Egy különleges rendezvény hozta össze újra Kamilla királynét és húgát, Annabel Elliotot, aki csak ritkán mutatkozik a nyilvánosság előtt. A két testvér között mindössze egy év korkülönbség van, és valóban: olyan, mintha egypetéjű ikrek lennének!
Életveszélyes állapotba került Taiwo Awoniyi, miután súlyos baleset érte a Leicester elleni meccsen. A játékos mesterséges kómában van, orvosai szerint egyelőre túl kockázatos lenne felébreszteni.
Lezárta a Kása Roland által üzemetetett Rolix YouTube-csatorna reklámozási gyakorlatát vizsgáló eljárását a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A GVH feltárta, hogy a videómegosztó csatornán megjelent egyes, a ViharFlotta Kft. által értékesített termékeket és szolgáltatásokat tartalmazó kereskedelmi kommunikációk esetén nem volt egyértelműen feltüntetv
Nádai Anikó a minap egy kerekasztal-beszélgetés során a szülőséggel kapcsolatos tapasztalatairól mesélt, az általa elmondottakról pedig az esemény végén egy interjú keretein belül kérdeztük.
Az énekesnő legújabb megjelenésétől egyszerűen leesett az állunk: Christina Aguilera alakja és arca is jelentős változásokon ment keresztül. A rajongók találgatnak, ő azonban fittyet hány a megjegyzésekre.
Rezes Judit nem luxusdiétákkal vagy drága trendekkel spórol, hanem lapáttal, vetőmaggal és kosárral a piacon. A színésznő új hobbija nemcsak kikapcsolja, de a családi kasszának is jót tesz - ráadásul közben még a gyerekeit is tudatosságra neveli - derül ki a BEST magazin friss számából.
Florence Pugh az új Marvel film, a Mennydörgők* forgatásán ugrott ki a világ második legmagasabb épületéből, a Kuala Lumpurban lévő Merdeka 118-ból. A színésznő az interjúban mesélt a rekorddöntő mutatványról és elárult néhány egyéb kulisszatitkot is.
Divatbemutatók, pop-up showroomok és inspiráló beszélgetések egy célért: hogy ruháinkban ne csak jól érezzük magunkat, hanem hosszú távon is gondoljunk rájuk és viseljük őket minél tovább. A Perwoll - Fenntartható Divat Napja idén is bebizonyította, hogy a stílusos megjelenés és a fenntarthatóság nem zárják ki egymást. Az immár hagyományosan megren
Kiyoko Odo, a Syoss globális kreatív igazgatója exkluzív interjúban mesél a márka Intenzív Keratin családjának újraformálásáról, a vele járó izgalmakról és kihívásokról. Elárulta, hogyan dolgoztak együtt csapatával az elmúlt két évben, hogy igazi erős, pozitív női energiát alkossanak a Syoss számára.
Súlyos klisé, amikor valaki megcsalja a szomszéddal a párját, na de pont Kevin Costnert? A sztár házassága 2023-ban ment tönkre Christine Baumgartnerrel.
A női erő nem mindig hangos vagy látványos. Sokszor csak annyi, hogy valaki csendben tűr. Elrejti a zúzódásokat, a könnyeit, a félelmét. Nap mint nap újra felkel, és reméli, hogy ma talán nem fáj annyira. Minden nőnek joga van a szabadsághoz – a döntéseihez, a testének tiszteletéhez, és a saját jövőjéhez. De vajon mit éreznek a bántalmazott nők? Ho
Hosszú csókcsata és önkényes félrevezetés – a Határtalan szerelem új része érzelmekben és meglepetésekben bővelkedik. Norbert újra kikosarazott valakit, miközben egy szőke bombázó teljesen elcsavarta a fejét. Zsoltot megérintette a Barbival töltött közös idő, de a vállakozó nem tud róla, hogy randipartnere hazugságba csomagolt bosszúval próbálja be
Gyerekkori álmát váltotta valóra Spilák Klára színésznő, amikor megvásárolta első balatoni nyaralóját. Az 1930-as évekből származó, romos kúriát négy év alatt varázsolta újjá, miközben végig hű maradt annak eredeti stílusához. A ház ma már a családi összejövetelek kedvelt helyszíne, és a színésznő igazi második otthonként tekint rá.
Április 8-án végre elkezdődött a disztópikus sorozat hatodik és egyben befejező évada, amit a Maxon streamelhetsz. Mi pedig exkluzív interjút készíthettünk a Margaret Atwood regénye alapján készült show főszereplőivel búcsúzásképpen. És nyugodtan olvass tovább, mert spoilerveszély nincsen!
Történelmi béketárgyalásra készülnek az oroszok és az ukránok Isztambulban, csakhogy Vlagyimir Putyin nem vesz részt személyesen a tárgyalásokon. Emiatt Donald Trump sem utazik a helyszínre, és már abban sem biztos, hogy az orosz elnök valóban tartós békét szeretne-e teremteni.
