Január közepén derült ki, hogy Lovász László több mint fél évtized után távozik Bochkor Gábor reggeli rádióműsorának stábjából. Vajon ki veszi majd át a híresség helyét?
A 2004-ben elhunyt Bubik István lánya, Réka ugyan még csupán a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, de nagyjátékfilmes debütálására már most sor került.
Viktória királynő a Brit Birodalom mellett a gyászt is átformálta. Férje halála után élete végéig feketében járt, és ezzel egy személyes tragédiából társadalmi szabályrendszert teremtett. A fájdalom kódolttá, a veszteség látványossá vált, a nők testén pedig a gyász lett az erkölcs mércéje. A fekete ruha egyszerre jelentett hűséget, hatalmat és kont
Sophie Marceau és lánya, Juliette a Schiaparelli haute couture bemutatóján okoztak felejthetetlen pillanatokat, amikor egymás hasonmásaiként jelentek meg a publikum előtt.
A február a síelők egyik kedvenc hónapja. Stabil hóhelyzet, egyre több napsütés, és az az igazi téli hangulat jellemzi, amiért egész évben várjuk ezt a szezont. Egy ilyen időszakban nemcsak a technika számít, hanem az is, miben csatolunk lécre, hiszen a sípálya egy kicsit a kifutó szerepét is betölti.
Fülöp Tímea Rita őszintén beszélt a lelki, egészségügyi és anyagi gondokról, amik megterhelték a családjukat. A tavaly szeptemberi szakítás hozta el a megváltást, de a sebeket még mindig nyalogatják.
Dübörögnek a divathetek, ma van a párizsi fashion week utolsó napja, ahol tiszteletét tette Dakota Johnson is, aki a Valentino bemutatójára érkezett egy izgalmas szettben. A fiatal színésznő ugyan nem vett fel alsót, mégis hihetetlenül sikkesen jelent meg a kamerák előtt.
Zámbó Krisztián tudatosan kerüli Csepelt, ahol apja tragédiája történt, és a nyilvános megemlékezésektől is távol tartja magát. Ehelyett egy egészen személyes rituáléval, apja kedvenc italával és édességeivel idézi meg őt a sírnál.
Nem csitulnak a kedélyek Jákli Mónika halálos balesete körül. Több fenyegető üzenet is napvilágra került, melyeket Boráros küldött a nőnek korábban. A férfi ezt azért tette, mert a nő a legfájóbb pontján zsarolta.
Egy podcastban mesélt Bruce Willis betegségéről felesége, Emma Heming, és olyan szívszorító részletre is fény derült, amit eddig nem osztott meg a nyilvánossággal. Ez a körülmény egyszerre áldás és átok is a családnak.
Fülöp Tímea maga mesélt a 2010-es eseményekről, amelyek teljesen megváltoztatták az életét. Állítja, az ereje nem a sajátja, ő csupán egy közvetítő a csodákban.
Január 17-én volt az a nap, ami mindent megváltoztatott hazánkban. Egy emberként kezdte az egész ország keresni a 18 éves Egressy Mátyást. Most a neve egyet jelent a fájdalommal és a vádakkal.
Valentin-nap előtt jelenik meg a mozikban az Üvöltő szelek legújabb filmadaptációja, amelyben Margot Robbie és Jacob Elordi alakítják majd a főszerepeket. A film Los Angeles-i premierjén a Catherine-t alakító színésznő egy csodaszép Schiaparelli ruhában jelent meg és mindenkit lenyűgözött.
Több százezer ember adatait elemezve jöttek rá a tudósok a vitamin kulcsszerepére. Ez a felfedezés reményt adhat a székrekedéssel vagy IBS-sel küzdőknek.
Nagyon csúnyán öregszik Pamela Anderson, nagyon megöregedett Pamela Anderson, rá sem lehet ismerni Pamela Andersonra, megmutatta magát smink nélkül Pamela Anderson, nem képes olyan sikereket elérni Pamela Anderson, mint korábban – íme néhány találat és kulcsmondat a legnépszerűbb keresőprogramból, hogyha Pamela Andersonra vagyunk kíváncsiak.
A filmek világa mindig kicsit szebb, gyorsabb és érzelmesebb, mint a valóság. Ott minden problémára jut megoldás, a szereplők pontosan tudják, mit akarnak, és a végén mindig elnyerik méltó jutalmukat. De miért érezzük mégis azt, hogy a mi életünk messze nem ilyen kerek és filmszerű? Talán mert a valóság nem forgatókönyv szerint halad – és pont ettő
Az Országház kétségkívül az egyik legcsodálatosabb épülete Magyarországon. Nem véletlenül akarta anno megvenni Freddie Mercury. Most azonban olyan titkokra derült fény, amit álmunkban sem gondoltunk volna.
Chris Hemsworth és Halle Berry főszereplésével érkezik a mozikba a legújabb bűnügyi thriller, A bűn útja (Crime 101). Az 59 éves színésznő megadta a módját az ünneplésnek, és egy lenyűgöző szettben érkezett a film londoni premierjére.
A 10. helyen végzett a férfi magyar kézilabda-válogatott az Európa-bajnokságon. A szurkolók válaszokat akarnak, hiszen még a legjobb 8-ba sem került be a csapat.
Az MMA-harcos a szakadó esőben, megtörten búcsúzott Jákli Mónikától az alistáli temetőben. A gyász mellett azonban egy súlyos vádra is reagálnia kellett, ami mindent beárnyékolt.
Diana hercegné iker-unokahúgai Lady Amelia Spencer és Lady Eliza Spencer a brit arisztokrácia legelegánsabb tagjai közé tartoznak, és gyakran egymáshoz illő ruhákban jelennek meg a rendezvényeken, hogy még inkább fokozzák a hatást. De néha kivételt tesznek: így történt most is.
Nem kell azonnal a legrosszabbra gondolni, ha a ruhái kifordítva landolnak a szennyesben. A szakértő szerint ez utalhat stresszre, de akár az elengedés képességére is.
Dancsi Szabina a Mokka stúdiójában elemezte ki a drámai kiesését A Nagy Ő-ből. Szerinte nem a hangja volt a baj, hanem egyetlen mozdulat, amivel mindent elrontott.
A farsangi időszak évtizedeken át a bálok, a közösségi ünnepek és a téli elegancia évszaka volt Magyarországon, és bár a járvány évei megtörték a hagyományt, 2026-ban újra érezhetően éled a báli kultúra. A fővárosban és vidéken egyaránt sorra nyílnak a tánctermek, a hagyományőrző, jótékonysági és zenés-táncos estek pedig ismét megtöltik a februári
Úgy tűnik, az Egyesült Államok napokon belül katonai csapást mérhet Iránra. Bár a lehetséges célpontok nagy része előre sejthető, a következmények kimenetele korántsem az.
A vörös fonál elmélete szerint egy láthatatlan szál köt össze a sorsod szerelmével. A nyugati verzió, az ikerláng-kapcsolat viszont gyakran brutálisan fájdalmas.