A fengsuj a harmonikus térrendezés művészete és tudománya: legfőbb célja, hogy a természettel való együttélés minél inkább fenntartható és esztétikus legyen. A fengsuj szíve-lelke a kert, szó szerint és átvitt értelemben is! A kertművelés és az önművelés fogalma szorosan összekapcsolódik a Tao életszemléletében, a kert egy metaforája a belső lelki
A 2025-ös Sztárbox minden bejelentésével egyre izgalmasabbnak ígérkezik. Az eddig is erős névsor mellé szombaton elárulták az idei gálameccseket is. A férfi meccsek mérkőzéseiről az rtl.hu olvasóinak véleményét is megkérdezték. A végeredmény pedig egybevágott a ringbe lépők személyével Mészáros Andrással, aki úgy érzete, hogy még nem boxolt eleget,
A következő két hétben megvalósulhat Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök találkozója - közölte Friedrich Merz német kancellár Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel Washingtonban közép-európai idő szerint kedd hajnalban tartott tárgyalását követő sajtótájékoztatóján. Volodimir Zelenszkij pedig kijelentette, hogy Ukraj
Lajsz András örömmel számolt be egy hónappal ezelőtt arról, hogy tavaly ősz végén ismét rátalált a szerelem a néhai felesége elvesztése után. Egy volt osztálytársnőjébe szeretett bele, akivel egy osztálytalálkozón futottak össze újból. Meg is kérte a kezét, s az esküvőre idén nyáron került volna sor, de el kellett halasztani a ceremóniát, ugyanis a
Egyelőre még nem egyértelmű, hogy mi okozta a terepfutó halálát, aki szombaton tűnt el Cserépfalun egy futóversenyen. A férfit vasárnap, a település határában találták meg. Az extrém kánikulában akár hőgutát is kaphatott. Barva Ádám annak járt utána, hogy milyen hatással lehet a szervezetünkre, ha melegben sportolunk, mire kellene nagyon figyelni i
Zelenszkij ukrán elnök a Fehér Házban tartott találkozókat követő tájékoztatón azt mondta, hogy a területek kérdése továbbra is megbeszélés tárgya lesz közte és Vlagyimir Putyin orosz vezető között. Hozzátette, hogy országa biztonsági garanciái "kulcsfontosságú kérdések a háború befejezéséhez vezető úton".
Vaddisznók túrták fel a parkokat, játszótereket Budapest több kerületében is az elmúlt hetekben. Mintha egyre többen és egyre több vaddisznót látnának a városban. A hosszan tartó szárazságban ivóvizet is kereshettek, de miért nem félnek, hogyan képesek alkalmazkodni a városhoz? És mi mit csináljunk, ha találkozunk egy, vagy több vaddisznóval?
Minden jel arra mutat, hogy egyelőre a helyén maradhat Biró Ferenc, az Integritás Hatóság (IH)elnöke, aki ellen hivatali visszaélés miatt indult büntetőeljárás. Windisch László, az Állami Számvevőszék elnöke a hivatal tájékoztatása szerint nem indítja el a felmentéshez vezető pert.
Miközben Washingtonban Donald Trump amerikai elnök találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és az európai nagyhatalmak vezetőivel, hogy előmozdítsák a békekötést Ukrajna és Oroszország között, Észak-Korea – amely egyébként az oroszok egyik katonai szövetségese – újabb nukleáris fenyegetéssel jelentkezett be.
Meghitt és szerelmes pillanatokban volt része Curtisnek és Székai-Barnai Juditnak augusztus 11-én, amikor kimondták a boldogító igent. A sztárpár öt évvel ezelőtt szeretett egymásba, így mindketten meghatódtak a ceremónia alatt, a rapper is majdnem elsírta magát. Kiderült, hogy az előadó majdnem lekéste az esküvőjét.
A válás még mindig az egyik legérzékenyebb, legszemélyesebb témák egyike: tabuk, bűntudat, elvárások és csalódások hálózzák körül. De vajon valóban kudarc lenne egy kapcsolat korai lezárása? Vagy inkább egy szükséges újratervezés, amely lehetőséget ad a fejlődésre önmagunkkal és másokkal?
Volodimir Zelenszkij nagyra értékelte Melania Trump levelét, amelyben az ukrajnai és oroszországi gyermekek sorsára hívta fel Vlagyimir Putyin figyelmét. Az ukrán elnök az X-en köszönetet mondott az együttérzésért, hangsúlyozva, hogy a gyermekek elrablása "a háború humanitárius tragédiájának középpontjában áll". Hozzátette: Ukrajna fáradhatatlanul
Az egykori német szupermodell még mindig bomba formában van, és ezt nem is fél megmutatni: a minap egy francia lap készített róla egy olyan fotót, amitől mindenki álla a földet súrolja.
Kamilla királyné a lányával és unokájával indult bevásárolni egy skóciai kisvárosban, a családi kiruccanáshoz pedig egy gyönyörű, virágmintás nyári ruhát választott. A szettje egyszerre volt kényelmes, könnyed, mégis nagyon elegáns - pont, ahogy egy királynéhoz illik.
