2025. május 3. szombat

máj. 3
14:21
Szívszorító: Harry herceg gyermekei nem ismerhetik meg apjuk szülőhazáját (BorsOnline)
Harry beismerte: ő és az apja nem is beszélnek.
máj. 3
14:21
Kétszáz nőt gyilkolt meg az osztrák joghallgató két év alatt (AC News)
A 17. században több száz embert kínoztak meg és végeztek ki boszorkányság vádjával Sziléziában – a legkegyetlenebb Boblig volt.
máj. 3
14:24
Családja tudatta a megrendítő hírt: mindössze 33 évesen elhunyt a tévésztár (Metropol)
A valóságshow-hős már régóta feküdt az intenzív osztályon.
máj. 3
14:27
Nagy Ervin: "Talán még soha nem volt ilyen egyensúlyban az életem, mint most" (Glamour)
Nem mondhatni, hogy Nagy Ervinnek ritka vezetékneve van, mégis amikor a Google-ba beütöm, elsők között hozza a Jászai-díjas színművészt a találati lista. Ez persze nem véletlen, hiszen nevéhez számos ikonikus színpadi és filmszerep köthető, de a szakmai feladatok mellett egy éve egy teljesen más típusú, új kihívást is vállalt.
máj. 3
14:27
Az Emily Párizsban sztárja Insta-hivatalossá tette kapcsolatát: most már biztos, hogy ezzel a színésznővel van együtt (Life)
Shailene Woodley és Lucas Bravo hivatalossá tették kapcsolatukat az Instagramon. A sztárpárt korábban már többször látták együtt, azonban most először posztoltak közösé képeket.
máj. 3
14:33
Fotóval! Pamela Anderson most extrém rövid hajjal sokkol, de jól áll neki! (Sassy)
Pamela Anderson úgy néz ki, mint aki épp egy francia újhullámos filmből lépett ki – mindenki találgat, mi lesz ebből a Met-gálán.
máj. 3
14:39
Durva testi reakciót váltott ki egy külföldi gyerekből a gulyás, videón a nagyon vicces jelenet (Promotions)
Bizarr magyar ételeket kellett megkóstolniuk, furcsa dolgot emeltek ki a konyhánkról.
máj. 3
14:51
Ha erre a hét kérdésre nem tudsz válaszolni, biztos nem mennél át a földrajz érettségin (BorsOnline)
Ebből a kvízből kiderül, mennyit felejtettél a középiskola óta!
máj. 3
14:51
A Met-gála ikonikus kulisszafotói, amiket neked is látnod kell: vad parti indul az elegáns bevonulás után (Life)
A Met-gála az év legnívósabb divateseménye, itt találkoznak a világsztárok, tündökölnek a tervezők és születnek a botrányok! Nézd meg az évek során készült Met-gála kulisszafotókat, amelyek átadják az esemény titkos belső hangulatát!
máj. 3
14:54
Nyilvánosságra hozták a titkos aktákat - Így kereste a Cia az elveszett frigyládát (Blikk)
Elképesztő titkosszolgálati jelentések kerültek elő az Egyesület Államokban, amelyek azt bizonyítják, hogy a Központi hírszerző Iroda, a CIA hús-vér médiumokat, vagyis úgynevezett "látó" embereket, a fordítás szerint "távolba látókat" alkalmazott a Bibliában szereplő frigyláda felkutatására. A project közel két évtizeden át tartott, és a nemrégiben
máj. 3
14:54
"Ragyogsz" – elképesztő, milyen formában van a szülés után Szarvas Andi (Metropol)
Szarvas Andi fotójától mindenkinek elállt a szava.
máj. 3
14:57
Elszólta magát a vatikáni bennfentes: ő lehet Ferenc pápa utódja (BorsOnline)
A forrás azt is tudni véli, milyen nevet vesz majd fel a következő pápa.
máj. 3
15:03
Hoppá! A WHO hivatalosan is az Ozempic mellé áll - ez az oka, hogy ajánlja az elhízás kezelésére (Sassy)
A WHO történelmi döntésre készül, és globálisan is szentesítheti a gyógyszeres fogyókúra korszakát.
máj. 3
15:06
Reagált a Buckingham-palota: Károly király szigorúan válaszolt Harry herceg interjújára (Blikk)
Harry herceg újra felkavarta az állóvizet a BBC-nek adott interjújával, melyben nemcsak családi sebekről és megbocsátásról beszélt, hanem arról is, hogy Károly király jelenleg beszélni sem hajlandó vele. A sussexi herceg számára különösen fájdalmas, hogy elveszítette a jogi csatát a brit állami védelemért, ám továbbra is a béke híve. A Buckingham-p
máj. 3
15:09
Brutális lehűlés érkezik: ekkor ér ide a jégeső és a viharos szél (Life)
Szombaton még élvezhetjük a nyárias meleget, vasárnap azonban markáns időjárás-változásra kell készülni. A közeledő hidegfront zivatarokat, jégesőt és viharos szelet hoz magával.
