Csütörtökön folytatódik a hidegfront okozta szeles, évszakos átlagnál hűvösebb, túlnyomórészt felhős időjárás szórványosan előforduló esőkkel.Az ország nyugati felén átmeneti időszakokra felszakadozhat a felhőzet, némi napsütésben is lehet bízni, majd ismét záródik a felhőtakaró, míg a keleti országrészben erősen felhős égbolt látszik jellemzőnek e
A feldolgozott húsok és cukrozott italok rendszeres fogyasztása jelentősen növeli a 2-es típusú cukorbetegség, a vastagbélrák és a szívbetegségek kockázatát a Nature tanulmánya szerint.
Gyerekkorunkban a nagyszüleinktől sokan megkaptuk feladatnak a borsófejtést, ami hosszú, aprólékos elfoglaltságot jelentett úgyis, hogy csak pár tőről volt szó. A Jancsák Gazdaságnál ennél ’ egy fokkal ’ gyorsabban dolgoznak.
Szolnoki Szabolcs keményen odaszólt a színésznek, ringbe szállna ellene, de csajozási tanácsokkal is ellátná! A gyémántkereskedő a jelek szerint nehezen emészti meg, hogy Stohl András lett az új Nagy Ő.
"Pusztuljál innen hugyozni te buzi" - hallatszik az esetről készült videón. A vendéglátóhely elismerte, hogy trágár szavakat használtak a dolgozók, a homofób vádakat viszont tagadják.
Este tíz. A város lassan álomba merül, de te? Még csak most érzed magad igazán ébernek. A tested vibrál, a gondolataid cikáznak, a képernyőd fénye még mindig az arcodba világít. Ismerős? Akkor van egy jó hírünk: lehet, hogy nem is vagy igazi éjjeli bagoly. Csak a tested és az elméd nem tudja, hogyan kapcsoljon ki.
Bár sokan azt gondolnák, a fogmosás a világ egyik legegyszerűbb dolga, valójában az emberek többsége helytelenül végzi. Márpedig a fogak nem megfelelő tisztítása hosszú távon komoly gondokat okozhat.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Király-Virág Anita most őszintén beszámolt arról, hogy komoly bélgyulladással küzd. Király Viktor kedvesének emiatt pedig kissé át kellett szerveznie az életét.
Egyre több jel utal arra, hogy a Jóbarátok sztárja új kapcsolatban él – és ezt már nem is próbálja titkolni. Jennifer Aniston új pasija egy spirituális életvezetési tanácsadó, akit a barátai körébe is egyre gyakrabban visz magával.
Több mint egymillió néző, egy kis Balaton, pár ikonikus sláger és Ember Márk. Jön a Hogyan tudnék élni nélküled folytatása, nézzük, mit tudunk róla eddig!
Az Oscar-díjas színésznő valóságos dívaként tündököl a világhírű divatmagazin, a Vogue címlapján. A 42 esztendős Hathaway még mindig lazán maga mögé utasítja huszonéves nőtársait.
Érzed a nap folyamán, hogy valami nem stimmel: kifutsz az időből, ingerülten válaszolsz, elfelejtesz valami fontosat. Pedig nem történt semmi komoly – csak pár apróság, amit észre sem vettél. És lehet, hogy épp reggel tettél valami olyasmit, ami aztán meghatározta az egész napodat. Íme 6 reggeli szokás, amely csökkentheti az energiaszintedet.
Egy futballista halála nem csak a sportpályán hagy űrt. Hogyan dolgoz fel ilyen hatalmas veszteséget egy elhunyt sportoló felesége? És mi történik a gyerekekkel?
Egyre komolyabb fordulatokat vesz Brad Pitt és Angelina Jolie elhúzódó jogvitája, amelyet a közös francia borászatuk tulajdonjogáról folytatnak. A színész most azt kéri a bíróságtól, hogy betekinthessen volt felesége magánjellegű üzenetváltásaiba, mivel szerinte ezek döntő jelentőségű bizonyítékokat tartalmaznak.
Magyar idő szerint július 10-én kora délután térhet vissza Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomásról. A landolás pontos időpontját a Nasa még nem erősítette meg, de a visszaút már órákon belül megkezdődhet.
A jelenlegi időjárási viszonyok kritikus hatással vannak az idei szőlőtermés mennyiségére és minőségére. Bár a kötött fürtök száma magas, a bogyók kikelése csak akkor várható, ha a következő hetekben megfelelő mennyiségű csapadék hullik. Ehhez elengedhetetlen a célzott védekezés és a lombtrágyázás.
Július 10-én este különleges lesz a telihold. A Szarvasbika Hold vagy angolul Buck Moon néven ismert jelenség nemcsak látványos, nagyon ritka is – érdemes lesz figyelni.
Laza, franciás sármőr, aki mégsem elsősorban a megjelenésével hódított, sokkal inkább a benne rejtőző tudással és tehetséggel. A Jászai Mari-díjas Dunai Tamás különleges alakja volt a honi kulturális életnek. Francia–angol szakon végzett bölcsészként, majd elismert zenészként, s mindenekelőtt színészként alkotott maradandót. A magánéletében a tökél
Több mint két évtized után, két éve vonult vissza Papp Szabi. A Supernem nevű zenekara 21 év után feloszlott, ő pedig frontemberként sem kezdett szólókarrierbe, inkább tévézett. Ám most úgy tűnik, egy meglepő zenei projektben készül újra szerepelni az énekes: a Depeche Mode miatt visszatér a színpadra.
Néhány nappal ezelőtt derült ki, hogy Stohl András lesz a következő Nagy Ő. A közönség még hozzá sem szokhatott a gondolathoz, hogy az 58 éves színész veheti át a stafétabotot Árpa Attilától és Jákob Zoltántól, máris felbukkant egy "rivális", aki szintén örömmel vállalná el a reality főszerepét.
1985 nyarán Magyarország figyelme egy fiatal, gyönyörű lányra szegeződött. Ő volt Molnár Csilla, a mindössze 16 éves gimnazista, aki megnyerte az első, újkori magyar szépségversenyt. Alig egy évvel később azonban a hírnév mögött megbúvó belső fájdalom végzetes döntéshez vezetett, öngyilkossága sokkolta az egész nemzetet.
Sokan küszködnek azzal, hogy megtalálják a hivatásukat, nem véletlenül, hiszen nem könnyű feladat kitalálni azt, hogy mivel akarsz foglalkozni egész életedben. Ha még mindig nem tudod, mi lenne számodra az ideális munka, segítünk!
Csörgőkígyók, madárpókok, medvék, pumák és a halálos harapású gyík, a gila monster is veszélyeztette azoknak a futóknak az életét, akik a világ egyik legforróbb sivatagában 480 kilométert futottak. Nedjalkov Balázs is saját felelősségére indult, hogy egyhuzamban teljesítse a maratoni táv több mint tízszeresét. Hogyan tudott hetedikként célba érni e