Rabóczky Judit Rita szobrász izgalmas macska- és drótszobraira már az egyetem időszakában felfigyelt a szakma. Számos kiállítása volt már, 2021-ben egy összegző is. Láthattunk tőle a Világ eredete című tárlatán kitárulkozó, a nők esendőségét bemutató feminin szoborcsoportot, legújabban pedig vasból készült szégyenmaszkjai keltettek feltűnést a kort
Bár már többször is felröppent a hír, hogy vége a kapcsolatuknak, most úgy tűnik, nem csak pletykáról van szó. Kanye West és Bianca Censori házasságának vége.
9 hónap után meglepően jó állapotban tért vissza a földre Sunita Williams és Butch Wilmore. Azonban Wilmore lánya szerint jóval súlyosabban érintette az űrben rekedt űrhajósok szervezetét a súlytalanság.
Az idei tizenhatodik GLAMOUR Women of the Year gála Molnár Nini divattervező, modell, vállalkozó és tévés személyiség életében egy igazán fontos társadalmi felelősségvállalásról is szólt. Nini immár második éve segíti az Együtt az Autistákért Alapítvány munkáját, sőt legújabb táskakollekciójának bevételéből is az alapítványt támogatja. Exkluzív int
A Városligeti Nagyréten egy igazi világsztár, Fatoumata Diawara ingyenes koncertjével indul a Budapest Ritmo ünnepi, tizedik kiadása. A világzene egyik legnagyobb csillagát a különleges, maszkban masírozó francia Fülü vezeti fel.
A színművészt hetek óta nem látják azon a környéken, ahol eddig gyakran előfordult. A szomszédok sem tudnak semmit Molnár Gusztávról. Máris elindultak a találgatások.
Vannak olyan fazonok, viseletek a nőkön, amik egyszerűen nem tetszenek a férfiaknak, nem találják vonzónak. Most megmutatjuk, hogy a férfiak szerint melyek azok a női frizurák, amik taszítóak.
20 év után is fel-felmerül David Beckham megcsalási botránya. Rebecca Loos nyilatkozatainak hátteréről most szakember beszélt: azt állítja, a nőnek ez az ügy az identitása része és úgy érzi, meghazudtolták.
A fiatal hírességnek több mélypontja is volt már, mióta beköltözött a farmra, de eddig egyszer sem fordult meg a fejében, hogy feladja a játékot. Aurelio csütörtökön a Farm Vip 2025 eddigi legmélyebb érzelmi válságába kerül.
Már egy hete az egykori villalakó nevétől hangos a sajtó, miután durva kijelentéseket tett volt barátnőjéről, Nemazalányról. Fenyvesi Barna botránya most tovább gyűrűzik, egy másik exével is nyilvánosan csap össze.
A hónap számos izgalmas lehetőséget tartogat mindannyiunk számára. Az áprilisi horoszkóp szerint különleges változásokat és anyagi előrelépéseket hozhat a következő időszak. Mutatjuk őket!
Cynthia Nixon a Szex és New York Mirandájaként égett be a retinákba, azonban már jóval az ikonikus sorozat előtt feltűnt a képernyőn. Karrierje a '70-es években kezdődött, már tinédzserként több Broadway-darabban feltűnt, később pedig különböző televíziós produkcióban is láthattuk. Mutatjuk, milyen gyönyörű volt már akkoriban is!
Hiába a műsorban a nevetésé lenne a főszerep, olykor az érzelmek túlcsordulnak a versenyzőkben. Láthattunk már térdre rogyást, könnyeket és teljes döbbenetet is A Nagy Duett három adása alatt, most összegyűjtöttük a legérzelmesebb pillanatokat.
Ma hány pontot tudsz összeszedni az 5 Arany Gyűrű legújabb kvízjátékában? Popkultúra, nemzetközi márkák és persze az elmaradhatatlan térképek várják, hogy megoldd őket! Gundel-Takács Gábor showműsora közben tökéletes elfoglaltságot nyújt. Készen állsz?
