Szánkótúrára készül Gryllus Dorka és Simon Kornél! A színész házaspár az Alpokba viszi a gyermekeit, hogy a kicsik is kipróbálhassák, milyen érzés több száz méteren keresztül siklani a havon.
Tilos a vásárlás február 12-én! Legalábbis erre szólított fel egy, a közösségi médiában terjedő kezdeményezés hetek óta. A kenyér ára az egekben! – ami nem csoda, hiszen tavalyhoz képest a liszt 43%-kal drágult. A helyzet kezd tarthatatlanná válni a szervezők szerint, ezért hívták életre a bojkottot.
A mumifikálásra szánt egyiptomi állatok műszeres vizsgálatából kiderült, hogy az egyébként sem vidám jószágok élete azzal ért véget, hogy leölték őket.
A kólikás hasfájás a három-hat hét és három hónap közötti csecsemők akár negyven százalékát is érintheti, mégsem sikerült még megtalálni az egyértelmű okát és gyógymódját. Most elmondjuk, mit lehet mégis tenni a tünetek csillapításának érdekében.
A demenciát időskori betegségként tartjuk számon, a legelső tünetei viszont jóval korábban jelentkezhetnek. Azoknál a fiataloknál például, akik rendszeresen küzdenek rémálmokkal, a szakemberek szerint könnyen kialakulhat a betegség a későbbiekben.
A Cápák között 8. évadának második adásában Wáberer György, a Waberer's Group alapítójának első befektetése a Dots Diet, ami egy magas rosttartalmú, alacsony kalóriás, vegán termékcsalád, amelyet Dr. G. Kiss Orsolya orvosként, édesapjával közösen fejlesztett ki az egészséges életmód támogatására. Dr. G. Kiss Orsolya és Wáberer György között hivatal
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Bár a hétköznapokban hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, az egészséges bélrendszer az erős immunrendszer alapja, ezért nagyon fontos lenne, hogy odafigyeljünk rá. A következő házilag elkészíthető elixírrel például sokat tehetünk érte. Csupán három, viszonylag olcsó összetevőre van hozzá szükség.
Ahogy azt már mi is megírtuk, beújított a TV2: Wolf András helyett Tischler Petra személyében egy új séf érkezett a Séfek séfe zsűrijébe Krausz Gábor és Vomberg Frigyes mellé. A profi szakács először szólalt meg arról, mire számíthatnak majd vele kapcsolatban a nézők. Elárulta, mi lesz számára a legfontosabb a főzések során.
A színész végül otthon ápolta a feleségét egészen a haláláig. A veszteség megviselte, de a munka, a tenisz, a humor és vizslája, Fülöp segítettek neki talpra állni.
Bereczki Zoltán ma már kétszeres édesapa: első lánya, Zorka 2007-ben látta meg a napvilágot, kisebbik gyermeke, Flóra pedig 2021-ben született meg. A neves énekes-színész most elárulta, milyen kapcsolatot ápolnak egymással a csemetéi.
Az 50 éves énekesnő, Judy és a párja, Krisztián közösen nyilatkoztak a kapcsolatukról. Mindketten biztosak abban, hogy egymás mellett szeretnék leélni az életüket, ám egyikőjük sem ragaszkodik ahhoz, hogy ezt hivatalos formában is megerősítsék. Egy közös gyerekre viszont mindketten nagyon vágynak még.
Kunovics Katinka elhatározta, hogy nem akarja tovább a túlsúlyos emberek életét élni, ezért Törökországban – a magyar árak feléért – operáltatta meg magát. Gyomorszűkítő műtétje volt, amelynek nyomán 15 kilót adott le, de messze még a cél. Meg sem áll 45 kilóig, viszont komoly következménye is lehet a műtétnek: kihullhat a haja.
A válasz sokak számára egy olyan párkapcsolat, ahol tudunk és merünk is biztonságosan kötődni a másikhoz, számíthatunk egymásra jóban-rosszban, valóban szeretjük egymást és a szexualitásban is ki tudunk teljesedni. Ha ilyen csodálatosan hangzik mindez, akkor miért félünk annyira kapcsolódni másokhoz? Miért dönt úgy egyre több fiatal felnőtt, hogy i
Palvin Barbiról és férjéről, Dylan Sprouse-ról közös divatfotók készültek, a házaspár pedig olyan káprázatosan mutat a felvételeken, hogy amellett nem lehet elmenni szó nélkül.
Palvin Barbara és Dylan Sprouse egy romantikus, polaroid hatású fotóval örvendeztették meg a rajongóikat, amelyen szenvedélyesen csókot váltanak. A kép alá a színész humorosan összegezte mozgalmas hétvégéjüket, de a rajongók figyelmét inkább a pár közötti elképesztő kémia ragadta meg. Meg tudjuk érteni őket!
Hihetetlen, de már húsz éve annak, hogy megalakult a Jonas Brothers, a legendás fiúbanda, akinek tagjai egyesével rabolták el a szívünket 2005-től kezdve, azóta pedig már mindhárman édesapák lettek. Ha igazi rajongónak tartja magát, vagy csak szeretné felidézni az egyik legikonikusabb zenekar történetének legnagyobb pillanatait, akkor töltse ki kví