A 37–38 fokos kánikula nemcsak a közérzetünket rontja, de az alvásunkat és napi teljesítményünket is befolyásolja. Kustánczi Lia és Keresztes Ildikó is megosztották, hogyan hűsölnek, míg szakértők hasznos tanácsokat adnak a hőség biztonságos átvészeléséhez. Árnyék, megfelelő folyadék, pihenés – ezek most a kulcsszavak.
Augusztus 16-án, a Hősök tere adott otthont a Magyar Ökölvívók Szövetsége századik születésnapjának. A szorítókban felvonult a sportág számos legendája és jelenlegi sztárja, hogy együtt tisztelegjenek a magyar ökölvívás múltja és jövője előtt, a Sztárbox is óriási dobással készült a helyszínen.
Eldőlt: Katalinék Forest Lodge-ot választották a következő otthonuknak. Vilmos herceg és családja innentől sokkal szerényebb körülmények között fog élni, mint korábban.
Meghan Markle ismét visszatér a képernyőre a Szeretettel, Meghan második évadával, és ezúttal egy egészen meglepő titkot is elárul a hercegi pár étkezési szokásairól, kiderül ugyanis, hogy Harry herceg számára bizony van egy étel, amit egyszerűen nem hajlandó megenni.
Az adrenalin az egekben! Chris Hemsworth visszatért, és ezúttal nem egy Thor-kalapáccsal, hanem jeges vízzel, sziklamászással és harcművészettel készül meghódítani az egészség és tudatosság világát. A Disney+ új sorozatában nem csak ő izzad meg – te is, már csak a nézéstől.
Az emberi érzelmek világa rendkívül bonyolult és gyakran kiszámíthatatlan, ezért nem meglepő, hogy sokan többet éreznek pszichiáterük iránt, mint kellene. Sok páciens számára ez az érzés zavart kelt, hiszen a kapcsolat hivatalos keretek között zajik, nem romantikus. Azonban pszichológiai szempontból a jelenség teljesen természetes, és a szaknyelvbe
A 72 éves színész még mindig az egyik legjóképűbb hollywoodi sztár. Pierce Brosnan most elárulta, hogy szerinte a kedvenc sörének köszönheti, hogy nők millió rajonganak érte a mai napig.
Gail Russell könnyen válhatott volna Hollywood egyik legnagyobb ikonjává, ám saját démonjai végül felülkerekedtek rajta, ő pedig tragikusan fiatalon és rendkívül szomorú körülmények között távozott az élők sorából.
Az egészséges párkapcsolat alapja a bizalom. De mi van, ha te egy feketeöves féltékenykedő párja vagy? Akkor lehet, hogy otthon egy hazugságvizsgáló vár rád.
A negyvenes évektől kezdve a női test jelentős átalakuláson megy keresztül: hormonális változások, izomtömeg-csökkenés, csontvesztés, lassuló anyagcsere és a fokozódó gyulladások egyaránt hatással lehetnek a közérzetünkre és az egészségünkre. Ha viszont figyelünk az életmódunkra, azzal máris sokat tehetünk a változókori egyensúly megőrzésében, ráad
Egy új munkahely eleve stresszforrás, hát még, ha azon aggódsz, szimpatikus vagy-e az újdonsült környezetben. Ezzel az 5 pszichológiai trükkel észrevétlenül érheted el, hogy hamar megkedveljenek a kollégák.
Egyre többen pletykálnak arról, hogy a szakítás szélére sodródott az álompár kapcsolata. Timothée Chalamet még a párja születésnapját is kihagyta a Dűne forgatása miatt.