Néhány évtizede a sírást a gyengeség jelének tartották. De hogyan viszonyul a világ ma a könnyekhez? Miért gondolják még mindig sokan azt, hogy szégyen a sírás? T. Danny szerint mások előtt sírni nem gyengeség. Teret ad az érzéseinek és a könnyeinek is. Korda György akár egy megható filmen is elsírja magát, míg felesége ritkán hullajt könnyeket. Pe
Yvonne Dederick férjhez ment, de nem a megszokott módon: elutasította a nagy esküvőt és a habos ruhát, helyette egy bensőséges, letisztult ceremóniát választott. A sikeres üzletasszony most először érzi magát igazán nőnek párkapcsolatában, ahol végre elengedheti a kontrollt. Férje, az ortopédsebészként dolgozó Zoltán, türelmes és gondoskodó társ, a
Húsz éve katapultált az égő vadászgépből Szabó Zoltán. A Topi néven ismertté vált pilóta visszaemlékezett élete legveszélyesebb pillanatára, és azt is elárulta, hogy azóta vezetett-e repülőt. Megmutatta azt az ülést és ejtőernyőt, amelyek végül megmentették az életét. Bár vadászgépeket már nem vezet, még mindig a felhők közt érzi jól magát.
Rácz Niki és randipartnere, Bársony Farkas belevetették magukat Miami éjszakai életébe és elmentek vacsorázni. A Határtalan szerelem párkeresője félve hozta fel a férfi volt kapcsolatait, ugyanis kifejezetten aggódott, hogy Farkas csak egy nőcsábász. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész, ahol kiderül, hogyan alakult a randijuk és az is, mi tört
Perness Norbert egy hajókázásra hívta el magával legújabb jelöltjét, Tímeát, aki már az első pillanatban zavarba hozta őt. Miközben szelték a habokat és a Kanári-szigetek lenyűgöző látványa vette körbe őket, Norbertnek feltűnt egy nagyon fontos különbség Timi és Eszter között. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész, ahol kiderül, hogyan fogadta a
Köllő Babett izgatottan hívta fel Balla Zsoltot, hogy végre kiderítse, mi a helyzet a Miamiban élő üzletember randijaival. A műsorvezető döbbenten szembesül vele, hogy a férfi nincs egyedül, ugyanis Barbi is odatoppan mellé. A páros vallomása hallatán Babettel madarat lehetett volna fogatni. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész!
Meglepő vallomások és fülledt fordulatok fűtik tovább a reality eseményeit a Határtalan szerelem kilencedig epizójádban. Miközben Niki félve kérdezte Farkast a nőügyeiről, Norbert hajóra vitte Timit, Zsolti pedig már nem rejtegeti érzéseit Barbi iránt, de Babett reakciója mindent vitt!
Volt férjéről és lányuk felnőtté válásáról is őszintén beszélt a Palikék világában. Az üzletasszony szerint fontos a szeretet, de a szülői határokat sem lehet teljesen elengedni.
Bombaként robbant a hír, hogy Laár András 44 év után otthagyja a KFT-t, amelynek egykor alapító tagja volt. Nem ez volt azonban az első komoly búcsú az ország Besenyő Pista bácsijának életében.
A cannes-i filmfesztivál egyik koronázatlan stíluskirálynője kétségtelenül Palvin Barbara, aki nem egyszer keltett óriási feltűnést az esemény vörös szőnyegén. A magyar modell pózolt már extra mélyen dekoltált kreációban, combvillantós szettben és áttetsző pucérruhában is. Mutatjuk a legizgalmasabb darabokat, melyekben Cannes-ban tündökölt!
Hatalmas felháborodást keltettek a sertéstenyésztésre vonatkozó szigorító szabályozások. Sokan a szeretett ételüket, a rántott húst féltik a legjobban, hiszen a következő áremelkedés már a küszöbön áll és jócskán hatással lehet a panírozott gyönyörre.
Alaptörvény-ellenesnek nyilvánította és megsemmisítette az Alkotmánybíróság (AB) a gyermekvédelmi törvény végkielégítést újraszabályozó pontját, amely szerint, aki nem felelt meg a törvény szerinti ellenőrzésen, nem kaphatja meg a munkaviszony megszüntetésével neki járó összeget.
Ónodi Eszter színésznő, a GLAMOUR magazin május-júniusi címlapsztárja végre maximálisan jól érzi magát a bőrében és az életében. Az idáig vezető út rögös volt, rengeteg fontos tanulsággal. A most 52 éves színésznő saját bevallása szerint 40 éves kora óta igazán boldog, de ehhez komoly paradigmaváltásra volt szüksége az életében.
Brutális mértékű, 3 millió dolláros veszteséget kénytelen elkönyvelni az egyik hazai póker-szupersztár, Bujtás László. Háromnapos, maratoni partin maradt alul titokzatos ellenfelével szemben.
A gyönyörű százszorszépek tömeges megjelenése a gyepen nem csupán esztétikai élmény, hanem a kert talajának vészjelzése. A bájos virágok a talajproblémák egyik legfontosabb figyelmeztető jelei lehetnek. A megfelelő ápolás és karbantartás révén a gyep újra erős és egészséges lehet, megőrizve a kert szépségét és funkcionalitását.
Tudjuk, hogy nem a legjobb döntés lefekvés előtt falatozni, de néha lehetetlen ellenállni a kísértésnek. Van, amikor csak egy kis nasira vágyunk, máskor a hűtő előtt álldogálva csipegetünk mindenből, amit megkívánunk, de valljuk be, nem egyszer filmeztünk már késő este egy forró, sajtos pizza társaságéban. Azonban a dietetikus szerint van néhány ol
Az egyik legjelentősebb középkori irat, az 1215-ös Magna Carta egy eredeti példányát találták meg az egyetemi könyvtárban. A 27 dollárért vásárolt dokumentum valójában 21 millió dollárt ér.