MC Hawer a hivatalos Facebook-oldalán tette közzé, hogy a vártnál kicsit hamarabb hozta világra az első gyermekét a lánya, így 59 évesen végre nagypapa lett. A mulatós sztár izgatottan várta a kisbaba érkezését. Kiderült, hogy kislánnyal vagy kisfiúval bővült-e a család.
Kétoldalú találkozóra kerülhet sor Vlagyimir Putyin orosz és Vlagyimir Zelenszkij kijevi elnök között Magyarországon – írja a Reuters forrásokra hivatkozva.
Az új kenyér ünnepét, Magyarország születésnapját választotta ki a hivatal, hogy ezúttal a kenyérsütéshez adjon tippeket. Gondolhatnánk, hogy azért az nem egy tripla szaltó: kell hozzá liszt, víz, élesztő vagy kovász, meg só és némi gyúrás. Ha azonban az ember elolvassa a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Programjának tippj
Palvin Barbara a napokban alaposan meglepte a rajongóit: elárulta, hogy endometriózis gyanúja miatt műtötték. Az elmúlt három hónap küzdelmeit őszinte fotókon keresztül mutatta meg követőinek, amivel a nők figyelmét szerette volna felhívni arra, hogy az erős, fájdalmas menstruáció mögött komoly betegség is állhat. A modell most posztolt először azó
A mixerkirályra tavaly ismét rátalált a szerelem egy régi osztálytársnője mellett. A pár hamar össze is költözött, és már az esküvőre készültek, amikor megtörtént a baj.
A brit királyi család élete ismét fordulóponthoz érkezik: Vilmos herceg, Katalin hercegné és három gyermekük – György, Sarolta és Lajos – elhagyják eddigi otthonukat, az Adelaide Cottage-ot a Windsor Great Park területén.
Ha eddig azt hitted, hogy a modern ismerkedés legfurább kifejezése a "tengeralattjárózás", akkor kapaszkodj meg: itt van a majomugrás, a párkapcsolati viselkedésformák legújabb, és egyben legárulkodóbb tünete.
A Reggeli stúdiójában igazi férfias drámát láthattunk: Papp Gergő bocsánatkéréssel indította a napot Tihanyi Peti felé. A műsorvezetők egy öleléssel pecsételték meg a békekötést, bizonyítva, hogy a bromance erősebb minden apró sértődésnél. A megható jelenet után pedig simán átkanyarodtak a kínai robotolimpiára – mert mi más oldaná jobban a feszülts
Palvin Barbara őszintén mesélt arról, hogy endometriózist és adenomiózist diagnosztizáltak nála, és három hónappal később műtétre is sor került. A modell sokáig azt hitte, hogy a rendkívül fájdalmas menstruáció "normális", ám jó barátja, Dr. Krauth Barbara szülész-nőgyógyász segített felismerni, hogy komoly betegség állhat a háttérben. A szakértő a
Az Exek csatája 18. részében Kármán Odett bosszút állt, Kamarás Norbi az eljegyzés időpontját tervezgette, egy jósnő különleges jóslatokkal lepte meg a fiúkat, a lányok pedig pikáns meglepetést kaptak ajándékba. Mutatjuk az epizód legemlékezetesebb pillanatait!
40 felett a hormonháztartás érzékenyebbé válik, az anyagcsere lassul, és az alvásminőség is változik. Dusa Fanny klinikai dietetikus szerint ekkor különösen oda kell figyelni arra, mi kerül a tányérunkra: a vörös hús, a szója, az alkohol vagy a túl sok kávé többet árthat, mint használ. Fontos a megfelelő tápanyagbevitel, a folyadékpótlás, és érdeme
Egy politikai csúcstalálkozón nemcsak a kimondott szavak számítanak, hanem minden apró mozdulat és gesztus is. Az alaszkai Trump–Putyin találkozónak számos rejtett üzenete volt, amely a két vezető közötti dominanciaharcot tükrözte. Micski Marianna protokollszakértő a Reggeliben elemezte, miért nem volt igazán magas szintű a fogadás, mit üzent a vör
Laky Zsuzsi keményen készül a Sztárboxra, ahol Kulcsár Edinával csap össze: napi két edzés, top edzők és fegyelmezett rutin. Délelőtt edz, délben főz, délután ismét a ringben, mentálisan pedig teljesen felkészült. Bár a bevonulástól kicsit tart a nagy közönség miatt, a bevonulózenéje már készen áll, és elszántsága garantálja, hogy látványos és izga
A Ferencváros történelmi küszöb előtt áll: a Qarabag ellen dől el, bejut-e a Bajnokok Ligája csoportkörébe. A mérkőzést kedden este élőben láthatják az RTL-en és az RTL+ online felületén. Hrutka János volt válogatott labdarúgó szerint a két csapat eddigi eredményei hasonlóak, így nüanszok dönthetnek a párharcban. A szakértő kiemelte: a Qarabag igaz
Kulcsár Edinát hamarosan két nagy műsorban is láthatjuk: a Nyerő Párosban és a Sztárbox ringjében. A négygyerekes édesanya elárulta, hogyan tudja a családi teendőket és a kemény felkészülést összehangolni. Mentálisan erősnek tartja magát, kishitűsége és maximalizmusa pedig folyamatosan új kihívások elé állítja. Párjával, G.w.M-mel együtt tréningezn