Évtizedek óta sulykolják belénk, hogy a nap nem indulhat egy jó adag reggeli nélkül. Csakhogy ez nem orvosi kőbe vésett igazság, hanem egy száz évvel ezelőtti marketingfogás eredménye.
Bár csak jövő héten lesz a születésnapja, máris megkezdte az ünneplést Dua Lipa, nem is akárhogyan: vőlegényével, Callum Turnerrel és közeli barátaival, családtagjaival Ibizára utazott.
Nem hagyják unatkozni a nézőket a Hal a tortán legújabb évadának szereplői. Volt itt sírás, nevetés, most pedig megdöbbentő vallomással rukkolt elő Gáspár Győző. A műsorban feltűnt Kandász Andrea, aki Demcsák Zsuzsának segített főzni. Mint kiderült, Győző és Andrea már régről ismerik egymást, sőt a showman azt mondta, annak idején többször is feles
Julianne Moore igencsak meglepte követőit a közösségi oldalán, amikor egy elképesztően őszinte posztot tett közzé: a 64 esztendős színésznő mindenféle filter vagy retus nélkül mutatta meg arcát.
Ugye nem akarod tálcán kínálni a házad kulcsát? Egy ártatlannak tűnő mozdulat lehet a betörőknek egy jelzés. És nem, nem a drága autódra gondolunk a házad előtt.
Közeleg a tanévkezdés, és ezzel együtt a tanszervásárlási láz is – de vajon ki, mikor vág bele? Nádai Anikó és Papp Gergő nemcsak erről beszélgetett, hanem a balkezesek világnapja kapcsán saját ügyességüket is próbára tették. Méhecskét rajzoltak, egymás nevét írták le balkézzel, majd körvágásban mérték össze tudásukat. A végeredmény legalább olyan
Az iskolakezdés egyre nagyobb anyagi terhet ró a családokra: egy elsős tanszercsomagja akár 100 ezer forintba is kerülhet, ami 6,1%-os drágulást jelent tavalyhoz képest. A szülők egy része már hitelből finanszírozza a kiadásokat, ezért Petrus Márta író, coach hasznos tippeket ad, hogyan lehet okosan készülni a tanévre. Beszél arról, miként érdemes
Ma este Udinében rendezik a UEFA Szuperkupa döntőjét, ahol a Bajnokok Ligája-győztes Paris Saint Germain és az Európa Liga-győztes Tottenham mérkőzik meg – először tétmeccsen. Haraszti Ádám a helyszínről számolt be arról, milyen a hangulat a stadionban, és mire számíthatunk az összecsapáson. A csapatok öltözőjét is megmutatják majd, sőt a játékoski
Kim Kardashian legújabb szépségterméke, a kollagénfonallal átszőtt arckötés, állítólag formálja a jawline-t és éjszaka is viselhető. A sztár ígérete szerint a hatás egy arcplasztikához hasonlítható – de vajon tényleg? Dr. Kovács András plasztikai sebész szerint a termék orvosilag nem igazolható, a kollagénszálak nem épülnek be a bőrbe, és az ígért
Járai Kíra számára a muay thai, vagyis a thai boksz nemcsak sport, hanem igazi lelki feltöltődés is. A Covid alatt kezdte, korábbi gerincműtétje után pedig nem hitte, hogy valaha újra ilyen szabadon mozoghat. Edzője, Skrobár Róbert szerint a mozgásforma komoly gerinc- és medencealapot igényel, főként rúgásokra épül, és akár már 6–8 éves kortól is e
A Reggeli vendége volt két rutinos Showder Klub-os humorista, akik ősszel új felvételekre készülnek. Gajdos Zoli, azaz "Kaller" 13 év kalauzkodás után ma is a vasútnál dolgozik, és számos poénját meríti a vasutas élményekből. Orosz Gyurinak pedig gibraltári nyaralása során egy majom adott emlékezetes leckét, elmesélte hogyan.
Marjai Judit fotóművész idén nyáron a feltöltődésre és a kertészkedésre helyezi a hangsúlyt, miközben új alkotói ötleteken dolgozik. Nemrég Velencéből tért haza, ahol ezúttal gyermekeivel fedezte fel újra a várost. A turistatömegek elkerülésének titkát is jól ismeri, és a beszélgetés során szóba került a Sóhajok hídja, Szerb Antal, Hemingway és Tor
Nyolc év és öt közös gyermek után Cristiano Ronaldo eljegyezte Georgina Rodríguezt, ami újra felvetette a kérdést: mikor jön el a lánykérés ideje? Létezik-e ideális időpont, vagy minden pár saját tempóban halad? Polányi Viktória pszichológus szerint a késői lánykérés mögött sokszor tudatos döntés áll, amely befelé és kifelé is új szintre emeli a ka
Augusztus közepén bőven lesz miből válogatni, ha ingyenes szabadtéri programokra vágysz. A Margitszigeti Atlétikai Centrum kertmozijában augusztus 7–19. között a Mozisziget vár, ahol 13 ország filmjeit vetítik esténként. Kisújszálláson augusztus 16–20. között a Helló, Kisúj! Feszt kínál színházat, koncerteket, világzenét és Budapest Bár-bulit. Augu
A telefonos csalások, vagyis a vishing-esetek száma robbanásszerűen nőtt az utóbbi években Magyarországon, és a módszerek egyre kifinomultabbak. Dr. Kósa Anna, az Erste Compliance vezetője szerint náluk naponta egy-két ügyfél válik áldozattá. Elárulta, milyen jelekből ismerhetjük fel a csalókat, és mi a teendő, ha gyanús hívást kapunk. Fontos: ninc
A Házon kívül legutóbbi adásában megismerhettük Várkonyi Andrea karrierjének kezdetét és a Mészáros Lőrinccel való házasságának részleteit is. Az egykori műsorvezető a leggazdagabb magyar feleségeként olyan luxusban élhet, amiről más csak álmodozhat: magánrepülőn, jachton, luxusautóval utazhat és milliós ruhákban járhat. Várkonyi Andrea 2019-ben v
Mit tanulhatunk egy igazi dominától, egy BDSM mentortól, egy swinger mentortól, a felnőtt filmek legismertebb hazai rendezőjétől, egy dúlától és szakorvosoktól egyszerre? Többet, mint gondolnánk. Nemrég elindult Magyarország egyedülálló szexológus képzése, ennek apropóján az ötlet egyik megálmodójával, dr. Poór Judittal párkapcsolati és szexuális t
A finom halászlé vagy a kocsonya lassan csak gasztroemlék marad? A Z generáció új ételhobórtja lassan felborítja a hagyományos magyar étkezési szokásokat, és ezzel együtt eltűnhetnek a hagyományos ízek.
