Egy török fordító olyan történelmi bakikat talált az Egri csillagokban, amik még a magyar olvasóknak sem tűnnek fel – most más szemmel nézhetünk a klasszikus regényre.
A mérlegeken nem lesz szám, az adatok egyből az orvosokhoz jutnak, akik így motivációs üzeneteket küldhetnek a plusz kilókkal küzdő tinédzsereknek anélkül, hogy azok body shaming áldozatai lennének.
A világ egyik legismertebb akciósztárját, a XXX és a Halálos iramban filmek ikonikus arcát mindenki felismeri, pillanatok alatt. Vin Diesel negyed évszázada Hollywood egyik alappillére, akinek élete egy nyitott könyv a rajongói előtt – de vajon hányan tudták, hogy a sztárszínész neve csupán egy művésznév.
Dér Heni kisfia, Beni már négyéves, és az énekesnő ennek örömére egy igazán szívmelengető videót osztott meg róla a közösségi oldalán. A felvétel tele van vidám, őszinte pillanatokkal, amelyek bepillantást engednek a család meghitt és szeretetteljes mindennapjaiba. A kis szőke herceg feltűnően hasonlít anyukájára.
Az annak idején engedély nélkül felállított és azóta is komoly társadalmi vitákat kiváltó hegyvidéki turulszobor ügyében új fejlemény történt. A Magyar Kétfarkú Kutya Párt vezette új önkormányzat a szobor elbontását helyezte kilátásba, erre reagálva Lázár János építési és közlekedési miniszter most "nemzeti emléknek minősülő műemlékké" nyilváníttat
Petőfi Sándort egyáltalán nem kedvelte az apósa, pedig ha sejtette volna, milyen lesz Szendrey Júlia második férje, máshogy állt volna a költővel való kapcsolathoz.
A Parkinson-kór az Alzheimer-kórhoz hasonlóan egy lassan előrehaladó, degeneratív idegrendszeri betegség, melyre az orvostudomány mai állása szerint nem létezik gyógymód. A kór a hírességeket sem kíméli, ezért utánajártunk annak, hogy mely sztárok küzdenek nap mint nap a betegséggel.
Oláh Gergőt és Kocsis Tibót is mélyen felháborította az X-Faktor tavalyi győztese, Fehér Krisztián viselkedése, miután nyilvánosságra került egy videó, amelyen a fiatal énekes trágár szavakkal, indulatosan utasítgatja a hangtechnikust egy koncertje közben.
A művésznő gigantikus gyémántkreációkban jelent meg a tárgyaláson, amelyen az őt megkötöző, majd ékszereitől megfosztó nagypapa banda rablásával kapcsolatban hallgatták meg.
Egy nyíltan fajelméleti, antiszemita bejegyzést osztott tovább egy egri önkormányzati képviselő a Facebook-oldalán, amelyben többször "judeo-bolsevikként" hivatkozik Dobrev Klárára és nagyapjára, az egykori kommunista politikus Apró Antalra. A posztot mostanra törölte, és elnézést kért érte.
Számos egészségügyi kockázata van annak, ha a fiatal szervezetbe rendszeresen energiaitalt töltenek - sokkal több, mint amennyi a felnőtteket érinti. A fogyasztás csökkentésére érdemes rábeszélni a gyerekeket, kérdés, hogy az elkészült rendelettervezet mint tiltó erő elég lesz-e.
A család nem csak a Beckham-viszály miatt kerül az érdeklődés középpontjába, Kate Middleton is tett róla, hogy szó legyen Victoriáról. Ezzel a varázslatos kosztümmel ráadásul voksolt is.
A Titanic még mindig egy zseniális alkotás, de ehhez a vágáskor is észnél kellett lenni. Az egyik jelenet olyan, mintha egy Csupasz pisztoly alkotásba csöppennének.
Rita Ora ismét megmutatta, hogyan kell igazán forrón indítani a nyári szezont – a 34 éves popsztár egy merész, falatnyi bikinis szettben köszöntötte a jó időt, miközben új dala, a Heat megjelenésére hangolja követőit.
Zalaegerszeg egy bájos zalai város, amely gazdag történelemmel, kultúrával és lenyűgöző látnivalókkal büszkélkedhet. Ha szeretnéd jobban megismerni ezt a különleges helyet, most Zalaegerszeg városnapja alkalmából, tedd próbára tudásodat a Pénzcentrum mai kvízben! Mennyire ismered Zalaegerszeget? Ráérsz egy kis kihívásra? Töltsd ki a kvízt és tudd m
A labdarúgó Magyar Kupa döntője miatt szerdán a Puskás Aréna környékén szerda 17 órától várhatóan 22.30-ig számos közlekedési változásra, lezárásra kell számítani - tájékoztatott a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden.