Bánsági Petronella érzelmi hullámvasúton ül hónapok óta. A Megasztár fájdalmas pillanatokat, ugyanakkor számtalan lehetőséget is biztosított számára...
Bár a színész a napjait ágyban töltötte, halála előtt nyilvános megjelenésre készült. Val Kilmer a Beverly Hills-i Filmfesztiválon jelent volna meg, már elkészültek a fogadására, amikor megtudták, meghalt.
Felejtsd el a lottót! A pénzmag az ablakodban lévő cserépben van elvetve! A feng shui szerint ugyanis egyes növények nemcsak díszítik a teret, hanem vonzzák is a gazdagságot.
A tavaszi nagytakarítás részét kellene, hogy képezze a hűtőszekrény alapos kitakarítása. Ez azonban nem csupán a leolvasztását és a belsejének a tisztítását jelenti. Sokan elfelejtik, de a külső részén is vannak olyan területek, amelyeket fontos lenne tisztán tartani.
Hailey Bieber egyre kevésbé tudja tartani a látszatot. Most már ő és a közvetlen környezete is látja, hogy Justin Bieber nagy bajban van, de nem tudja, mit tehetne férjéért.
A Tv2 sikerműsorának szereplője csak ritkán jár a mások által kitaposott ösvényen. Vagyis még a legendás Playboyért sem a sarki újságoshoz ugrott le annak idején. Ő bizony házhoz kapta a magazint, sőt... A Házasság első látásra sztárjának nem is akárki kézbesítette a friss lapot.
Sokan dicsekszenek vele, hogy még az éjszakai kávézás ellenére is képesek elaludni. Orvosok figyelmeztetése szerint azonban aggasztó tünetet jelez ha nem érvényesül a kávé hatása.
Húsvét hónapja mesés együttállásokkal és meteorrajjal kecsegtet 2025-ben - írja a Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapja. Az egyre melegedő tavaszi estéken, hajnalokon érdemes lesz egy távcső vagy egy binokulár társaságában olykor-olykor szemügyre venni a csillagos égboltot. Április 22-én hajnalban tetőzik a Lyridák meteorraj, így óránként akár 18 hull
Miután tavaly év végén pont került Angelina Jolie és Brad Pitt válási hercehurcájának végére, a színész kicsit fellélegezhetett és új kapcsolatára koncentrálhatott. Azonban most újabb nehézségekkel kell szembenézniük Ines de Ramonnal, méghozzá nem más, mint a karrier miatt.
Magyarországon is rengeteg rajongója akad Bud Spencernek, azt viszont a legtöbben nem is tudják, hogy egy szem fia milyen sokat örökölt külső tulajdonságaiból.
Te is észrevetted már magadon, hogy sokszor nem a jelenben élsz, hanem elmerülsz a gondolataid világában? Arra jöttél rá, hogy gyakran azon tűnődsz, hogyan alakulhattak volna másképp bizonyos helyzetek, vagy elképzelsz egy olyan valóságot, amelyet most nem élhetsz meg – hogy mi történhetett volna, kivel, hová mehettél volna, mit tehettél volna másk
Meddig mennél el azért, akit szeretsz? A tökéletes élet tényleg mindig tökéletes? Mi van akkor, ha a megérzéseid rosszat sejtenek? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket feszeget Nicole Kidman legújabb filmje, ami megkérdőjelez mindent, amit a bizalomról és a feltétel nélküli szeretet témaköréről tudni lehet.
Idén rendhagyó módon vette kezdetét a 2025-ös Aranypánt-díj közönségszavazása. A Roma Sajtóközpont által létrehozott RomaPlay Youtube-csatorna egy szabadtéri kiállítással nyitotta meg a díj jubileumi évadát. A budapesti Városháza parkban megrendezett eseményen tíz különböző élethelyzetből érkező roma ember történetét mutatják be óriásplakátokon ker