. péntek

jún. 15
18:19
Bebizonyították: apjuk alapján választanak a nők (Privátbankár)
Az, hogy egy nő szívét milyen típusú férfi dobogtatja meg, nagyban függ attól, hogy apuci pici lányáról van-e szó - derül ki egy friss tanulmányból
jún. 15
18:24
A fogyasztóvédőknek már megkezdődött a strandszezon (Privátbankár)
Fogyasztóvédelmi ellenőrzésekre számíthatnak a vendéglátó helyek az idei nyári szezonban is. Wittich Tamás, a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség főigazgatója sajtótájékoztatóján azt mondta, a már megkezdett akció során elsősorban vízpartokon, wellness- és gyógyturisztikai helyeken, állatkertekben, vidámparkokban és kulturális eseményeken működő vendéglátóipari egységekre koncentrálnak. A termék…
jún. 15
18:29
Megnyugodtak a kedélyek: emelkednek a részvények, gyengül a dollár (Privátbankár)
Egy hét alatt nagyot fordult a világ a piacokon: a pesszimizmus után hatalmas magasságokba emelkedtek az indexek. Szűcs Örkényt, a Solar Capital vezérigazgatóját Borbély Péter kérdezte.
jún. 15
18:40
Emelkedéssel zárta a hetet a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 90,96 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel, 26.844,80 ponton zárt pénteken.  A részvénypiac forgalma 49,0 milliárd forintot tett ki, a ve...
jún. 15
18:42
Demszky pert nyert a Magyar Nemzettel szemben (Privátbankár)
A Fővárosi Bíróság nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazás miatt jogerősen elmarasztalta a Magyar Nemzet című napilap főszerkesztőjét Demszky Gábor horvátországi nyaralójával kapcsolatos...
jún. 15
18:44
20 százalék alatt az MSZP támogatottsága (Privátbankár)
Az MSZP támogatottsága egy hónap alatt az összes megkérdezett körében 3 százalékponttal 18 százalékra csökkent
jún. 15
18:50
Javíthatatlan az űrállomás hibája (Privátbankár)
Súlyos, az űrben kijavíthatatlan hiba miatt romolhattak el a számítógépek a Nemzetközi Űrállomás orosz részlegében - tudta meg az ABC amerikai televízió
jún. 15
19:06
Börtönre ítélték a mai Robin Hood-ot (Privátbankár)
Két év 10 hónap börtönbüntetésre ítélték azt a német bankárt, aki úgy akart segíteni a szegényeken, hogy a gazdag ügyfelektől lopott
jún. 15
19:48
Barkácsáruházzal erősít az Auchan (Piac és Profit)
A világ 12 országában, 389 hipermarketet és 717 szupermarketet működtető Auchan Csoport, csakúgy, mint magyarországi leányvállalata, sikeres évet zárt 2006-ban. Jean Paul Filliat, a magyarországi hipermarketlánc vezérigazgatója szerint mindazokban az országokban, ahol az Auchan jelen van, áruházai listavezetők vagy második helyen állnak az árversenyben.
jún. 15
21:04
Zöldkoncert a barlangnál (Piac és Profit)
A nemzeti parkokat kedvezményesen lehet felkeresni az elkövetkezendőkben egy akció keretében. Az első lehetőségre Budán kerül sor e hétvégén.
jún. 15
22:49
Romlik a K+F hatékonysága (Piac és Profit)
A gyártók a gyógyszerek hatásosságát bemutató eredményanalízis adatok szerint fogják beállítani áraikat jósolja 2020-ra a PricewaterhouseCoopers.

