Fenyő Miklós január 31-én, a hajnali órákban elhunyt. A hírt a Hungária frontemberének hivatalos Facebook-oldalán osztották meg a rajongókkal. A zenész 78 éves volt.
79 évesen elhunyt Fenyő Miklós. Halálhírét szombat reggel tették közzé a zenész hivatalos Facebook-oldalán. "A legmélyebb fájdalommal tudatjuk veletek, hogy Miklós a hajnali órákban örökzöld álomba szenderült… Zenéje, dalszövegei, színdarabjai, könyvei, az egész szellemisége örökre velünk marad. A család kéri, hogy a média, és a közösségi oldalakon
Ha az ember meghallja a párterápia szót, megszólal benne a vészcsengő: baj van. Ha ilyen helyre kell menni, csak baj lehet. Tóthfalusi Dóra párterapeuta oszlatja el a kételyeket: miért nem kell félnünk, mikor érdemes elmenni párterapeutához, és az is kiderül, hogy milyen egy első alkalom a terapeutánál.
A Hungária együttes alapítójának halálhírét családja közölte szombat hajnalban a hivatalos közösségi oldalán. Nemcsak hazánk meghatározó zenésze volt, hanem az Újpest csapatának drukkere is.
Az Oroszlán jegyében tetőző telihold nem finomkodik, a szakértő szerint mindenkire hatással lesz. Néhány jegy szülöttei azonban különösen készüljenek a feszültségre.
Nemcsak a színészi játék, hanem a testük átalakítása is sokszor extrém kihívás kedvenc sztárjaink számára, akik olykor komoly áldozatokat hoznak azért, hogy a filmben minden a helyén legyen.
A 78 éves énekes januárban került kórházba tüdőgyulladással, halálhírét szombat reggel erősítették meg. Egykori zenésztársa a közösségi médiában emlékezett meg sokévtizedes közös múltjukról.
Catherine O’Hara halálhíre az egész világot megrázta. A színésznőt a legtöbb rajongó a Reszkessetek, betörők! című film után zárta a szívébe, amiben Kevin, vagyis Macaulay Culkin édesanyját alakította. A színész szívszorító fotóval és fájdalmas sorokkal búcsúzott tőle.
A világ legjobb sakkozónője őszintén beszélt arról, mekkora terhet rótt a hírneve a gyerekeire. Azt is elárulta, mit tart a sakkból tanult legfontosabb képességnek, és ez nem a győzelem.
Dua Lipa igazi stíluskirálynő, aki merész szettjeiben már jó párszor óriási feltűnést keltett. Most vőlegényével ruccant ki egy párizsi randira, ahol egy laza, farmeres-bőrkabátos outfitben tündökölt egy izgalmas csavarral: megvillantotta a fekete csipkemelltartóját is.
Zalánki Gergő egy igencsak hosszúra sikeredett Facebook-posztban tárta fel, mi történt vele az elmúlt két és fél évben. A világbajnok és Európa-bajnok vízilabdázó az olimpia utáni nyarat teljesen pihenéssel töltötte, és előre egyeztetve kihagyta a tavalyi szingapúri világbajnokságot. Januárban ugyan jelezte: készen áll a visszatérésre az Európa-baj
Amikor meghalljuk a reumatológia kifejezést, elsőre az idős emberekre gondolunk, mondván ez csak őket érinti. Furcsán hangzik, de a valóság az, hogy egy gyermek is lehet "reumás". És bizony a reumatológiai betegségben szenvedő gyermekek szervezete is megérzi, ha lehűl az idő. Ezért most nézzük, mit lehet tenni, hogy a tél számukra se a fájdalomról
78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós, a Hungária együttes alapítója, akit januárban tüdőgyulladással kezeltek. A művészvilág és a politika szereplői is személyes hangú posztokban búcsúznak a legendától.