Lady Diana, bár formailag mindig a protokoll szigorú ízlése mentén élt, egy különös zenei választással sokkal többet árult el és mutatott meg magából, mint ahogyan azt a palota szerette volna.
Bodrogi Gyula a tavalyi baleset óta folyamatosan dolgozik a felépülésén. A Nemzet Színésze gyógytornával és párja, Angéla támogatásával erősödik, miközben óvatosan visszatért kedvenc időtöltéséhez, a vadászathoz.
Béres Alexandra számára a homokos tengerpart, a reggeli Prosecco és a kulcstartóra erősített chili éppúgy részei az élménynek, mint a Pataki Ágitól elsajátított pakolási trükkök.
Este, amikor elalszunk, nem csak passzívan pihenünk: az agyunk valójában keményen dolgozik. Álmaink során a különböző agyi területek—az occipitális lebeny, a limbikus rendszer és a prefrontális kéreg—együtt szövik a vizuális képeket, az érzelmeket és a logikát egy kaotikusnak tűnő, mégis koherens történetté. Ebben a folyamatban nemcsak fantáziánk s
Ma este a Tv2 Szerencsekerék adásában garantáltan nem csak a betűk pörögnek majd – Mihályfi Luca ugyanis egy igencsak merész és szellemes iskoláskori trükkjét meséli el, amivel sosem bukott le.
Tagadja Várkonyi Zoltán, a Demokratikus Koalíció korábbi kecskeméti egyéni képviselőjelöltje, hogy a párt határozott volna a politikus hétfőn bejelentett visszalépéséről. Várkonyi a Blikk megkeresésére hazugságnak nevezte a DK korábbi közleményében leírtakat, miszerint gyenge teljesítménye és alkalmatlansága miatt a párt már a múlt héten közölte ve
Károly király bejelentette: bezárja kapuit a látogatók előtt a Balmoral-kastély. A lezárás azt jelenti, véget ért a nyári időszak, és a királyi család tagjai hamarosan megérkeznek ide, hogy egy kicsit együtt legyenek még az őszi iskolakezdés előtt.
A Vissza a jövőbe legendás dokija, Christopher Lloyd és felesége, Lisa tíz év házasság után is boldogan és stílusosan jelentek meg a Nobody 2 Los Angeles-i premierjén.
Madonna nyilvános üzenetben fordult XIV. Leó pápához, arra kérve, hogy látogasson el Gázába, és személyes jelenlétével segítsen a háború sújtotta gyerekeken. A világsztár szerint nincs több idő a tétlenkedésre, és a pápa az egyetlen, aki változást hozhat.
Liam Neeson életében új fejezet kezdődött, miután a Csupasz pisztoly forgatásán ismét rátalált a szerelem Pamela Anderson oldalán. A 73 éves színész nem volt óriási nőcsábász, ám jelenlegi kapcsolata előtt egy párt alkotott Helen Mirrennel és Brooke Shieldsszel, valamint 15 évig volt házas Natasha Richardonnal, akit 2009-ben veszített el tragikus s
A Hold és a Jupiter feszült találkozása nem ígér könnyű napokat, de annál erőteljesebb felismeréseket hoz. Három csillagjegy számára most kezdődik egy új, szabadabb és önazonosabb fejezet.
Hatalmas babapocakot villantott Beverly Hills utcáin Rihanna: szinte biztos, hogy az énekesnő néhány héten belül életet ad harmadik gyermekének. De vajon mi lesz a kicsi neme? A rajongók a friss lesifotók alapján már ezt is tudni vélik.
Augusztusban az RTL képernyőjén igazi mesemaraton várja a nézőket: a Bűbáj, a Neveletlen hercegnő, A szépség és a szörnyeteg és az Aranyhaj és a nagy gubanc is látható lesz. Augusztus 31-én országos premierként érkezik a szeretett animációs zenés klasszikus, A kis hableány újragondolt, élőszereplős változata, amely egy gyönyörű és élettel teli, kal