Király Linda őszintén beszélt arról, milyen hosszú út vezetett a korábbi, túlzó fogyókúráktól és sikertelen próbálkozásoktól addig, hogy ma tudatosan figyeljen az egészségére, és tartósan megőrizze a jelentős súlycsökkenéssel elért eredményét.
A 2025-ös Sziget fesztivál látható és láthatatlan újdonságokkal rukkolt elő a tisztaság és a környezetvédelem jegyében. A Hajógyári Szigeten minden sarkon találkozhatunk komposztálható hulladékot tartalmazó kukákkal, de nem ritka látvány az alumíniumot vagy kommunális hulladékot befogadó sem.
A törölközőmosás nem is olyan egyszerű feladat, mint ahogy elsőre gondolnánk. Sokan panaszkodnak, hogy hiába követik az általános szabályokat, hiába adagolják megfelelően a mosószert és az öblítőt, sőt, szárítanak helyesen, a végeredmény mégis egy kemény, érdes törölköző. Szerencsére létezik egy egyszerű, természetes módszer – egyenesen Törökország
Az alvás az életünk egy olyan része, amelyet gyakran alábecsülünk, pedig alapvető szükséglet ahhoz, hogy a mindennapi kihívásokat sikeresen megoldhassuk. Az edzés, az ételek fogyasztása és a pihenés mind fontos elemek, de az alvás az, ami képes valóban regenerálni a testet és az elmét. Vizsgáljuk meg, miért is olyan létfontosságú, hogy jól és elege
A karma kérdésköre egy örökérvényű téma, amelyről újra és újra beszélni kell, főleg azért, mert sokan félreértik. Tudtad például, hogy nem csak egyféle karmáról beszélhetünk? A karma állandóan jelen van az életünkben, ugyanis jelenlegi életünk alakulása is nagyban függ attól, milyen tetteket vittünk véghez a múltban, legyenek azok pozitívak vagy ne
Herceg Letícia idén különösen emlékezetes születésnapot ünnepelhetett: a 22. életévébe lépve, a férjétől, Csabitól egy fehér AMG Mercedest kapott ajándékba, amely egy óriási piros masnival átkötve várta őt a házuk előtt. A születésnapi bulin a fekete–ezüst tematika uralkodott, amibe még a pár kutyusa is tökéletesen beleillett.
Aleira Avendano 16 éve él szoros kapcsolatban a fűzőjével – szó szerint. A 33 éves venezuelai modell napi 23 órán keresztül viseli a derékformálóját. Ugyan a belső szervei kissé elmozdultak helyükről, ő addig nem áll meg, míg el nem éri a legvékonyabb derekú nő címét. Számára ez nem pusztán szépségideál, hanem fegyelem, szenvedély és önkifejezés.
1692 tavaszán, amikor Salem falujában elharapózott a boszorkányüldözés, egy négyéves kislányt is magával sodort a kollektív félelem. Dorothy Good a legfiatalabb személy volt, akit valaha boszorkányság vádjával letartóztattak Észak-Amerikában, és a húga volt a boszorkányüldözés legfiatalabb áldozata. A gyermeket kihallgatták, börtönbe zárták, majd v
Donald Trump elnök hétfői sajtótájékoztatója nem várt fordulatokat hozott: az még hagyján, hogy az elnök Washington Nemzeti Gárdával való kipucolásáról beszélt, de látszólag azt sem tudta, Alaszka valójában kihez is tartozik.
Minden ember más: hogy kinek milyen az ízlése, a homokos tengerpartokat szereti jobban vagy a monumentális katedrálisok nyűgözik le, esetleg a havas hegycsúcsok felé vágyik, az nagyon változó. Vannak ugyanakkor olyan úti célok, amelyek szinte mindig felkerülnek a legszebbnek tartott országok listájára.
Az X-Faktor egykori felfedezettje szerint a művészeknek mindig kritikusan kell szólniuk a hatalomhoz. Új dala már több mint egymillió megtekintést hozott neki a YouTube-on.
Az énekes a Hal a tortán új évadában korábbi győztesként versenyez, ennek ellenére nem igazán találja a helyét a konyhában. Bódi Csabi egy apró figyelmetlenség miatt csaknem veszélybe is került.
Valószínűleg sok szülő mondta már a gyerekének, hogy fiam/lányom, ha nem csinálsz semmit, nem lesz belőled semmi az életben. Ők még nem tudták, hogy egyszer a semmittevéssel bajnoki címet lehet majd szerezni.
Az országúti harcos három részen keresztül száguldott a pusztaságban V8-as Interceptorával, ez idő alatt pedig a forgatások is gazdagodtak néhány jó sztorival.
Diana hercegné nagyon odafigyelt az alakjára és arra, hogy egészségesen étkezzen. Ennek köszönhetően volt néhány olyan étel, amit gyakorlatilag kitiltott a konyhájából. Csupán akkor készíthették el őket a royal-séfek, ha a fiai hazatértek a bentlakásos iskolából.
A színésznő szerint a szorongására szedett gyógyszerek jelentős szerepet játszottak abban, hogy képes legyen továbblépni a film által kiváltott vegyes fogadtatáson.
Készen áll a gyermekvállalásra, de az örökbefogadást sem veti el Mohamed Fatima. A Fekete Vonat egykori énekesnője a Palikék Világa Három Igazság című műsorában mesélt a férjéről, illetve arról, hogy szeretne már családot alapítani. Az előadó, aki ebben a hónapban ünnepli a 44. születésnapját, úgy érzi, mostanra jutott el arra a pontra, hogy készen
Kislányként sokan álmodoztunk arról, hogy értünk jön egy szőke herceg, és az életünk hátralévő részét egy palotában töltjük el, csodás ruhákban és pompás fogások között. A Grimm-mesék királylányait már nem irigyeljük annyian, de még az ő történetük is semmi a középkori hercegnők életéhez képest. Milyen sors jutott egy királylánynak valójában? Mi a
A magyar gasztronómiai élet új mérföldkőhöz érkezett: elindult a Munch Club, amely ötvözi az ételmentést és az exkluzív éttermi ajánlatokat. A szolgáltatás Budapest legizgalmasabb éttermeiben kínál 1+1 Dealeket, emellett extra kedvezményes ételmentési lehetőségeket is biztosít. Ez nem csupán a spórolásról szól, hanem arról is, hogy újra felfedezzük