2007. június 16. szombat

jún. 16
6:18
"Nem kell nekik magas fizetést adni" (Piac és Profit)
A Deloitte Termelési iparágért felelős csoportjának új tanulmánya szerint a feltörekvő piacok mérete és jelentős bővülése ellenére számos gyártó sikertelennek érzi magát üzleti céljainak elérésében. A megkérdezett vállalatoknak csak kevesebb, mint fele nyilatkozott úgy, hogy kifejezetten, vagy nagyon sikeres a feltörekvő piacokon elért árbevétele és működési eredménye tekintetében.
jún. 16
8:22
Már most érdemes az őszre készülni! (Piac és Profit)
A kormány tervei szerint júliusban elfogadják az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) első akcióterveit - mondta Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) rendezvényén.
jún. 16
11:08
Közlekedéstan informatikával (Piac és Profit)
Élményszerű oktatás bevezetésére, hatékony multimédiás eszközökre van szükség a közlekedésbiztonság oktatásában - képviseli a gazdasági miniszter.
jún. 16
11:17
Szélerőműdömping (Piac és Profit)
A német Plambeck Neue Energien (Cuxhaven) és a drezdai GM Umwelt- und Energiewirtschaft GmbH 2011-ig mintegy 365 millió eurót kíván magyarországi szélenergetikai projektekbe befektetni.
jún. 16
11:52
Rába: botrányos, amit az osztrákok művelnek (Privátbankár)
Heteken belül megszűnhet a Rába habzása - közölte Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter az MTI-vel. Sólyom László szerint "most már a két ország kapcsolatait beárnyékolja ez a botrányos szennyezés". Valamennyi osztrák parlamenti frakció támogatólag nyilatkozott a magyar törekvéseket illetően
jún. 16
12:06
Üdülési csekk: összeomohat rendszer, ha bővítik (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) tervei szerint a közeljövőben bővül az üdülési csekkek felhasználhatósága - jelenleg azonban összeomolhat a rendszer, ha bővtik az elfogadást
jún. 16
12:36
Autósok, figyelem: változik a kötelező (Privátbankár)
A kormány július 1-től módosítja a kötelező gépjármű felelősségbiztosításról szóló rendeletet. Kárelőzmény-igazolás, külföldi balesetek, súlyos személyi sérülés a terítéken
jún. 16
13:00
Romlott élelmiszerre utaznak (Privátbankár)
Átfogó nyári élelmiszerbiztonsági ellenőrzés kezdődik hétfőn - tájékoztatta az MTI-t Süth Miklós országos főállatorvos. Legútóbb húsvétkor volt ilyen, akkor 13 tonna élelmiszer bukott meg
jún. 16
13:11
Az SZDSZ gondolkodik? (Piac és Profit)
A kormány szerkezete is változik, az viszont a koalíciós megállapodás részét is képezi - figyelmeztetett a Klubrádió Megbeszéljük című műsorában Horn Gábor.
jún. 16
14:49
Új modellek (Piac és Profit)
Az erőforrás-kihelyezés, tevékenységkiszervezés (outsourcing) továbbra is népszerű lesz a vállalatok körében - derül ki a PricewaterhouseCoopers (PwC) globális outsourcing felméréséből.
jún. 16
16:56
Rászállnak a vámosok, de nehéz vele megbukni... (Piac és Profit)
Milliárdokat bukik a magyar költségvetés azáltal, hogy becslések szerint több ezer magyar tulajdonban lévő autó fut a hazai utakon szlovák rendszámmal. Szlovákiában nincs regisztrációs adó és ezért egész iparág alakult a magyar adószabályok kijátszására. A VPOP szigorú ellenőrzéseket ígér. Valójában nehéz megbukni a rendszám miatt.
jún. 16
19:23
Szóljon bele az energiapolitikába! (Piac és Profit)
A Gazdasági és Közlekedési Minisztérium a jövőben a társadalom széles rétegeit az eddiginél sokkal hatékonyabban kívánja bevonni döntéseinek előkészítésébe. A civil szervezetek, magánszemélyek hozzászólásukkal segíthetik a problémák többoldalú megközelítését, a konszenzusos megoldások kialakítását és a döntések társadalmi elfogadását.
jún. 16
20:36
Ezt nézheti: 178 cm-es tv! (Piac és Profit)
A Samsung Electronics bemutatta legnagyobb (178 cm-es, 70 inch-es), kereskedelmi forgalomban kapható full HD LCD TV-jét.