máj. 3
15:21
iPhone-pánik! Milliárdok lehetnek veszélyben egy frissen felfedezett vírus miatt – riasztást adtak ki a súlyos hibáról! (Sassy)
Veszélyes kiskapu milliók zsebében: még a poros Bluetooth-hangszóród is veszélyt jelenthet!
máj. 3
15:27
A díva és az édesanya: Rúzsa Magdi megmutatta, hogyan istápolja gyermekeit (Ripost)
Az énekesnő mindkét szerepben derekasan helytáll.
máj. 3
15:27
Erre senki sem számított: mindenki erről beszél Orosz Barbara búcsúzása kapcsán (BorsOnline)
A nézők egybehangzó véleményt formáltak.
máj. 3
15:27
Itt a szoknyák időszaka! 5 típus, ami nélkül nem múlhat el a jó idő −Termékekkel, árakkal (Life)
Eljött az idő, amikor a farmernadrág elbújik a fiók mélyére, és átadja a helyét a szoknyáknak. De vajon, melyik az az 5 szoknyafazon, ami nélkül 2025-ben nem tudod elképzelni a jó időt?
máj. 3
15:39
Tovább zajlik a TV2 sztárjának ámokfutása, megfenyegette volt kollégáját (Promotions)
Rajongói is nagyon aggódnak a sztárért.
máj. 3
15:42
Nem is gondolná, de ez is okozhat látásromlást! (Blikk)
Nem csupán a szemünk romlása zavarhatja a látást, de például a megereszkedett szemhéj is okozhat igen sok problémát: beszűkítheti a látóteret és akadályozhatja a mindennapi tevékenységeket, nem beszélve arról, hogy sokkal fáradtabb is lesz a tekintetünk. Ezt sajnos senki nem kerülheti el, hiszen az évek múlásával a bőr veszít rugalmasságából, és a
máj. 3
15:48
Közel 10 millió forintra bírságolták a Magyarországon áthaladó horrorkaravánokat (Blikk)
Egy hét alatt csaknem tízmillió forint bírságot szabtak ki a Közlekedési Hatóság munkatársai a horrorkaravánokra.
máj. 3
15:51
Figyelmeztet a Gmail: hét napod van cselekedni, vagy mindent elveszítesz (BorsOnline)
Egy teljes heted van lépni. Ez minden Gmail-felhasználót érint.
máj. 3
15:54
Fodor Zsóka: "Most már bánom, hogy egyedül maradtam" (Blikk)
A Palikék Világa Egy ritmusban című műsorának legújabb részében az egyedül élőkről beszélgetett egymással Ábel Anita és három vendége, Fodor Zsóka színésznő, Miló Viki korábbi bokszvilágbajnok és Vadas Henrietta, "egyedül fekvő".
máj. 3
15:57
Tudtad? Ezért hízol el a nassolástól! (Life)
Csak néhány falat, egy kis keksz, egy kis csipsz és máris felszaladnak azok a fránya pluszkilók.
máj. 3
15:57
5 lenyűgöző tény az új pápa megválasztásáról, a közelgő konklávéról (Sassy)
Jön a konklávé, a katolikus egyház egyik legmisztikusabb rituáléja.
máj. 3
16:09
Szupercellák közelednek, ezek a vármegyék vannak veszélyben - Részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Rázós időjárás várható a hétvége további részében, mutatjuk mire készülj.
máj. 3
16:21
Házasság első látásra – Juditnak elege lett, elhagyja az országot: "Utálom az embereket, akik itt vannak!" (BorsOnline)
A Tv2 sikerműsorának sztárja nem kis botrányt robbantott ki a napokban.
máj. 3
16:27
Pápaválasztás: alakul a botrány a jövő heti konklávé előtt (Ripost)
Nem tudni, hogy szavazhat-e vagy sem a bíboros.
máj. 3
16:27
Óriási a botrány! Így reagált Károly király Harry herceg újabb vádjaira (Life)
Károly király abban reménykedett, hogy fia, Harry herceg a bírósági döntés után a közeledés jeleit mutatja majd, ám a Bbc-nek adott interjújában a herceg újra kemény szavakkal illette családját.
máj. 3
16:27
Tüdőbe vándorolhat a karba ültetett fogamzásgátló (AC News)
Döbbenetes következményeket okozott a fogamzásgátló hormonimplantátum, más néven a hormonpálca egy harmincas éveiben járó nőnél.
máj. 3
16:33
Fontos döntések születtek a parlamentben héten, mutatjuk a részleteket (Ripost)
A világon egyedülálló adócsökkentést is elfogadtak.
