A celebritás A Nagy Duett hetedik adásában a döntőbe jutásért küzdött, ám végül partnerével együtt búcsúznia kellett a népszerű showtól. Sydney van den Bosch azonban nem akármilyen bejelentéssel vett búcsút a színpadtól.
Közel húsz törvényjavaslatot vitat meg a parlament. Fegyelmi döntéseket is hagyhat jóvá hétfőn az Országgyűlés. Az ülés 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik.
Szoboszlai Dominik, a magyar válogatott kapitánya és a Liverpool sztárja a újabb hatalmas sikert ünnepelhetett csapatával, amikor bajnoki címet szereztek.
Sokan talán Hajbókoló Jánosnak tartják Kádár Jánost, aki gúzsba kötött lábbal volt kénytelen táncolni az 1989 előtti nemzetközi politikai életben. Egy titkos levélből a hajdani magyar politikai vezető kemény oldalát ismerhetjük meg, nem akárkinek szólt be
Két hónappal haláluk után nyilvánosságra hozták boncolási jegyzőkönyvüket. Az otthonukban talált patkányok, hantavírus és szívproblémák is közrejátszottak a halálukban.
A KNDK hatóságai először ismerték el hivatalosan csapataik részvételét a Kurszki területnek az ukrán fegyveres erők (AFU) elleni felszabadítási műveletben. De ez még nem mind-en…
George Clooney élete szerelmét nemcsak Amerikából tiltanák ki, hanem még a vagyonát is szívesen befagyasztanák. De mit tett Amal Clooney, hogy ez történt?
A német hegedűvirtuóz április 30-án az Mvm Dome-ban ad koncertet Budapesten, ahol olyan népszerű előadók számainak klasszikus átdolgozását hallhatod, mint Ed Sheeran vagy Harry Styles.
A május 5-én debütáló Határtalan szerelem című párkereső reality műsorvezetője, Köllő Babett kendőzetlenül válaszolt az rtl.hu kérdéseire. Többek között a tökéletes randevúról és arról a titokzatos férfiról is mesélt, akivel akár az oltár elé is állna.
Egy város a hanyatlás szélén, egy könyörtelen hajsza az igazságért – a Netflix új thrillere kíméletlen tempóval és brutális fordulatokkal robbant be a képernyőkre.
Óriási, rég látott küzdelem várható a kormánypárt és az ellenzéki Tisza Párt között a jövő évi választásokon. A kampány már elkezdődött, és a Fidesz alighanem megtalálta a csodafegyverét.
Christa Helm előtt sikeres jövő állt, ám egy végzetes hajnal örökre megváltoztatott mindent, a fiatal szépség tragikus, erőszakos halála pedig máig megválaszolatlan kérdéseket hagyott maga után.
Múlt szombaton, 10 órakor kezdődött a szertartás, melynek keretében örök nyugalomra helyezték a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápát a római Santa Maria Maggiore-bazilikában - Ránija királyné is tiszteletét tette a temetésen.
Felesége halálát a hantavírus okozta tüdőszindróma okozta. A boncolás szerint Hackman a halála előtti napokban koplalt, vagyis már nem tudott magáról gondoskodni.
Bár mesébe illő, de nem egyedi történet, hogy egy feltűnő szépségű nő úgy robban be a nemzetközi filmiparba vagy a modellvilágba, hogy az utcán leszólítják. Hasonló történt Goztola Lorent Kristinával is Rómában. Egy jól ismert casting director sétált utána, majd nyomott a kezébe egy névjegykártyát.
A nevével ellentétben, egyfarkú kutyát jelöl miniszterelnöknek az MKKP. Kovács Gergelynek, a párt társelnökének labradorját, Kutyika Kutyit indítják a pozícióért – jelentette be Nagy Dávid pártigazgató. A párt listavezetőiről még nem döntöttek, de azt ígérték, június 30-ig határoznak majd erről.
Szellő István ritkán enged betekintést a magánéletébe, a Híradóban pedig mindig kimértnek és tárgyilagosnak láthatjuk. A tévés azonban most elárulta: otthon szereti kicsit lazábbra venni a dolgokat, noha a pénzkeresés mindig is az ő feladata volt.
Szabó Zsófi vasárnap este még A Nagy Duett zsűriszékében értékelte a versenyzőket, ahol látszólag semmi baja nem volt. Ám hétfő délelőtt a közösségi oldalán megosztott fotó szerint egy egészségügyi központban feküdt. A kép alapján infúziót is kapott, de arról, hogy mi baja lett hirtelen, nem írt.