2007. június 17. vasárnap

jún. 17
6:22
Veres János nem romantikus (Piac és Profit)
Amennyiben bármikor olyan döntés születik, ami a költségvetést érinti, a kieső bevételt, vagy a növekvő kiadást ellentételezni kell - jelentette ki Veres János egy esetleges népszavazás költségvetési kihatását érintő kérdésre válaszolva szombaton Gyöngyösön.
jún. 17
9:27
Ezentúl a biztosító szerzi be az igazolást (Piac és Profit)
A kormány július 1-től módosítja a kötelező gépjármű felelősségbiztosításról szóló rendeletet.
jún. 17
11:12
Újabb osztott pályás szakasz készült el a Zágráb-Rijeka autópályán (Infostart)
Újabb osztott pályás szakaszt adtak át a forgalomnak a Rijeka-Zgáráb közötti autópályán Vrbovsko és Bosiljevo között. A közel 9 kilométeres szakasz elkülönítése 394 millió kunába, hozzávetőleg 54 millió euróba került.
jún. 17
11:15
Évi 13 millió embert lehetne megmenteni (Privátbankár)
Az egészségesebb környezet - az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vélekedése szerint - évente mintegy 13 millió életet menthetne meg világszerte. Az 5 év alatti gyerekek vannak a legnagyobb veszélyben
jún. 17
11:38
Irány Afrika! (Piac és Profit)
A G8 országok afrikai kötelezettségvállalásai közvetlenül is komoly lehetőségeket jelentenek a magyar vállalkozók számára. A kontinensre évente beáramló több mint hatezer milliárd forintnyi fejlesztési forrás töredéke sem hasznosul számunkra gazdaságélénkítő tényezőként - hangzott el az Ahead Africa Kht és a Geopolitikai Tanács Afrika Központjának sajtóbeszélgetésén.
jún. 17
13:21
Esztergomi Botticelli: sosem derül ki az igazság? (Privátbankár)
Az esztergomi királyi palotában talált, Botticellinek tulajdonított falfestmény kapcsán kialakult vitát egy-két tucat művészettörténész fogja eldönteni, de az is előfordulhat, hogy "megfejthetetlen" marad a mű - erről Tátrai Vilmos, a Szépművészeti Múzeum művészettörténésze beszélt az MTI-nek
jún. 17
15:25
Gerendai hatni akar (Piac és Profit)
Bár első pillantásra úgy tűnik, hogy különböző vállalkozásai nem igazán köthetők egymáshoz - a szórakoztatással indult, aztán jött a vendéglátás, a ruházati kereskedelem, majd többek között különböző lapok kiadása, menedzselése is gazdagította a portfóliót -, egyvalami biztosan összeköti a Szigetet alapító s Európa egyik legnagyobb rendezvényévé fejlesztő Gerendai Károly érdekeltségeit: mindegyik…
jún. 17
15:26
Megdöbbentő összegeket emészt fel a cukorbetegség (Privátbankár)
A cukorbetegség "drámai" terjedése egyre nagyobb anyagi terhet ró a fejlett és fejlődő gazdaságokra egyaránt - 246 milló felnőtt szenved ebben a betegségben világszerte
jún. 17
17:29
Véget ért a repülőtéri sztrájk Charleroi-n, elindultak a belgiumi járatok (Infostart)
Véget ért vasárnap a belgiumi Charleroi repülőterén dolgozó biztonsági személyzet kétnapos sztrájkja, s így újraindult a légikikötő forgalma: a Wizzair légitársaság délután már elindította Budapestről belgiumi járatát. Hasonlóan döntött egy másik légitársaság, a Jet4you is, míg a charleroi-i repülőtér legfőbb használója, az ír Ryanair hétfő reggeltől ígéri gépei indítását.
jún. 17
18:01
Múlt heti fonákságok - első osztályú sajtóvétkezdével (Piac és Profit)
Van ez így, tárgyilagos, el nem kötelezett, politika- és pártfüggetlen normákat követő újságírókat - fogyóban vannak már - fejeznek le közkívánatra.

