Egy olasz nagymama szerint a bolognai igazi titka nem a húsban vagy a paradicsomban rejlik. A tökéletes bolognai ragu egy meglepően egyszerű hozzávalótól válik krémesebbé és ízletesebbé.
Meghan Markle két asztrológiai bejegyzéssel hívta fel magára a figyelmet, amelyek szerint élete legnehezebb időszaka lezárult. A találgatások egyből beindultak, a rajongók remélik, bármi is történt, abból csak erősebben jön ki Harry herceg és a felesége. Vajon mit üzennek a csillagok Meghan Markle számára?
A kanadai York Egyetem kutatói egy átfogó kutatásban határozták meg az éjszakánkénti 7-8 órás alvásidőt a demenciakockázat minimalizálásához. A tanulmány a fizikai aktivitás hiányát és a napi nyolc óránál több ülést is rizikófaktorként azonosította.
A 25 éves férfi egy párkapcsolati szakértőhöz fordult az egyik internetes fórumon azzal kapcsolatban, hogyan tudna helyesen dönteni az életében. Nem várt vallomása azonban mindenkit meglepett.
Az újraindult Heti Hetes harmadik adásában Hajós András elmagyarázta, miért alakult ki feszültség közte és Havas Henrik között. A konfliktus alapja egy korábbi személycsere a műsorban, valamint az, hogy Hajós tegezte a tekintélyt elváró Havast.
Egyre divatosabb trend a szépségápolásban: Bársonyos bőrrel a borostyános bőrradírral: A víz- és zsírhiányos, érett bőr ránctalanító ápolásához ajánlott polírozó peelingezés céljára.
Edith Eva Eger magyar származású holokauszt-túlélő, pszichológus és író április 27-én, 98 éves korában elhunyt. Olyan inspiráló sikerkönyveket köszönhetünk neki, mint a Döntés vagy az Ajándék, melyek emberek ezreinek segítettek abban, hogy továbblépjenek egy-egy szörnyű trauma után. Cikkünkben most 10 elképesztően erős idézetet gyűjtöttünk tőle öss
Az üzletember az RTL Reggeliben beszélt a lemondott erdélyi turnéja mögötti okokról és a jövőbeli politikai elképzeléseiről. Az üzletember szerint a Tisza Párt körül olyan felkészült szakemberek gyűlnek, akik képesek a politikai kultúra megváltoztatására.
Hónapok óta keringenek a pletykák arról, hogy nincs minden rendben az Eufória két sztárja között. Most egy bennfentes végre tiszta vizet öntött a pohárba, és elárulta, mi az igazság Zendaya és Sydney Sweeney kapcsolatáról.
Jennifer Lopez ismét bebizonyította, hogy az idő vasfoga nem mindenkin fog egyformán. A világsztár legfrissebb edzőtermi fotói valósággal letarolták az internetet, megmutatva, hogy 56 évesen is lehet valaki élete legjobb formájában.
Visszatért az Y generáció ikonikus árnyalata! A mentazöld népszerűbb, mint valaha. A millennial mint trend hűvös tónusa már a legnagyobb divatházakat is megihlette. Mutatjuk, hogy viseld a kékeszöld árnyalatot az idei nyári és tavaszi divatban!
"Okosnak" lenni ma már nem elég. Aki belép egy nagyvállalati tárgyalóba, gyorsan látja, hogy mindenki tud prezentációt összerakni, promptot írni a mesterséges intelligenciának, adatot elemezni. Az különbözteti meg a vezetőt a vezetettől, a hallgatott szakembert a háttérembertől, hogy mit kezd az érzelmekkel, köztük a sajátjaival és másokéval.
A túlbonyolított, drága rutinok gyakran többet ártanak, mint használnak, és tönkreteszik a bőr védőrétegét. Egy szakértő most elárulja, miért elég reggel és este is mindössze három lépés.
Amal Clooney évek óta legalább annyira ikon, mint a férje, George Clooney. A sztárpár ismét bebizonyította, hogy ha a vörös szőnyegre lépnek, a vakuk villogása egy csapásra rájuk szegeződik - tegyenek bármit is. A legfrissebb fotók pedig jól bizonyítják, hogy a két hírességet nemcsak a rajongók, de a kamerák is imádják.
Sok találgatás jelent már meg arról, hogy a hollywoodi színész demenciáját mi okozhatta. Most kiderült, hogy egy pert is indított Bruce Willis, miután megsérült egy forgatáson. Íme a részletek!
A nárciszok és tulipánok előkészítés nélküli, közös vázába helyezése a tulipánok gyors elhervadásához vezet. A nárcisz szárából kioldódó váladék ugyanis eltömíti a tulipánok vízfelvételért felelős edénynyalábjait.
Gonosz mostoha vagy csak egy meg nem értett feleség? Elképesztő vitát generált egy fiatal nő vallomása, miszerint nem tudja szeretni férje gyermekét. Mutatjuk a sokkoló beszámolóját!
A függőleges kertépítés helytakarékos megoldást kínál a városi, kis alapterületű lakásokban élőknek a növénytermesztésre. A módszerrel a falak és korlátok is kihasználhatók, így az erkély padlója szabadon marad.
Palácsik-Ráthonyi Tímea férje negyvenedik születésnapját ünnepelte Párizsban, amikor Friderikusz Sándor felkérte a műsorába. Az üzletasszony a meghívás miatt megszakította az ünneplést, és kizárólag a felvétel kedvéért utazott Budapestre.
Angelina Jolie és Brad Pitt legidősebb lánya egy különleges rendezvényen osztotta meg gondolatait édesanyjával való kapcsolatáról. Zahara a következő szívhez szóló szavakkal méltatta a színésznőt, aki nemcsak példaképe, hanem legjobb barátja is.
Születésnapját ünnepli az egyik legnépszerűbb magyar színésznő, miközben a Magyar menyegző című filmje átlépte a 200 ezres nézőszámot. Törőcsik Franciskát márciusban Jászai Mari-díjjal tüntették ki.