Lehet, hogy nem is gondolnád, de az ártalmatlannak tűnő mindennapi szokásaid akár egy életre tönkre tudják tenni a hajadat. De vajon melyek lehetnek ezek? Zsidró Tamás most elárulja, és azt is elmondja, hogyan tudsz rajtuk javítani, még mielőtt késő lenne.
A szexualitás a párkapcsolatok egyik legfontosabb alapköve. Ha a kémia hiányzik, a kapcsolat könnyen megfakulhat, és a szexuális különbségek - legyen szó mennyiségi vagy minőségi igényekről - komoly feszültséget okozhatnak.
Január 31-én, 78 éves korában elhunyt Fenyő Miklós. Pályatársa szerint ezzel egy egész zenei korszak zárult le, és egyre kevesebben maradnak a magyar könnyűzene alapítóiból.
Alig szoktuk meg, hogy enyhébb az idő a január eleji mínuszoknál, most ismét fel kell készülnünk arra, hogy újra bekopogtat a tél, méghozzá nem is akárhogyan. Az időjárás a bolondját járatja velünk, mondjuk úgy.
Annak ellenére, hogy Noah Wyle több mint harminc éve meghatározó figurája az amerikai televíziózásnak, csak az elmúlt évben ért el oda, ahová már régen meg kellett volna érkeznie. A 2025-ben indult, részben a Vészhelyzet alkotógárdája jegyezte The Pitt, magyar címén Vészhelyzet Pittsburghben című sorozat főszerepéért minden, a szakma és a közönség
Január utolsó napján villámcsapásként érkezett a hír, hogy Fenyő Miklós elhunyt. A zenész társadalom egy emberként búcsúzik tőle, furcsa dolgokat vallottak be róla.
Február 14-én a Corinthia Budapest minden érzéket rabul ejt. Az elegáns környezet, a gyertyafényben csillogó pezsgő és az ízek kifinomult harmóniája egyetlen célt szolgál: hogy a szerelmesek estje valóban felejthetetlen legyen.
Az énekesnő felidézte a hajnalig tartó beszélgetéseiket és a közös színpadi pillanatokat. A posztból kiderül, a mentor-tanítvány kapcsolatnál sokkal több volt köztük.
2025. novemberében megjelent a The Look by Michelle Obama című könyv, amelyben az egykori First Lady stílusos szettjei kerültek be, idén január végén pedig jön a Melania dokumentumfilm, amiben betekintést kapunk a jelenlegi First Lady, Melania Trump életébe, és ezzel együtt a ruhatárába is.
Mivel elkezdett terjedni a teória, hogy 2026 lesz az új 2016, a social felületeken berobbant egy ehhez kapcsolódó trend, melynek lényege, hogy a felhasználók megmutatják, hogy néztek ki 10 évvel ezelőtt. Mutatjuk, kik azok az A-listás hírességek, akik ennyi idő alatt a legtöbbet változtak!
Priscilla Presley emlékiratából igencsak szaftos részletek kerültek napvilágra azzal kapcsolatban, mit várt el feleségétől a hálószobában a legendás énekes, Elvis Presley.
Párnával a fejünk alatt aludni kényelmes lehet és bizonyos szempontból, ha megfelelő a mérete, formája, anyaga, hasznos is lehet a gerincünk szempontjából. Csakhogy vannak, akik olyan betegséggel élnek, akik számára egy magas párna kifejezetten káros lehet.
Palvin Barbara jelenleg az egyik legfelkapottabb modell, a Victoria's Secret angyala, Dylan Sprouse amerikai színész felesége. Néhány évvel ezelőtt azonban ő is egy átlagos magyarországi tinédzser volt - igaz, már akkoriban is modellkedett. Mutatjuk, hogy nézett ki, mielőtt szárnyalni kezdett a karrierje!
Környei Attila menedzser azon dolgozott, hogy Fenyő Miklós és Szikora Róbert újra együtt lépjen színpadra. A 78 éves zenész halálával a legendás Hungária-koncert álma örökre szertefoszlott.