2007. június 18. hétfő

jún. 18
3:52
Fogyasztó bemérve (Piac és Profit)
Lenne igény a helyfüggő mobil és internetes szolgáltatásokra Magyarországon, de a piac jelenleg sem technikailag, sem üzletileg nem érett még meg azok indítására - derült ki a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) és a Magyar Mobilmarketing és Tartalomipari Egyesület (MMTE) LBS (Location Based Services) vitafórumán.
jún. 18
4:30
Miért is nem vagyunk írek? (Piac és Profit)
A kormányfő nem egyszerűen személyeket cserélt, hanem a kormányzati szerkezetet is megváltoztatta: a reformok kabineten belülről folytatódhatnak.
jún. 18
5:31
Űrrepülővel New Yorkba? (Piac és Profit)
Az Airbusokat gyártó nyugat-európai légügyi csoport, az EADS olyan "szuper-Concorde" kifejlesztését tervezi, amely két óra alatt tudná megtenni a Párizs New York közötti utat.
jún. 18
6:39
Gazdagodó nyugdíjasok? (Piac és Profit)
A 2007-es 3 %-os csökkenés elérhető, de a további 2 % forrása bizonytalan - kommentálja az egyszerre jó és nem túl jó uniós elismerést Palócz Éva.
jún. 18
7:15
Szembemegy az SZDSZ Gyurcsány javaslatával? (Privátbankár)
A Népszabadság információi szerint már csak két koncepció versenyez a biztosítói modellváltásról szóló koalíciós vitában
jún. 18
7:46
Veres a Fidesz programjáról: ezt nem lehet kinőni (Privátbankár)
A pénzügyminiszter értékelte az ellenzék gazdasági programját és népszavazási kezdeményezését
jún. 18
8:18
Az SZDSZ szerint Gyurcsány udvariatlan volt (Privátbankár)
A miniszterelnök öt perccel a kormányátalakítás előtt értesítette az SZDSZ elnökét a kormányátalakításról
jún. 18
8:52
Uniós horoszkóp az ikrek jegyében (Privátbankár)
Nehéz csak úgy leírni, kimondani, lazán és indulatmentesen, hogy az Európai Unió jövője, legalábbis pillanatnyilag, egy kissé agresszív, bulldózer jellegű politikus-ikerpár kezében van. Márványi Péter jegyzete
jún. 18
9:00
Olasz légicsata, az oroszok elszálltak (Privátbankár)
Az orosz Aeroflot légitársaság kiszállt az olasz Alitaliáért folyó versenyből, jelentette az Interfax hírügynökség. A hónap elején még azt közölték az Aeroflotnál, hogy 800 millió eur...
jún. 18
9:24
Olajpiac: újra van mitől félni, emelkedik az ár (Privátbankár)
Reggel, átmeneti megtorpanás után, tovább drágult a kőolaj a szabadpiacon, a növekvő közel-keleti feszültség és a nigériai kitermelés új terrorfenyegetettsége miatt. A múlt hé...
jún. 18
9:57
200 millióért vásároltak a hevesiek (Piac és Profit)
Közel 200 millió forintot költöttek üdülési csekkre a Heves megyei vállalkozások az év első öt hónapjában.
jún. 18
9:57
Hoppá! Elkezdték visszafizetni a hiteleket (Privátbankár)
Az elmúlt nyolc év során először mérséklődni kezdett a forintban nyilvántartott állomány: januártól áprilisig a lakosság 28 milliárd forinttal több hitelt törlesztett
jún. 18
10:01
Újra 250 alatt a forint (Privátbankár)
A forint erősödött a bankközi devizapiacon hétfőn, az eurót fél tíz körül 249,70-250,00 forinton jegyezték a pénteki 250,60/70 forintot követően. A kereskedők hétfőn nem várnak jelentős elmozdulást, v...
jún. 18
10:31
Több, mint egyszerű iskolafelújítás (Privátbankár)
Életminőség - a hét projektje: iskolafelújítás európai segítséggel. Az uniós forrásokat ez alkalommal egy kelet-magyarországi településen sikerült erre a célra mozgosítani. Török Lászlóval, a nyírségi Balkány város jegyzőjével Márványi Péter beszélgetett.
jún. 18
10:32
Újra párban a kormányszóvivők (Piac és Profit)
Daróczi Dávid és Budai Bernadett lettek a kormányszóvivők.
jún. 18
10:33
Januártól szabad a gazda, de ez még kevés az energia-liberóhoz (Privátbankár)
A villamosenergia-piac liberalizálásához fel kellene szabadítani azokat a termelési kapacitásokat, amelyeket a Magyar Villamos Művek Zrt.-nél 20 évre lekötöttek. Ez lenne az első lépés, hogy a fogyasztók és a kereskedők szabadon hozzáférjenek az energhiához. Ez derül ki a Kopint – Tárki Konjunktúrakutató Intézet tanulmányából, amelyben a villamosenergia piacnyitás akadályait és azok megoldásait…

Keresés