Hadházy Ákos és tüntetésének résztvevői elindultak a Deák tér érintésével a Bem térre. Nagyjából ezren vonulnak békésen. Útközben megállnak egy-egy NER-által érintett épületnél, például az MTA épületénél, amelynek vezetői harcban állnak a kormánnyal.
Elstartolt a cannes-i filmfesztivál, amit nem csak a filmrajongók követnek figyelemmel, hanem a divat iránt érdeklődők is, hiszen az esemény számos lenyűgöző vörös szőnyeges megjelenéssel ajándékozott már meg minket az évek során. Idén Bella Hadid indította a sort, noha nem a ruhájával lepte meg a nagyérdeműt.
Oravec Ticiána a táncos randija után úgy döntött, hogy bemutatja barátnőjének Pétert. Nagy pillanat volt ez az életükben, eddig ugyanis még egyetlen partnere sem találkozott Bernadettel. A bemutatkozás ráadásul könnyes véget ért. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész!
Bódi Csabit már egészen fiatalon magával ragadta a zenei világ, ami nem is meglepő, hiszen Bódi Margó és Bódi Guszti gyermekeként szinte sorsszerű volt, hogy maga is a muzsikusi pályára lépjen.
Az angolszász országokban május második vasárnapján tartják anyák napját, és mint minden évben, idén is számos híresség ragadta meg az alkalmat, hogy a közösségi médiában emlékezzen meg édesanyjáról, vagy épp gyermekei anyjáról. Így tett Julia Roberts férje is.
Balla Zsolt úgy érezte, eljött az idő, hogy elmondja a lányoknak, hogy Szofi valójában a húga és nem egy harmadik jelölt. A Miamiban elterülő házban hirtelen óriási lett a csend: Vivi és Barbi ledöbbentek a hír hallatán. Az RTL+ Premiumon már elérhető ez a rész!
Eddig mélyen titkolt információk láttak napvilágot Joe Biden volt amerikai elnök egészségi állapotáról. Stábja állítólag vészforgatókönyvek garmadájával készült a balesetek megelőzésére és azok eltussolására.
A tragikus hitelességgel elhunyt Hadas Kriszta lánya, Kakuk Sára ritkán szerepel a nyilvánosság előtt, ám az édesanyja miatt néha kivételt tesz. Szeretné ápolni a műsorvezető emlékét. Megrázó szavakkal beszélt Hadas személyiségéről, azt is elárulva, hogy van most, hónapokkal a tragédia után.
Sokunk a legtöbb időnket a munkánkkal, valamint a munkahelyünkön töltjük, ezért megnő az esélye annak, hogy szorosabb kapcsolatokat, akár barátságokat is kössünk a gyakori szakmai interakciók során. A munkahelyi barátságok oldhatják a stresszt, növelhetik a lelki ellenálló-képességünket és még a karrierépítésben is segíthetnek. Hogy mindezt hogyan,
Végre kiderül, amit évtizedekig titok övezett - a Netflix várható sorozatában Madonna maga meséli el a botrányokkal, küzdelmekkel és baljós titkokkal teli életét.
Perness Norbert szinte már az első pillanattól érezte, hogy új jelöltje, Kriszta nem mozgat meg benne semmit. A hármasban töltött reggeli éppen emiatt felemásan sikerült, ami csak akkor vált felszabadulttá, amikor Kriszta elment zuhanyozni. A Határtalan szerelem párkeresője azonnal kibeszélte a lányt Eszterrel, akitől egy csókot is lopott. Az RTL+
A tapasztalt rádiós, Bochkor Gábor a Retro Rádió élő adásában kapta fel a vizet, ám a kijelentései hallatán sokan felháborodtak. Az érintett műsorban a nők és férfiak közötti különbségekről beszélgettek, és azt hozták szóba, hogy mi az, amit irigyelnek a másik nemtől. A műsorvezető az egyik megjegyzésen húzta fel magát.
A várandósággal kapcsolatos kérdések között az elsők között szerepel a "hogyan tovább?". Mi lesz a munkával, hogyan folytatódhat a karrierépítés? Ezekre válaszol nekünk egy sikeres vállalkozó, Kovács Móni, aki ma két kisfiú édesanyja.