Több hazai banknál is dolgoznak az ingyenes számlakonstrukció bevezetésén - tudta meg a Világgazdaság. Ugyan hasonló konstrukciókat már jeleleg is kínál néhány hitelintézet, azok még a megtakarításra képes ügyfeleket célozzák.
Lengyelországban májusban átlagosan 0,5 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak, és 2,3 százalékkal voltak magasabbak, mint tavaly májusban, jelentették a lengyel statisztikai hivata...
David Ogilvy, az elismert marketing- és reklámguru szerint "az üzleti siker és a kudarc közti különbség csaknem mindig kizárólag a marketingtervezésben rejlik." Azok a cégek, melyek kidolgozott marketingtervvel rendelkeznek, átlagosan harminc százalékkal nagyobb nyereséget érnek el, mint az azt nem használó társaik. Az mfor.hu kkv-knak szóló sorozata ezúttal arra kereste a választ, a puszta…
Már most is évente 2500 gazdának kell felhagynia a tejtermeléssel Bajorországban; a kvóta eltörlése után már csak a legalább 80 tehénnel működő üzemek lesznek működőképesek
Az olcsó járatokat üzemeltető, "fapados" easyJet légitársaság olyan rövid távolságú repülőgépet tervez, amely jelenleg használt gépeinél 50 százalékkal alacsonyabb széndioxid-kibocsátású, és ezzel hatékonyan támogatja a repülőgépiparban is az üvegházhatást okozó gázok csökkentésére irányuló globális törekvéseket. A gépet 2015-ig szeretnék legyártatni.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 144,85 pontos emelkedéssel, 26.898,69 ponton nyitott. A tegnapi záró értékhez képest ez 0,54 százalékos erősödés. ...
Egy kormánypárti javaslat szerint a jövőben az eddigieknél korábban és nagyobb szabadsággal jelölhetne ki a pénzügyminiszter kincstári biztost a túlságosan nagy tartozást felhalmozó állami fenntartású intézményekhez. A költségvetési szervezetek hatvan napon túli adósságállománya ugyanis tavaly októberre az év eleji szint nyolcszorosára ugrott - közli a Népszabadság.
Békés megye megközelíthetőségének javítását, a munkahelyteremtést, a kis- és középvállalkozói szektor erősítését, a szakképzés piaci igényekhez való igazítását, az idegenforgalom fejlesztését és a határmenti kapcsolatok erősítését jelölték meg a térség kitörési pontjainak egy gazdaságpolitikai fórum résztvevői Békéscsabán.
Egy hét múlva megjelenik az első külföldi cég a Budapesti Értéktőzsdén. A luxemburgi székhelyű nemzetközi ingatlanfejlesztési cég az ORCO, zártkörű tőkeemeléssel egyidőben hosszú idő után tőkét is bevon a hazai tőzsdére. A cég papírjai ősztől az irányadó részvényeket összegyűjtő BUX kosárba is bekerülnek. Andor Attila összeállítása.
A szolgáltatók továbbfejlesztenék a mobiltelefonokat. A cellainformáció alapján képessé tennék a telefonokat a GPS rendszerhez hasonló helymeghatározásra. A mobilok jelenleg csak a legközelebbi benzinkutak, egyéb érdekes pontok megjelölésére képesek. Tinnyei István, a Magyar Mobilmarketing Szövetség alelnöke rádiónknak azt mondta, a fejlesztés előtt az adatvédelmi hátteret kell megteremteni,…
A Magyar Turizmus Zrt. párizsi képviseletének kezdeményezésére a francia főváros metrófolyosóin június 12. és 18. között óriásplakátok csábítják Magyarországra a franciákat.
Verseny, de csillapított; egy biztosító, de több pénztár - ismertette Gyurcsány Ferenc, az MSZP elnöke, miniszterelnök a párt kompromisszumos egészségügyi javaslatát.
Június 1-jével a PrintXBudavár Zrt., más nevén a PxB Kiadó és Nyomdaipari Szolgáltató vállalat tulajdonába került Magyarország egyik vezető baba-mama honlapja, a Babanet.hu.
A Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 400 millió euró össznévértékben fix kamatozású ötéves devizakötvényt bocsát ki - tette közzé a bank a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A...
Külföldi tudósítói rendszerének bővítését tervezi a Magyar Televízió (MTV); a szóba jöhető helyszínek között szerepel Washington, New York, London, Berlin, Moszkva és Peking - közölte Kert Attila hírigazgatót idézve az intézmény kommunikációs irodája.
A nemzetközi verseny- és az exportképesség növelésében kiemelt szerepet szán a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) a klasztereknek. A törekvés az, hogy 2013-ra szerte az országban sikeres, nemzetközileg látható klaszterek jöjjenek létre - olvasható a Világgazdaságban.
Az euróövezet exportja áprilisban, 119,5 milliárd euró, 12 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál, jelentették az EU statisztikai hivatalában pénteken. Az import, 117,7 milliár...
Minden olyan rendőrnek, aki 20 éves szolgálati viszonnyal rendelkezik, a kormány garantálja az idei december 31-i állapotnak megfelelő nyugdíját - jelentette be Takács Albert igazságü...
Májusban 15 éves mélypontra csökkent a munkanélküliség Bulgáriában: 7,8 százalék volt az állástalanok száma az áprilisi 8,4 százalék után, közölték pénteken a bolgár munkaügyi miniszt...
