Ha már unod, hogy egykor egész nap is bírta a készüléked, most meg kétszer is töltőre kell tenned ebéd előtt, itt van négy dolog, amire érdemes odafigyelni.
Corinna Schumacher szerint túl enyhe büntetést kapott egykori testőrük, aki két társával együtt 5,8 milliárd forintot próbált kicsalni tőlük ellopott bizalmas iratokért. A család fellebbezett, és szigorúbb ítéletet követel.
A rapper akár 24 év börtönt is kaphatott volna, de az esküdtszék három óra alatt felmentette. A tárgyalás során heves viták zajlottak, az énekesnő végig támogatta párját, aki az ítélethirdetés után ünnepelt.
Az asztrológiában a Halak az állatöv utolsó jegye, amely február 19-től március 20-ig tartó időszakot uralja. A csillagjegyet két ellentétes irányba úszó hal szimbolizálja, ez jelképezi a Halak figyelmének állandó megosztását a fantázia és a valóság között. A Halak csillagjegy a legváltozékonyabb, és jellemében a leginkább képes átalakulni, hiszen
Ahogy megérkezik a tavasz, itt az ideje frissíteni szépségrutinunkat a legújabb, legmenőbb termékekkel. Ebben az évszakban számos szépségápolási újdonság érkezik, amelyek felfrissítik bőrünket és hajunkat, hogy ragyoghassunk a tavaszi napsütésben.
Alföldi Róbert interjújában kendőzetlenül beszélt arról, hogy mi történik azokkal a színészekkel, akik átlépik a hatvan éves korküszöböt, és miért gondolja úgy, hogy a szakma saját legendáit hagyja a feledés homályába veszni.
Február 18-án sajtóvetítésen mutatta be az újságíróknak a Tv2 a Farm Vip ötödik évadának első epizódját és szereplőit. A piros csapat egyik tagja a Házasság első látásra című műsorból jól ismert Dávid Petra lesz, aki ezúttal egy új oldalát mutatja meg a nézőknek.
Kedden váratlan, tragikus hír járta körbe a magyar sajtót: elhunyt a hollywoodi sztárok kedvenc magyar riportere, Návai Anikó. A nevét az amerikai filmes gálák vörös szőnyegén is jól ismerték, ám hazánkban keletkezett némi félreértés vezetékneve hangzása miatt: sokan összetévesztették az egykori villalakó Nádai Anikóval…
A Windows 11 legújabb frissítése súlyos problémákat okoz a felhasználóknak, elsősorban a File Explorer működésében. A Microsoft által kiadott KB5051987 számú frissítés számos esetben a fájlkezelő rendszer összeomlásához vezetett, ami jelentősen megnehezíti a számítógép használatát. A helyzet különösen aggasztó, mivel a vállalat éppen most ösztönzi