Újabb mérföldkőhöz érkezett Balássy Betty életmódváltása: a negyven kilós fogyása után most egy rossz szokástól is sikerült megszabadulni. Az énekesnő hosszú évtizedek után végre letette a cigarettát, és azt mondja, sokkal egészségesebbnek érzi magát azóta.
Berki Dorináról még a napokban azt pletykálták, hogy szakított a pasijával, azonban ezt a hírt gyorsan megcáfolta. Most viszont egy újabb hír kapott szárnyra A Kísértés sztárjáról, miszerint eljegyezték...
Szánkótúrára készül Gryllus Dorka és Simon Kornél! A színész házaspár az Alpokba viszi a gyermekeit, hogy a kicsik is kipróbálhassák, milyen érzés több száz méteren keresztül siklani a havon.
Volt idő, amikor úgy éreztem, hogy a pénz mindenre megoldást jelenthet. Sokat dolgoztam, sokat kerestem, és amikor adódott egy jó lehetőség, hogy elutazzak egy síparadicsomba, azonnal igent mondtam: úgy éreztem, ennyi hajtás után megérdemlek egy kis luxust.
Tilos a vásárlás február 12-én! Legalábbis erre szólított fel egy, a közösségi médiában terjedő kezdeményezés hetek óta. A kenyér ára az egekben! – ami nem csoda, hiszen tavalyhoz képest a liszt 43%-kal drágult. A helyzet kezd tarthatatlanná válni a szervezők szerint, ezért hívták életre a bojkottot.
A vasárnapi Bafta-gálán a brit királyi család két prominens tagja, Vilmos herceg és felesége, Katalin hercegné nem lesz jelen. A Kensington-palota hivatalosan is megerősítette ezt. A walesi hercegi párnak pedig jó oka van a távolmaradásra.
Tudtad, hogy a különböző rózsaszínek más-más jelentéssel bírnak? Válaszd ki a tökéletes rózsaszínt Valentin-napra, hogy üzeneted igazán kifejező legyen!
Egészséges, érett, alig néhány órával korábban született kisfiút helyeztek el február 11-én, kedden este Szolnokon, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Hetényi Géza Kórház-Rendelőintézet előtti inkubátorban - közölte az intézmény kommunikációs és Pr-menedzsere.
Egy újonnan felfedezett aszteroida, a 2024 Yr4, nagy sebességgel közelít a Föld felé, és a tudósok szerint akár egy teljes várost is elpusztíthat, ha becsapódik. A Nasa és más szakértők szerint azonban már túl késő lehet egy eltérítő küldetés megszervezéséhez.
A sussexi herceg hajkoronája ismét reflektorfénybe került, miután egykori fodrásza, Sam McKnight nyilvánosan azt javasolta, hogy ideje lenne végre lépéseket tennie megjelenése érdekében.
A napi horoszkóp ezúttal is segíthet megérteni, hogyan alakulhat a mai nap. Tudd meg, mi vár rád a következő napon, és hogyan hozhatod ki a legtöbbet az adott energiákból!
A mumifikálásra szánt egyiptomi állatok műszeres vizsgálatából kiderült, hogy az egyébként sem vidám jószágok élete azzal ért véget, hogy leölték őket.
A kólikás hasfájás a három-hat hét és három hónap közötti csecsemők akár negyven százalékát is érintheti, mégsem sikerült még megtalálni az egyértelmű okát és gyógymódját. Most elmondjuk, mit lehet mégis tenni a tünetek csillapításának érdekében.
A szupermodell 1992-es ikonikus reklámfilmje a Super Bowlok történetének egyik legismertebb pillanata. Most, 33 évvel később, Cindy Crawford ismét a kamerák elé állt, hogy felidézze a legendás jelenetet – rajongói szerint semmit sem változott.
A demenciát időskori betegségként tartjuk számon, a legelső tünetei viszont jóval korábban jelentkezhetnek. Azoknál a fiataloknál például, akik rendszeresen küzdenek rémálmokkal, a szakemberek szerint könnyen kialakulhat a betegség a későbbiekben.
A világhírű filmsorozat legújabb része, a Bridget Jones: Bolondulásig február 13-án érkezik a hazai mozikba. Renée Zellweger ismét magára ölti a szingli naplóíró szerepét, bár a történet ezúttal váratlan fordulatot vesz.
Ma se induljon útnak senki téli gumik nélkül! Eddig hat megyére adott ki riasztást a meteorológiai szolgálat ónos eső miatt. Az utakon fokozott odafigyelésre figyemeztet a közútkezelő.