Nem lehet folyamatosan bulizni még a Sziget fesztiválon sem. Kell a pihenőidő és a feltöltődés, és erre tökéletes lehetőségeket ad a rendezvény, amelyre a szervezők szerint a világ végéről is jönnek. Az Óbudai-sziget öt plusz két napos rendezvényére 112 különböző országból érkeztek látogatók Izlandtól Új-Zélandig, Kanadától Japánig, még ha úgy tűni
A Szigetre költözött a Magyarország kedvenc reggeli műsora című produkció, ráadásul éppen azon a napon, amikor a műsort alapító színész-aktivista, Molnár Áron személyesen szembesítette Vidnyánszky Attilát a kulturális minisztérium előtt mindazzal, amiben szerinte a Nemzeti Színház igazgatója vétett a szakma ellen.
Többekből komoly felháborodást váltott ki Bochkor Gábor csütörtöki rádióműsora, amelyben a hajléktalan emberek és a menhelyen élő állatok támogatását állították szembe egymással. A műsorvezető egyetértett azzal a hallgatói véleménnyel, miszerint addig nem kellene pénzt adni az állatmenhelyeknek, amíg emberek élnek az utcán. A megszólalására többek
Idén is kihirdették Magyarország Tortáját és Magyarország Cukormentes Tortáját. A jubileumi és hagyományőrző megmérettetésen az év legkiemelkedőbb cukrászati alkotásait díjazták, amelyeket a szakmai zsűri szigorú szempontok alapján választott ki. A versenyt a rangos elismerés mellett idén hivatalosan is nemzeti értékké nyilvánították. A huszadik Ma
Huszonöt év után újra sikeres a kilencvenes évek egyik legnépszerűbb hazai együttese, az Emergency House. A formáció a napokban Dj Oti fellépésén állt színpadra, méghozzá mintegy hatvanötezer ember előtt csendültek fel a korszak meghatározó slágerei.
Milák Kristóf három éremmel a zsebben is az újságírókat cukkolja: "Mi lenne, ha edzenék is?" Történelmi Eb-győzelmet aratott a magyar férfi gyorsváltó.
Szandi és nővére közös képet osztottak meg. A fotó apropója az énekesnő születésnapjának későbbi megünneplése volt, a két testvér közötti hasonlóság mellett azonban nem lehetett elmenni szó nélkül. Mutatjuk, mennyire hasonlít egymásra a két testvér!
Három új magyarországi területen kezdődhet meg kőolaj és földgáz kutatása. Tegnap lezárult a koncessziós pályázatok értékelése: Baracskán az MVM, Békéscsaba és Nagylengyel térségében pedig a Mol kapta meg a kutatási, feltárási és kitermelési jogot.
2026 őszén visszatér a képernyőre a hazai hírességeket extrém helyzetek elé állító valóságshow, a Celeb vagyok, ments ki innen!. A műsor házigazdái Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti lesznek, akikhez Árpa Attila és Sipos Orsi csatlakozik társműsorvezetőként. Attila korábban még sosem járt Kolumbiában, ezért kíváncsian várja, milyen élményekkel és
Whisperton és Ton papa a hajsza előtt fontos információkat árultak el védőbeszédjükben: igazán belelendültek a menekülésbe, és semmitől sem riadnak vissza a Most Wanted – A hajsza során: ha kell, még egy lovat is örömmel elfogadnának a lakosságtól, a lényeg, hogy haladjanak! A ló és a tempó kapcsán pedig a humoruknál maradtak, és nagyszájúan üzente
Kapu Tibor magyar űrhajós őszintén vallott élete legnagyobb kalandjáról, a visszatérés utáni nehézségekről és egy komoly vihart kavaró politikai incidensről is.
Erős Antónia egy számára különleges díjat adott át. A Magyarország Cukormentes Tortája díjat alapítványa, az Egy csepp figyelem hozta létre. Idén pedig ismét kiosztásra került a Magyarország tortája díjat kiegészítő hiánypótló elismerés. Mutatjuk, kik kapták idén a különleges díjat!
Az igazság a roma holokausztról: Európa és Magyarország történelmének sötét lapjai. Ismerd meg a nácik, a csendőrök és a nyilasok által elkövetett népirtás megrázó tényeit.
Edit szerint a banki szektor egy kimondottan maszkulin világ volt, ahol nem tudta megfelelően megélni a nőiességét. A stylist-munka ezzel szemben segített neki ebben, és teret engedett a kreativitása megélésének is. Mivel leginkább nőkkel dolgozik, úgy látja, a feladat teljesen másfajta ráhangolódást és odafigyelést igényel. A szakmában kiemelten f
Minden évben a Szigeten bulizik Tornóczky Anita, aki előző várandóssága idején, és most sem hagyta ki a főváros legnagyobb nyári fesztiválját. A kismama párjával kettesben, és másfél éves kisfiával is kilátogatott a gigantikus rendezvényre, és nagy pocakkal is jól szórakozott.
