Nem mindennapi helyzetbe került a világhírű énekesnő. Jennifer Lopezt nem engedték be egy luxusmárka isztambuli üzletébe - a sztár reakciója sokakat meglepett.
Dean Cain 1993 és 1997 között, a Lois és Clark című szériában alakította a vörös köpenyes, kék latexruhás szuperhőst. A híresség később nem tudta megismételni a legendás tévésorozat sikerét - talán ennek is köszönhető, hogy mára a színészet mellett más hivatással is kacérkodni kezdett.
A 29 éves Sean Knightot augusztus 5-én vették őrizetbe, miután egy egyelőre ismeretlen nő azzal vádolta meg, hogy megtámadta. A letartóztatásra délután 5 óra körül került sor, majd este 10 órakor 50 ezer dolláros óvadék ellenében szabadon engedték.
Súlyos és életveszélyes szövődményeket okozhatnak egyes komoly kozmetikai beavatkozások, különösen a "folyékony brazil fenékemelés" néven ismert eljárás, ha azokat nem szakszerűen végzik.
Te is gyerekkorod óta kívánsz valamit, amikor hullócsillagot látsz? Összegyűjtöttük azokat a Budapesthez közeli helyeket, ahonnan egész augusztusban jól megfigyelhetőek a tündöklő égitestek.
Nem megfelelően tájékoztatja, ezzel pedig megtévesztheti a magyar felhasználókat az Airbnb – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH versenyfelügyeleti eljárást indított az online szállásfoglalási platformot üzemeltető, Írországban bejegyzett céggel szemben. Az Airbnb nem először került a GVH látókörébe.
Shawn Mendes és Nelly Furtado még több embert vonzott a Szigetre. A fesztivál második napján már napközben is sokan érkeztek, és akik kisgyerekkel jöttek, azok sem unatkoztak. A zónák közül a Paradox nevű új helyszínen például egy csomó közös családi programot kínálnak a résztvevőknek.
A nemzetközi macskanap alkalmából íme a 6 legbefolyásosabb macska, akiknek videói rendszeresen óriásit mennek a TikTokon, és akik valószínűleg már rég az egész világot a mancsuk köré csavarták.
Vilmos herceg a publikum előtt mindig kedves, szerény, közvetlen és barátságos, abba viszont csak kevesen látnak bele, hogyan viselkedik főnökként zárt ajtók mögött.
Brandon Blackstock, Kelly Clarkson volt férje, 48 éves korában halt meg. Az énekesnő exférje több mint három évig küzdött a melanomával, a bőrrák egy súlyos formájával.
Augusztus: sok napsütés, nyári forróság és érett napraforgók. Azok, akik ebben az élénk hónapban születtek, magukban hordoznak valamit a ragyogásából. Az asztrológia és a tudomány is egyetért abban, hogy akadnak egészen különleges tulajdonságaik.
Végre valahára visszatér az egyetlen Emily, akinek tényleg Párizsban lenne a helye: mindannyiunk legnagyobb örömére Emily Blunt újra visszatér Az ördög Pradát visel második részében.
A balatoni nyarak régen másról szóltak – néha még repülő is vitte a szerencséseket Siófokra. Oszvald Marika szívesen idézi fel gyerekkora emlékeit, amikor a nyaralás még kiváltság volt, nem hétköznap. Pataki Ági a Palatinus medencéjénél töltött napokra emlékezik vissza, ahol nemcsak strandolt, hanem egy fotózásnak köszönhetően karrierje is elindult
Charlize Theron idén 50 éves, mégis elképesztő formában van – a Halhatatlan Gárda 2 premierjén ismét mindenkit lenyűgözött. Ezzel szemben Angela Lansbury ugyanennyi idősen már Hollywood nagymamájaként élt a köztudatban. A különbség szembeötlő, de nem véletlen: az életmód, a generációs elvárások, az egészségtudatosság és a szépészeti lehetőségek min
A Sztárbox nehézsúlyú mezőnye látványos küzdelmeket ígér – nem csak fizikailag, de fejben is. Kembe Sorel vívómúlttal érkezik, és a ringben is a taktikára épít. Pető Brúnó a színpad után most a szorítónál mikrofonoz, ő felel a show online arcáért. PSG Ogli szintén új terepen küzd, de elszántsága a pályán kívül is megmutatkozik. Egy dolog közös benn
Rubint Réka bikiniben állt modellt a lányával és unokahúgával a Story magazin címlapjához. A fotózáson egy eddig nem ismert fiatalkori történetet is megosztott: 13 évesen ismerkedett meg első vőlegényével.
A Loupe független színházi társulás ezúttal nem a színpadon, hanem a közéletben emeli fel a hangját: online petíciót indítottak, hogy véget vessenek a gyűlöletkeltő politikai plakátok közterületi jelenlétének. Molnár Áron és Lengyel Tamás szerint a politika ma már az életünk minden részébe betör, megosztottságot szítva, ezért itt az idő visszakövet
Gyerekkorában Vlagyimir Putyin egészen más pályára vágyott, mint amivel most foglalkozik, álmainak és vágyainak pedig semmi köze nem volt a politikához.
Ha a napok emberek volnának, augusztus 8-a lenne az a csillogó, magabiztos díva, aki belép egy szobába, és azonnal magára vonja a figyelmet. Augusztus 8-a fontos nap, amit imádnak a numerológusok, meggyújtják a gyertyákat az asztrológusok, a történészek meg lelkesen lapozzák a könyveiket. A hatalom, a szerencse és az átalakulás szimbólumai találkoz