Rendkívüli sajtóértekezletet tart pénteken délben az Országházban Gyurcsány Ferenc kormányfő - tájékoztatta a miniszterelnöki kabinet. A sajtóértekzlet előtt a ikormányfő tájékoztatta a Magyar Szocialista Párt elnökségét és parlamenti frakcióját a kormányátalakításról.
A kormány júliusban szeretné jóváhagyni az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) első akcióterveit - mondta Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos pénteken, Budapesten a M...
Bizalmi szavazást kezdeményezett a Mirek Topolánek vezette jobbközép kormány ellen a cseh ellenzék, miután a koalíció pénteken megakadályozta, hogy a képviselőház megvitassa a korrupc...
A lengyel jegybank kormányzója szerint Lengyelország euróövezeti csatlakozásának legkorábbi dátuma 2012 lehet. Slawomir Skrzypek ugyanakkor nagy esélyt lát arra, hogy országa már 2009...
Kötelességből benyújtotta ugyan a kormány a foglalkoztatói nyugdíjról szóló tervezetet a parlamentnek, ám konkrét elképzelések még nem láttak napvilágot. Az új rendszerhez kapcsolódó adótörvények még alakulófélben sincsenek. Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) munkavállalói oldala szkeptikus, a munkaadók hisznek a rendszerben. Mfor.hu tudósítás.
Június 15-én, pénteken folyósították utoljára a 2006/2007-es tanévben a diákhitelt. Ebben a tanévben majdnem 24 ezer új igénylő kapott ezzel a kedvezményes konstrukcióval pénzt. A Diákhitel Központ kommunikációs igazgatója elmondta: egyre többen kérik egy összegben a hitelt.
Az orosz Lukoil tíz év alatt meg akarja négyszerezni kazahsztáni olajkitermelését - áll abban a dokumentumban, amely a cég vezérigazgatója, Vagit Alekperov beszédét tartalmazza egy kazahsztáni befekte...
Az Európai Unió újonnan csatlakozott országai - köztük Magyarország számára is - követendő a spanyol példa; a vasúti közlekedés és szállítás hatékony fejlesztése európai uniós forrásokra támas...
Áprilishoz képest májusban 0,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban. A májusi maginfláció 0,1 százalék volt. A Dow Jones Newswires által megkérdezett elemzők az...
Piactorzító tényezőnek tekintik a hosszú távú áramvásárlási szerződéseket a Kopint-Tárki elemzésének készítői, akik szerint csökkenhet a fogyasztói ár.
192,6 milliárd dollár lett az Egyesült Államok folyó fizetési mérlegének idei első negyedévi hiánya - közölte pénteken az amerikai kereskedelmi minisztérium. Ezen belül a javak és szo...
Az év végétől Párizsban már szabadon igénybe vehető szennyezőgáz kibocsátás nélküli kisautók állnak a lakosság és a turisták rendelkezésére - jelentette be Bertrand Delanoe főpolgárme...
A világ meghatározó jegybankjai vagy már emeltek, vagy emelni fognak az alapkamataikon - mondta el az InfoRádiónak Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Ez hatással lehet a magyar jegybanki alapkamatra is.
Fokozódó kormányzati káoszt képét vetíti előre a kabinet átalakítása - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője, arra reagálva, hogy Gyurcsány Ferenc pénteken bejelentette: n...
A forint erősödött a bankközi devizapiacon pénteken, az eurót fél négy tájban 250,60/70 forinton jegyezték a csütörtöki 252,75/85 forintot követően. A forint 76 bázisponttal 11,23 szá...
Magyarországon újra kell szervezni a teljes idegsebészeti ellátást - mondta Horváth Ágnes egészségügyi miniszter Debrecenben, amikor felavatta az ország első Gamma Sugársebészeti Centrumát
A munkaadók támogatták, a munkavállalók inkább aggodalmaikat fogalmazták meg a foglalkoztatói nyugdíjjal kapcsolatban, a további konzultáció szükségességével azonban mindkét oldal egyetértett az Országos Érdekegyeztetési Tanács (OÉT) ülésén.
A taxisok szorgalmazása ellenére a nyáron biztosan nem drágul a szolgáltatás ára Budapesten, mivel a Főpolgármesteri Kabinet levette napirendjéről ezt a kérdést
Az amerikai gazdaság egyik fontos makromutatója, a Michigan Egyetem fogyasztói hangulatindexe júniusi előzetes adatként 83,7 pont lett a május végleges (hóvégi) 88,3 pont után. A júniusi hóközi adat 1...
Pénzbüntetést kell fizetnie annak a három rendőrnek, akiket a Győri Ítélőtábla pénteken, Pécsett hozott jogerős határozatában bűnösnek talált egy három évvel ezelőtt Mocsán szabálytalanul közl...
A Magyar Cukor Zrt. az elmúlt évben a rosszabbodó piaci körülmények ellenére is megőrizte versenyképességét. Az európai cukorpiaci szabályozás reformja hátrányosan érintette a céget, ám a legnagyobb magyar cukoripari társaság a körülményekhez képest - csökkenő exporttámogatás, növekvő restrukturációs illeték, emelkedő energiaköltségek - jó üzleti évet zárt.
A II. világháború előtt, a magyar arisztokrácia és nagypolgárság egyik legkedveltebb fehér bora a Badacsonyi Kéknyelű volt, mára azonban a kevésbé ismert fajták közé szorult. Történik mindez annak ellenére, hogy a csak Magyarországon honos szőlőfajta, alkalmas lenne bor- és országimázs építésre is. - véli a Varga Pincészet