Az RTL egyik ismert arca olyan videót osztott meg Instagramon, amelyet percek alatt ezrek néztek meg: a felvétel a tengerben készült, és bár egyetlen szó sem hangzik el benne, mindenki azonnal érti, mit is akar üzenni a műsorvezető.
Majka is bekapcsolódott a Most Wanted második évadának forgatásán zajló hajszába, ráadásul a menekülő hírességek oldalán. Miközben Nagy Bogi és Vini a Szigeten keresett éjszakai menedéket, Pumped Gabo és Tudós Laci Budapesten, Whisperton és Ton Papa pedig Apostagon bukkant fel. Majka közben Sebestyén Balázséknak is üzent: korábbi sérelmei miatt mos
A harmadik trimeszteri ultrahangon derült ki, hogy fejlődési rendellenességgel születik Nyári Dia és Kovács Dániel második gyermeke. Kislányukat, Emmát már kéthónapos korában meg kellett operálni a gerincvelőjét érintő probléma miatt. A színésznő Ábel Anitának mesélt a Reggeli podcastjében az elmúlt időszak megpróbáltatásairól és arról, milyen fela
A Wicked című musicalt már 25 ország több mint 100 városában előadták, ám szabadtéren még sehol nem játszották. Szente Vajk rendező és az Erkel Színház csapata arra vállalkozott, hogy a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatják be a magyar verziót. Az augusztus 14-i világpremier előtt a darab szerzőpárosa, Stephen Schwartz és Winnie Holzman is az alföl
Horányi Juli a közösségi oldalán jelezte, hogy várandósan is kilátogat a Sziget fesztiválra. Az énekesnő reméli, hogy húsz év múlva majd a fiával bulizhat ugyanott.
Ez a hétvége is bővelkedik majd izgalmakban, azt azonban, hogy pontosan mit tartogatnak számodra a csillagok, csak akkor tudhatod meg, ha néhány percet szánsz a szombati horoszkópra!
Egy új tanulmány szerint a kortizolszint napi ingadozása szorosan összefügg az idős emberek szellemi képességeinek romlásával, bár a vizsgálat közvetlen kapcsolatot az Alzheimer-kór kialakulásával egyelőre nem igazolt. A chicagói Rush University Medical Center vezetésével zajló kutatásban közel 4000 idős felnőtt adatait elemezték. Az eredmények ala
Visszatér a pokoli kánikula a hétvégén, szinte az egész országra riasztást adtak ki a hőség miatt. Hétfőn azonban egy hidegfront zivatarokkal töri meg a nyarat.
Egy nő megjátszotta terhességét, majd ajándékszatyorban rabolt el egy újszülöttet. A Netflix új dokumentumfilmje bemutatja a kórházi emberrablás hátterét.
Egy friss felmérés szerint a szülők több mint fele valamilyen műszaki eszközzel készül a tanévre, miközben sokan attól tartanak, hogy a megfelelő digitális háttér hiánya az iskolában is hátrányt jelenthet. A vásárlásnál idén már nem a kedvező ár az elsődleges szempont: egyre fontosabb a megbízhatóság és a jó minőség is.
Életveszélyes fenyegetése és lemondott erdélyi koncertje után először állt újra színpadra Majka, aki a Sziget Fesztiválon csapott hatalmas bulit. A fesztiválozók idén kétsávos italárazással és dráguló ételekkel találkozhatnak, miközben a magyar fellépőkre külföldiek is kíváncsiak voltak.
Lengyel huligánok támadták meg az FTC szurkolóit Zabrzéban egy pizzázónál. Egy magyar drukkér megsérült, Orbán Anita külügyminiszter megszólalt az ügyben.
Egy népszerű gyufaszálrejtvényben egyetlen gyufaszál áthelyezésével kell kijavítani egy hibás egyenletet. A feladat elsőre egyszerűnek tűnhet, ám a megoldásához alapos megfigyelésre és egy kis kreativitásra is szükség van.
Vannak emberek, akik 80 felett is könnyedén felidézik egy régi nyaralás részleteit, emlékeznek évtizedekkel korábbi beszélgetésekre, és meglepően jól őrzik a személyes emlékeiket. Miközben az életkor előrehaladtával sokaknál egyre több apró feledékenység jelenik meg, náluk mintha egészen másképp zajlana az öregedés.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Mindössze fél kilométerre a szlovén-magyar határtól bukkant fel az invazív rovar. Ha észleled, azonnal jelentened kell: mutatjuk a jeleket és a védekezés lépéseit!
Az autó nem csupán egy négykerekű közlekedési eszköz, hanem sokak számára az életstílus, a személyiség és az ambíciók kifejezője. Gondoljon csak bele: amikor valaki egy sportautóval száguld, egy terepjáróval vág neki a hegyeknek, vagy épp egy klasszikus járgánnyal gurul be a városba, az nemcsak a közlekedésről szól. Az autó egyfajta tükör, ami megm