Az élet rohanó forgatagában gyakran elfelejtjük, mi is az igazán fontos. Az emberi lélek a belső világunk legbecsesebb része, amely meghatározza érzéseinket, gondolatainkat és mindennapi cselekedeteinket. De mit is jelent valójában a tiszta lélek, és miért olyan különleges? A lélek az emberi létezés mélyebb rétege. Számos filozófiai és vallási néző
Nyugalom, a hajós szexpózhoz nincs szükség különösebb navigációs készségre, csupán egy kényelmes ágyra és egy olyan partnerre, aki bátran meglovagolja a hullámokat. b
Visszatér a csobbanások, a nevetések és a legfurcsább pózok világa - indul a Kalandra fal második évada! Új műsorvezető páros, Sebestyén Balázs és Istenes Bence várja a játékosokat, akiknek egyetlen feladatuk van: átjutni a furcsa alakzatú falnyílásokon. Ha sikerül, szárazon megússzák - ha nem, jön a fürdés. A sztárcsapatok között sportolók, énekes
Király Peti elmesélte az Exek csatája szereplőinek, hogy hogyan jöttek össze Kovács Dórival évekkel ezelőtt Kamarás Norbi házibulijában. Dóri kíváncsi volt a srác bélyeggyűjteményére, amit ő készségesen meg is mutatott. A bonyodalmak csak másnap kezdődtek, amikor a lány leszakadt lábujjkörmét megtalálták az ágyban. Nézd meg a videót, amiben Peti ré
Három év után komoly döntést hozott Katalin hercegné és Vilmos herceg, ami nemcsak az ő, de a gyerekeik életét is nagyban befolyásolja majd. A nagy változás még idén bekövetkezik, és bár eddig is sok ponton irigylésre méltó életet éltek, ha hihetünk a forrásoknak, a korábbinál is nagyobb luxusban élnek majd.
A nővérek mindig erőlködés nélkül tűnnek hihetetlenül menőnek: nekik vannak a legtrendibb ruháik, a legbölcsebb tanácsaik, a táskájuk pedig tele van létfontosságú kincsekkel, amiket te még nem kaptál meg a szüleidtől. Nem csoda hát, hogy mindenben rájuk akartunk hasonlítani: elcsentük a felsőiket, koppintottuk a frizura választásukat és ugyanazokat
A Kalandra fal! hétfői adásában többek között Rácz Béla, azaz Young G és Visváder Tamás, valamint feleségeik is fejest ugranak a kalandba, hozzájuk csatlakoznak játékostársaknak Balázs Merci és Kollányi Zsuzsi is. Ne maradj le az RTL átütő game show-jának vadonatúj epizódjáról, hétfőn 20:00-kor az RTL-en!
A Kalandra fal! Kék csapatában Rippel Feri, Miló viki és Pars Krisztián küzdött meg a Piros csapat tagjaival, Kocsis Tibóval, Mardollal és Horányi Julival. A nyulas falnál a póz felvételéig minden rendben is ment, Feri még pucsított is egyet, de ez csak arra volt elég, hogy még nagyobbat essen.
A Kalandra fal! Piros csapata, Mardoll, Kocsis Tibó és Horányi Juli egy összetett csoportos falat próbált megoldani, hogy legyőzzék a Kék csapat tagjait, Rippel Ferit, Miló Vikit és Pars Krisztiánt.
Az Exek csatája női szereplői csajos estét tartottak a wellnessben. Cicás maszkokban, köntösben ücsörögtek, amikor váratlanul megjelent egy férfi gitárral és rózsával a kezében. Miután megszólalt a zene, a lányok már tudták, hogy mi vár rájuk. Kármán Odettet azonban sokkolta a látvány, ami a produkció végén a szeme elé tárult. Mindeközben a pasik e
Pápai Joci tavaly sérülés miatt nem állhatot ringbe, de megfogadta, hogy ha felépül visszatér - és most betartja az ígéretét. Ellenfele a színpadon edzett, állóképességéről híres Kocsis Dénes lesz, akinek ezúttal nem szerepet kell eljátszania, hanem valódi küzdelemben bizonyítania. Két eltérő világból érkező, de egyformán elszánt híresség csap össz
Biruté Galdikasnak nemcsak a neve, hanem története is különleges. A kanadai antropológus majdnem 50 éven keresztül tanulmányozta a világ addig meg nem értett főemlőseit, az orángutánokat. Ő az egyetlen ember, aki ilyen sokáig kutatta ezeket az állatokat. Ezek a méretes, vörös óriások látszólag magányosan élnek, de ez korántsem jelenti azt, hogy ne