Nyerges Izabella a legrosszabbtól tartott, amikor pár randi után bevallotta betegségét a párjának. A férfi pár másodperces csend után olyat mondott, amivel egy életre megpecsételte a sorsukat.
Kezd egyre jobban eldurvulni a helyzet Boráros Gábor és Jákli Mónika családja között. Az MMA-harcos szerint mindenki tudott arról, hogy Mónikát bántja a vőlegénye, de senki sem tett ellene semmit.
A világ egyik legrettegettebb betegsége, a polio ütötte fel a fejét egy olyan helyen, ahol a háború, az ivóvízhiány és az összeomlott egészségügy tökéletes táptalajt ad a vírusnak.
A színész lánya eleinte sokkolónak nevezte édesapja tévés párkeresését, most azonban Rebeka eljegyzésétől hangos az internet. Egy thaiföldi nyaralás során mondott igent szerelmének, Dánielnek, aki egy igazán romantikus lánykéréssel tette fel a nagy kérdést.
Hazatérni egy másik ország után egyszerre lehet öröm és kihívás, váratlanul intenzív érzelmekkel. A külföldi élet során kialakított szabadság, önállóság és új identitás részei a személyiségünknek, és visszatérve sokszor szembesülünk azzal, hogy az otthon, amit ismertünk, már nem ugyanaz. Mi maradt belőlünk, mi változott, és hogyan találunk újra ott
Heidi Klum egy szál bugyiban pózol egy vonatállomáson, de nyomós okból teszi mindezt. Az 52 éves modell egy merész videóban mutatta meg magát, amelyben Diplo-val közös új dalukat, a Red Eye-t népszerűsítik. A klipben Klum testét mindössze egy kabát takarja - mutatjuk a pikáns kulisszavideót!
Bradley Cooper, az egykor ügyeletes szépfiú, most kénytelen védekezni az arcát ért kiritkák miatt. A pletykák fiatal barátnőjével hozzák összefüggésbe a "kisimultabb" vonásokat.
Az asszony a házát és autóját is eladta, ma sürgősségi otthon elhelyezésre vár. A gyász és válás miatt kiszolgáltatottan Jennifer Bartont a szélhámosok könnyű célpontjává vált.
Nicola Peltz egy korábbi interjúban nyíltan elmondta véleményét a Beckham-családról, Brooklyn Beckham legutóbbi, családját kritizáló nyilatkozata pedig most ismét reflektorfénybe helyezte a színésznő szavait.
Kiara Lord életeket mentett budapesti kórházakban, de a lelkileg megterhelő munka egy ponton túl sok lett neki. Egyetlen, kőkemény mondattal indokolta meg, miért cserélte a fehér köpenyt a vörös szőnyegre.
Még a célkitűzést sem érte el a magyar férfi kézilabda-válogatott, ugyanis a 10. helyen végeztek az Európa Bajnokságon. Más magyar sportolók viszont történelmi sikereket értek el, a szurkolók azonnal kemény kritikát fogalmaztak meg.
Pataki Ági fellázadt a nyugdíjas címke ellen, mert nem tudja elfogadni. A filmproducer és egykori modell a következő éveit is munkával tervezi, a pihenés helyett a saját márkájával és a filmkészítéssel foglalkozik.
Az HBO hivatalosan is bejelentette, hogy A Fehér Lótusz negyedik évadához több új színész csatlakozik, és van köztük egy név, akire egyáltalán nem számítottunk. Egy biztos: az A-listás sztár felbukkanása garancia arra, hogy egy zseniális évadra vár ránk!
A lobogó forralás a húsból kioldódó fehérjéket finom részecskékre veri szét. Ez az emulzió teszi a levest zavarossá és szürkévé, tönkretéve a vasárnapi fogás presztízsét.
Pénteken a pestszentlőrinci temetőben kísérték utolsó útjára a világbajnok kajakost, Dudás Miklóst. A szertartáson a család mellett a sport- és a közélet ismert alakjai is lerótták kegyeletüket.
Dudás gyermekeinek édesanyja, Szigligeti Ivett megtörten fogadta a részvétnyilvánításokat. A szertartásra a sportoló egykori csapattársai is megérkeztek.
Ismered azt az érzést, amikor megjelenik a főnököd neve a telefonod kijelzőjén és hirtelen felmegy a pulzusod? Nem, ez nem az okosórád hibája, csak a tested jelzése arra, hogy bizonyos személyiségeket egyszerűen túl nehéz elviselni.
Péntek délben elkészült a Bajnokok Ligája rájátszásának sorsolása, amely több rangadót és érdekes visszatérést is tartogat. A Real Madrid és a Benfica újra összecsap, José Mourinho korábbi csapata stadionjába tér vissza. A playoffban tizenhat együttes küzd meg a legjobb nyolc közé jutásért, köztük a Galatasaray, a PSG és a meglepetéscsapat Bod is.
Gyerekkorunkban sokszor halljuk: "ne sírj", "ne hisztizz", "nem kell túlreagálni". Ezek az ártatlannak tűnő mondatok azonban mély nyomot hagyhatnak bennünk. Miattuk ugyanis megtanuljuk elrejteni az érzéseinket, hogy megfeleljünk másoknak, közben pedig fokozatosan eltávolodunk önmagunktól.
A Ferencváros a 12. helyen zárta az Európa-liga alapszakaszát, így a rájátszásban a bolgár Ludogorec ellen folytatja szereplését. Az első mérkőzést február 19-én idegenben játssza a magyar bajnok, a visszavágót egy héttel később Budapesten rendezik. A párharc továbbjutójára a következő körben már portugál ellenfél várhat.
Megsemmisítő vereség után tért haza a Ferencváros Nottinghamből, hiszen 4-0-ra győzött a Premier League csapat a legutóbbi Európa Liga meccsen. A mérkőzés Ötvös Bence öngóljával kezdődött, és a szurkolók szerint ő is volt a leggólerősebb játékos a pályán.
Nicola Peltz a Genny divatház 2026-os tavaszi/nyári kampányának arca lett. Ez már nem az első alkalom, hogy a színésznő bemutatja a márka darabjait, a mostani képek azonban minden eddiginél bámulatosabbra sikeredtek. Mutatjuk!
A történet bejárta a világsajtót, miután a nő egy barátja felismerte a rajzilm karakterét az oltáron. Az eset egy korábbi indiai "csodához" is hasonlít, ahol a szent víz egy csőtörés volt.
Egy 80 éves brit lottónyertes, aki 2010-ben 2,4 millió fontot nyert, hatalmas drogbirodalmat épített ki, amelynek keretében hamis diazepam tablettákat gyártottak és forgalmaztak. John Spibyt 16 és fél év börtönbüntetésre ítélték - írta meg a Telegraph.
Selma Blair a vörös szőnyeg királynőjeként ragyogta be az estét csütörtök este New Yorkban, az American Heart Association Red Dress Collection Concerten. A szklerózis multiplex nevű betegségben szenvedő színésznő bájos mosolyával és erőt sugárzó jelenlétével minden tekintetet magára vonzott.
A Pestszentlőrinci temetőben vettek végső búcsút Dudás Miki kajakozótól, akinek párja, Szigligeti Ivett a gyásztól nem tudott megszólalni. A szertartáson kislányuk, Nara dobta az első virágot a sírra.