Harmadszor érintette meg a halál szele Havas Henriket: véletlenül derült ki, hogy tizenkét év után ismét daganatos betegséggel küzd. Még júliusban megtudja, hogy a 28 sugárkezelésnek meglett-e az eredménye. A Fókusz riporterét kisoroszi otthonában szokásos fanyar, flegma humorával fogadta az ország tanár ura. Nem hagyja, hogy a betegség átvegye az
Tovább gyűrűzik és újabb hullámokat vet Zsíros Linda és Fenyvesi Barna éjszakai kalandja az Exek csatájában. Linda volt párja, Noé Viktor egyszerűen nem tud túllépni a történteken, és árulásként éli meg, hogy utoljára tudta meg, Linda és Barna között többről volt szó egy csóknál.
Újabb áremelkedéshez vezethet a lakáspiacon a szeptembertől igényelhető hitel – ezt mondják az ingatlanszakértők. Életkortól függetlenül az első lakást vásárlókat segítené a lehetőség, amellyel legfeljebb 50 millió forintot vehet fel az, akinek van legalább 5 millió forintja. Annak jártunk utána, hogy hol, mekkora és milyen állapotú lakást lehet en
A világbajnok fitneszmodell, Kocsis Alexandra is szorítóba lép a Sztárboxban. Nehéz elképzelni, hogyan. Eddig legfeljebb a tükör, a bírák és a saját edzője volt az ellenfele, önmagát kellett legyőznie ahhoz, hogy mindenkit legyőzhessen. Most viszont a ringben pofonokat kell osztania, és – ha úgy adódik – állnia. Ellenfele tíz éve a nyilvánosság elő
Az Exek csatájában eddig két páros kényszerült búcsúzni: Jákli Mónika és Boráros Gábor saját döntésük alapján, Karnics Kriszti és Farkas Dénes pedig a szimpátiaszavazás után. Mit gondolsz, ki lesz a következő?
Mostantól egyre több dinnyével találkozhatunk a piacokon, illetve az útszéli árusok standjainál. Július első hetében elindult ugyanis a dinnyeszezon. A mézédes magyar dinnye méltán közkedvelt és nem volt ez régen sem máshogy, sőt, már legalább 400-500 éves múltja van Magyarországon! Nézd meg retró galériánkat arról, hogyan dinnyéztünk régen.
Harry herceg és Meghan Markle évek óta a brit királyi család peremén lavíroznak, botrányaik pedig újra és újra vihart kavarnak a nyilvánosságban – ezt pedig Iii. Károly sem hagyja szó nélkül.
Ki ne emlékezne a Mialkovszky Erzsébet Korok, divatok című Móra – Kolibri zsebkönyvére, amely egészen a görög és római viselettől kezdve a rokokó divatján át egészen a húszas évek végének öltözködését káprázatos illusztrációkon keresztül járja végig? Hajdanán a csillogó, digitális divatfotók százezrei helyett hangulatos divatrajzok hirdették az akt
Soha nem volt még annyi elhízott ember a Földön, mint napjainkban. A túlsúly számos egészségügyi probléma kockázatát növeli, de van egy módszer, amivel rengeteget tehetünk a fogyás érdekében.
Szandiék családjában hatalmas a boldogság, ugyanis a lánya megtalálta azt a személyt, akivel le szeretné élni az életét. Az Amerikába költöző Bogdán Blanka és brazil származású kedvese fél év után eljegyezték egymást, nem sokkal a lánykérés után pedig az esküvőre is sor került: Las Vegasban házasodtak össze, titokban.
A Hugh Grantről készült videó villámgyorsan bejárta az internetet: a világsztár a Royal Boxban szundikált el a wimbledoni negyeddöntő alatt, Kamilla királynő közvetlen közelében.
Emmanuel Macron francia elnök felesége, Brigitte hideg távolságtartóan viselkedett és tudomást sem vett férjéről Egyesült Királyság-beli látogatása során.
Katalin hercegné és Vilmos herceg a napokban együtt fogadták a francia miniszterelnököt, Emmanuel Macront és feleségét, Brigitte Macront az Egyesült Királyságban tett háromnapos látogatásuk kezdetén. Bár a walesi pár szívélyesen üdvözölte őket, úgy tűnt, vendégeik helyett inkább egymással voltak elfoglalva.
Kármán Odett zavarba jött, miután Kamarás Norbi kiteregette az intim titkaikat. A srác azonban úgy gondolta, hogy egy kertész hasonlattal tudja leginkább érzékeltetni, milyen volt a szexuális életük: "Tavaly a kertjét csináltuk, és nagyon nagy szárazság volt. Odett nagyon sokszor locsolt, hogy minden nedves legyen, mert a szárazságban nem nő a répa
Komoly ökológiai válság bontakozik ki az Adriai-tenger horvát szakaszán, ahol egyre nagyobb teret hódítanak a barna algák. Az Oceanográfiai és Halászati Intézet (Institut za oceanografiju i ribarstvo) szerint a helyzet mára katasztrofálissá vált.
Holtan találták a szállodai szobájában Pedro Antonio "Tony" Rodriguezt. A bokszoló mindössze 37 éves volt, és alig néhány órával korábban vereséget szenvedett Phillip Vellától egy szuperpehelysúlyú bokszmeccsen.
Az első benyomás nem csak a kézfogáson múlik – a pasid ruhájának színe is beszél helyette. Mutatjuk, melyik árnyalattal mit üzen, ha a szüleiddel akartok találkozni.
Sokan nem tudják, de a legendás Oscar-díjas színésznőnek két vér szerinti gyermeke mellett van egy adoptált lánya is, aki sosem vágyott a hírnévre és a csillogásra.
Blanka és brazil párja néhány hónap után döntöttek a házasság mellett. Az esküvőről csak egyetlen fotó árulkodik, amit Blanka osztott meg az Instagramon.
Dunai Tamás hosszú, színes karrierje során szinte mindent elért, amiről színész csak ábrándozhat. A Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész életműve mégis torzó maradt, hiszen fájdalmasan korán, 73 évesen ragadta el a halál.
Bár Angelina Jolie és Brad Pitt válóperére nyolc év után tavaly év végén pont került, a Chateau Miraval nevű francia borászatuk sorsáról azóta sem tudtak megegyezni. Az ügy most újabb fordulóponthoz érkezett.
Sokakat megdöbbentett a bejelentés, miszerint a válófélben lévő Stohl András lesz 2025-ben a Nagy Ő. A TV2 arca szívéért tehát bárki megküzdhet, pedig még csak pár hete tudatta, hogy véget ért a közel 10 évig tartó kapcsolata Vicával. Hevesi Kriszta úgy véli, nem ez lesz a következő nagy igenje a színésznek.
Alig vonult el a vihar és a hidegfont, újabb időjárási szélsőségre kell felkészülni: a hét második felében visszatér a perzselő nyári meleg. A hőség már pénteken érezteti hatását, hétvégén pedig több megyében a 38–40 fokot is elérheti a csúcshőmérséklet.