A Romantic frontembere A Nagy Duett színpadán bizonyítaná tehetségét, Dér Heni oldalán lép majd fel. Győző szerint sokan lebecsülték eddig, de most eljött az idő, hogy megmutassa, mire is képes igazán!
Curtis augusztus óta életmódot váltott, melynek egyik alappillére az volt, hogy leteszi az italt. Mint mondja, már-már az alkoholizmus határát súrolta, minden koncert során két üveg rumot fogyasztott el egymagában.
Az énekesnő elmesélte, hogyan esett neki, mikor a nézők kritizálták egy új ruhája, vagy a kinézete miatt. Nem érti, miért nem tudnak türelmesek és megértőek lenni.
A kutyatartás havi költségei többtízezer forintra is rúghatnak, de a macskákra is könnyedén elkölthető havonta 10-15 ezer forint, ha valóban felelősen szeretnénk gondoskodni róluk. Ez éves szinten már jelentős költség, amit érdemes előre átgondolni, mielőtt a kisállattartásba belevágunk. Annál is inkább, mert az állatvédő szakértők szerint idehaza
Népességünk fele nő, mégis mikor a történelem elbeszélésében emlegetjük a hőseinket kevés szó esik róluk. Pedig nem csak hogy részt vettek benne, de befolyásolták annak alakulását. Négy olyan hölgyet mutatok most be az olvasóknak, akik bátorságukkal, lojalitásukkal fordítottak egyet a világ kerekén, még ha nem is tudtunk róla. Gyűjtsünk motivációt
Minden év február 21-én tartják Az anyanyelv nemzetközi napját 1999 óta. Az UNESCO ezzel hívja fel a figyelmet bolygónk nyelvi sokszínűségére és gazdagságára. A magyar nyelv úgyszintén nagyon sokszínű, gazdag szókinccsel bír, melyben számos, eredetileg "idegen", azóta meghonosodott szó fordul elő. A szókincset mindig érdemes fejleszteni és művelni:
Mi is alig hisszük el, de elérkeztünk a tél utolsó hétvégéjéhez. Ennek ünneplésére tökéletes program lehet egy óriási filmmaraton, hogy méltóképpen búcsúzzunk az "otthon kuckózós" időszaktól. Neked pedig már azon sem kell gondolkodnod, hogy mit nézz, mert mi összeállítottuk a tökéletes listát: íme, a Netflix top10 legnézettebb filmje!
Különleges vendéggel fotózkodott Rácz Jenő. A sztárséf a Trónok harca című sorozat Óriásölő Tormundjával futott össze a saját éttermében. A norvég színész nemcsak vacsorázott, de a konyhába is bekukkantott.
A horror királya titulusért folytatott küzdelemben két legendás vámpír áll szemben, Nosferatu, a sötétség kísérteties megtestesítője, és Dracula, a csábítóan veszélyes gróf
A kommunizmus volt az az ideológia, aminek a nevében a világon a legtöbb ember adta az életét. A leggyilkosabb eszmére emlékezünk, aminek az elfelejtése nem lehetséges – mondta a Szabad Európa Intézet igazgatója pénteken Bauer Sándor szobránál, a kommunizmus áldozatainak emlékére rendezett budapesti ünnepségen – írta az MTI.
Demeter Richárd legújabb kollekcióját a Budapest Central European Fashion Weeken mutatta be, a ruhakölteményeit a ló ereje és a sakk stratégiai világa inspirálta. A tervező szenvedélyesen hisz abban, hogy a divat a személyiség kifejezésének egyik legerősebb eszköze. Interjúnkban mesélt a styling folyamatáról, az inspirációiról, valamint arról, mily
Falusi Mariann számára az elmúlt évek komoly megpróbáltatásokat hoztak: egészségügyi problémákkal küzdött, s elveszítette a legközelebbi szeretteit. Miközben a gyász feldolgozásával is meg kellett birkóznia, egy hangszálpolip miatt az is felmerült, hogy soha többé nem énekelhet. A Pa-dö-dő énekesnője egy műtét után térhetett vissza a színpadra, noh
Justin Bieber ma már Hollywood egyik legfelkapottabb híressége, férj és apuka. De emlékszel még, hogy indult a karrierje? A nevét elképesztő gyorsasággal ismert meg a világ, miután egy zenei menedzser felfedezte őt a YouTube-on. Az első dala 2009-ben jött ki, és hatalmas sikert aratott. Mutatjuk, hogy nézett ki élete első vörös szőnyeges eseményén!
Bár Katalin hercegné és Meghan Markle sok mindenben különböznek, van egy meglepő közös szenvedélyük. A két hercegné azonban teljesen eltérő módon hódol ennek a hobbinak, ami jól tükrözi személyiségüket és életstílusukat.
A jordán királyné az a nő, akin gyakorlatilag tényleg minden ruha jól áll, legyen szó egészen egyszerű darabokról, vagy épp csillogó, elegáns estélyikről - Ránija most az előbbit viselte, de átlagos feketében is úgy festett, akár egy modell a kifutón.