máj. 3
16:33
Ez a 4 csillagjegy az Univerzum kedvence lesz május 4.-én! Köztük vagy? (Sassy)
Május 4-én négy csillagjegy kilép az árnyékból – az Univerzum kiválasztottjaira most valóban rávetül a szerencsecsillaguk fénye.
máj. 3
16:39
Kvíz: a magyarok 60 százaléka elbukik az első kérdésnél (Promotions)
Készülj fel, hogy már az első kérdés megtréfál.
máj. 3
16:41
200 forintot kért el egy vendégtől az étterem, most az egész országot gyűlölik a turisták (Promotions)
Tönkretette az éttermet, hogy elkértek 200 forintot egy vendégtől, az egész országnak rossz hírét vitték.
máj. 3
16:45
Horti Gábort közvetítés közben, egy meccs szünetében rúgták ki a SportKlubtól (SzMo)
A népszerű futballkommentátort munka közben távolították el a képernyőről. Állítása szerint két lehetőséget ajánlottak neki, de a pereskedéstől megijedt, ezért inkább a másik opciót választotta.
máj. 3
16:57
Megszólalt a Tankcsapda Sidi utolsó koncertje után: "Nem búcsúkoncertet akartunk" (BorsOnline)
Lezajlott a Tankcsapda utolsó bulija a jelenlegi felállásban.
máj. 3
16:57
Meghívtak egy esküvőre, de nem tudod mit vegyél fel? Cipőtrendek a 2025-ös szezonra! (Life)
Válaszd ki a megfelelő lábbelit az esküvői szezonra!
máj. 3
17:09
Letartóztatták Budapest világbajnokát, összeverte az exét (Ripost)
A legutóbbi balhéjánál csak sokkolóval tudták megállítani.
máj. 3
17:09
10 éves lett Sarolta hercegnő: Katalin ezt az édes képet lőtte lányáról (Femcafe)
Nehéz eldönteni, hogy az ifjú és szépséges hercegnő édesanyjára vagy édesapjára hasonlít-e jobban.
máj. 3
17:09
4 régi szépségtrükk, ami a mai napig működik! (BorsOnline)
Régi szépségtippek modern köntösben.
máj. 3
17:09
Mit jelent, ha álmodban a gyerekkori otthonodban jártál? Ezt üzenik az ilyen álmok! (Sassy)
Néha teljesen értelmetlennek tűnnek, néha kifejezetten baljósak, máskor viszont annyira ismerősek, hogy beleborzongsz: az álmaid mindig mondani akarnak valamit.
máj. 3
17:21
"Elmentek a tarhonyás fenébe" - háborognak a ZTE szurkolói, óriási a felháborodás a csapatnál (Promotions)
A drukkerek teljesen kifordultak az új edző rágózásától is.
máj. 3
17:27
Távozik a Mokkából, de marad a reflektorfényben – Orosz Barbara stílusikon volt és lesz mindig is (BorsOnline)
Orosz Barbara pályafutása során nemcsak műsorvezetőként, hanem stílusikonként is maradandót alkotott.
máj. 3
17:27
5 nehézség egyedülálló szülőként – Tudd meg, hogyan győzheted le őket (Life)
Az egyedülálló szülőség nem csupán választás kérdése, sokszor a sors hozza. De hogyan birkózhatsz meg a véget nem érő kihívásokkal, miközben próbálod megőrizni a lelki egyensúlyod?
máj. 3
17:39
Mentőakció Budakeszin: telefonjának köszönheti a túrázó, hogy rátaláltak (BorsOnline)
Szombat kora délután történt a baleset.
máj. 3
17:39
Született divatikonok: a Top 5 legjobban öltözött csillagjegy az asztrológusok szerint − Te köztük vagy? (Life)
Vannak, akik úgy öltözködnek, mintha épp most léptek volna ki egy divatmagazin borítójáról. Ismerd meg az 5 csillagjegyet, amelyeknek öltözködése mindig kifogástalan!
máj. 3
17:48
Szerencsét hozó szobrok, amelyeket érdemes felkeresni utazás közben (Blikk)
Reménnyel és kíváncsisággal közelednek a turisták szerte a világon azokhoz a szobrokhoz, amelyek a különféle legendák szerint szerencsét, szerelmet, gyógyulást és egészséget hoznak. Érints meg, és szerencsés leszel!
máj. 3
17:51
Gyakran csapdába esnek: ők a legkönnyebben manipulálható csillagjegyek (BorsOnline)
Sajnos van, aki kihasználja őket.
máj. 3
17:57
Hódít a barre! — Most minden nő, ezen az edzésfomán pörög! (Life)
A testmozgást lehet nőies formában is végezni könnyed táncelemekkel fűszerezve. A barre a nőiességet és az edzést élteti egyszerre!

Keresés