A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Igazság órája című műsorban úgy fogalmazott: a Tisza Párt elnöke "most átlépett egy határt", ezért – bár a politikai viták természetének eddig teret engedett – ezúttal jogi lépéseket tesz.
Rubint Rella és Novothny Soma házassága 2025-ben, három év után ért véget, amit a pár közösen jelentett be. Bár a kapcsolatuk válságáról már korábban is pletykáltak, a szakítás híre sokakat meglepett. Míg Rella a válás utáni időszakot önmaga újjáépítésére fordítja, Soma körül újabb pletykák kaptak szárnyra, miszerint egy szőke szépséggel, Korcsek P
Beragyogta az estét Angelina Jolie a párizsi Pathé Palace-ban tartott Couture című film premierjén. A hollywoodi sztár lenyűgöző meztelenruhája az egyik legmesésebb és egyben legbátrabb darab, amit valaha láttunk. Mutatjuk!
Kiderült a sztár halálának oka, véres pofon csattant a színpadon, Dévényi pedig bezárkózott. A mai nap, egyszerre tragikus, kínos és fájdalmasan emberi.
Minden tökéletesnek tűnt. A randiruhát kiválasztottam, a parfüm csábító, a nagy napra a hajam és a körmöm is tökéletes lesz. A fejemben már többször lepergett a romantikus filmjelenet, Valentin-napi vacsora rózsákkal, pezsgővel. Aztán egy pillanat alatt kipukkant a rózsaszín buborék…
A Megasztár győztese szerint Norbinak nagyon jó képességei vannak, amit A Nagy Duett című műsorban bizonyíthat. Azt is elárulta, szerinte min kell dolgoznia még duettparnerének, hogy jól szerepeljenek a versenyben.
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda azonosította a 2014-ben Debrecenben elkövetett emberölés gyanúsítottját, akit a magyar fejvadászok munkájának köszönhetően Svájcban fogtak el.
Divatdiktátorok, köztük Tim Gunn, állították össze a tiltólistát a 40 feletti nőknek. A cél, hogy elkerüljék azokat a darabokat, amik optikailag öregítenek vagy slamposítanak.
Már javában zajlik a TV2 Bachelor – A Nagy Ő című realityje, ahol az idei évadban Stohl András szívéért szálltak versenybe hölgyek. Nos, a műsorban drámából nincs hiány, a legutóbbi adásban az egyik versenyző kis híján feladta a játékot azért, mert megtudta, hogy András nem csak neki szentel kiemelt figyelmet.
A Puerto Ricó-i szupersztár a vasárnapi fellépését követően minden posztját és a profilképét is eltávolította. Lehetséges, hogy ezzel egy új korszak kezdetét jelezheti.
Három sütés nélküli pohárkrém receptjét gyűjtöttük össze, amelyek előre elkészíthetők. Az instant csokimousse, epres és tiramisu változatok percek alatt összeállíthatók a nagy napra.
Az élet tele van meglepetéssel, ami néha csillogó és flitteres, máskor meg kellemetlenül viszket. És olyan is van, hogy mindkettő egyszerre – mit mondjak, legközelebb inkább lemondok róla?
Stohl András és exneje, Vica kapcsolata hivatalosan is véget ért, a válást 2025 novemberében mondták ki közel tíz év együttlét után. A szakítást követően a színész maradt a közös házban. Vica azóta már új életet kezdett, és a legfrissebb hírek szerint újra rátalált a szerelem egy fiatalabb üzletember személyében. Marci már a közös otthonukban kénye
Kulcsár Edina február 9-én a közösségi oldalán osztotta meg, hogy túl van egy régóta várt műtéten. A kórházból jelentkezett be, és őszintén mesélt arról is, miért döntött a beavatkozás mellett.
Egy győri randi végén fajult el a helyzet Antal Gina és Stohl András között. A színész vacsora közben tett tapintatlan megjegyzései végleg kiverték a biztosítékot a nőnél.
Orbán Viktor a Házasság hete alkalmából egy Facebook-videóban fedte fel a tartós kapcsolatokról vallott nézeteit. A miniszterelnök szerint a kompromisszumkészség a legfontosabb, nem az, hogy kinek van igaza.
Valami egészen elképesztő történik Kubában: a karibi szigetország kimerítette a repülőgépekhez szükséges üzemanyag‑készletet, és most olyan radikális lépést kellett bejelentenie, amit még ritkán láttunk a világban.
2022-ben döntöttek úgy a Liu testvérek, hogy hátat fordítanak Magyarországnak és kínai színekben folytatják tovább a pályafutásukat. Most olyan kegyelemdöfést adott Liu Shaoang egykori hazájának, amitől a magyar álmok szertefoszlottak.
Donald Trump elnök azzal fenyegetőzött, hogy megakadályozza egy híd megnyitását, amely összeköti az Egyesült Államokat és Kanadát, amíg Washington "teljes kártérítést nem kap mindenért".
Eddig egyértelműen Kiara Lord és Stohl András kapcsolatára, annak alakulására a leginkább kíváncsiak a nézők A Nagy Ő legújabb évadában. Most kicsit Kiara lelkivilágát is megismerhettük, hiszen a közösségi oldalán kendőzetlen őszinteséggel válaszolt a rajongói kérdéseire, amelyből meglepően személyes információk is kiderültek.
Fenyő Miklós, a magyar rock and roll ikonja és a Hungária együttes alapítója január 31-én hajnalban, 78 éves korában elhunyt. Csütörtökön délután 2 órakor a Farkasréti temetőben vesznek végső búcsút az énekestől. A gyászszertartáson csak a szűk családi kör, a barátok, zenésztársak és még néhány meghívott vehet részt.
A műsorvezető bevallotta, 49 évesen már nem bírta a hajnali 4-es kelést, ami a magánéletére is rányomta a bélyegét. Most elmondta, mit szólt a családja a drámai döntéshez.
Az egyik nagy esélyesnek tartott párjelölt egy egész napos randin vehetett részt a színésszel, egy beszélgetés során azonban olyan dolog derült ki számára Stohlról, ami mindent megváltoztatott benne. A Nagy Ő bocsánatot kért, de nem tudni, lesz-e visszaút számára Ginánál.
Sokan nem is sejtjük, hogy a reggeli fésülködés során választott frizuránk valójában egy láthatatlan névjegykártya a személyiségünkhöz. Hajunk választékának iránya ugyanis nem csupán esztétikai kérdés, hanem közvetlen visszajelzést ad arról, melyik agyféltekünk a meghatározó a mindennapokban. Ez a különleges, fejtetőn hordott IQ-teszt megmutatja a
A férfi saját döntéséből feküdt be a föld alá, hogy egy extrém kihívás keretében tesztelje a fizikai és mentális tűrőképességét – az egészet pedig kamerák előtt, élő közvetítésben követték a nézők. A speciálisan kialakított koporsót több méter földdel fedték be. Bent mindössze egy szűk fekvőhely, néhány személyes tárgy, minimális élelem, víz, valam
Ördög Nóra, a TV2 népszerű műsorvezetője a Hoppá Show vendégeként mesélt élete egyik legkínosabb szakmai bakijáról, amely tavaly novemberben történt a Megasztár élő adásában. A műsorvezető véletlenül a konkurens RTL csatornát említette a TV2 helyett, amikor a tehetségkutató applikációját kellett volna népszerűsítenie.
Több százan búcsúztatták Fenyő Miklóst a Farkasréti temetőben, ahol a család mellett a zenei élet képviselői is tiszteletüket tették. A temetésen Fenyő-dalok szóltak, a gyászolók pedig fehér lufikat engedtek fel.