2025. november 4. kedd

nov. 4
6:30
Ha nem engedsz a lelassulásnak, a tested fogja kikényszeríteni (Glamour)
Te is érzed, hogy a hideg hónapok beköszöntével minden egy kicsit más tempót diktál? Ahogy a nappalok rövidülnek, és a hőmérséklet hűvösebbé válik, testünk és lelkünk is finoman jelzi: ideje lassítani. Nem lustaság ez, és nem motivációhiány – egyszerűen a természetes ritmusunk üzenete, amely arra hív, hogy pihenjünk, feltöltődjünk, és belső energiá
nov. 4
6:36
Elhallgattatták Ördög Nórát, a színpadon érte a kellemetlen meglepetés a TV2 sztárműsorvezetőjét (Promotions)
Ördög Nóriba durván belefolytották a szót, megfagyott a levegő a stúdióban.
nov. 4
6:54
Kettészakad az ország: szélsőséges időjárás várható (AC News)
Az ország időjárása két ellentétes arcát mutatja: míg az egyik felén érdemes kimenni a szabadba, a másik felén érdemes esernyőt vinni.
nov. 4
7:00
7 jel, hogy a tested magnézium után kiált, és most azonnal szüksége van rá (Glamour)
Az utóbbi időben a magnézium-kiegészítők szinte elárasztották a közösségi médiát, ami nem meglepő: a túlzsúfolt, rohanó mindennapokban a pihenés és a stresszoldás kiemelt fontosságú – a magnézium pedig éppen erről ismert. Mielőtt azonban bárki elkezdene szedni egy készítményt, fontos megérteni, milyen tünetek utalhatnak magnéziumhiányra.
nov. 4
7:18
Guiness-rekordra készült, most romokban hever Manófalva (rtl.hu)
Madarak és mókusok magukénak érezték, Manófalván eleséget és békét találtak. A budakalászi ártéri erdőben a mesevilág nagyon sok embernek is tetszett. Talán túl soknak is, de sajnos nem minden embernek. Valaki szétverte, összetaposta Kánya Tamás házacskáit, pedig Manófalva már annyira szépen kiépült, hogy a Guinness rekordok könyvébe is bekerülhete
nov. 4
7:24
Tajtékozva támadt Noé Viktor – kitört a botrány az Exek csatájában! (rtl.hu)
Az Exek csatája hatodik részében Fenyvesi Barna ráhajtott Kármán Odettre, Noé Viktor pedig tudomást szerzett volt párja, Zsíros Linda afférjáról. Torka szakadtából üvöltve kérte számon az exét, és durva mondatokat vágott a fejéhez.
nov. 4
7:30
Napi horoszkóp: Az Ikrek kapcsolati krízisbe kerül, a Skorpiónak vad éjszakája lesz - november 4. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
nov. 4
7:30
Házasság első látásra: "Ha nem kapod meg a heti szexmennyiséged, kiborulsz?!" – Kármen ismét kiakadt a férjére (SzMo)
Ismét vita robbant ki Kármen és Dani között. Ezúttal azért vesztek össze, mert Kármen visszautasította férjét, aki a feleség szerint ezen kiborult.
nov. 4
7:36
Kiderült, mi van az óceánok alatt, az emberi elme képtelen felfogni ezt, iszonytató bejelentést tett egy tudós csapat (Promotions)
Emiatt a félelmetes jeleség miatt hagyhatták abba a víz alatti világ kutatását?
nov. 4
8:00
5 dolog, ami az alacsony érzelmi intelligenciával rendelkező férfiakra jellemző (Glamour)
Vannak férfiak, akik mellett biztonságban érezzük magunkat, míg mások társaságában mindig magunkra maradunk az érzéseinkkel. Az érzelmi intelligencia hiánya nem azt jelenti, hogy valaki rossz ember – inkább azt, hogy nem tanulta meg felismerni és kezelni a saját vagy mások érzéseit. Mégis, ez alapjaiban képes meghatározni egy kapcsolat dinamikáját.
nov. 4
8:06
Bochkor Gábor felidézte édesapja tragikus halálát: "Én találtam rá az egyik reggel.." (Femcafe)
A közkedvelt rádiós megrendítően fiatalon, 23 évesen veszítette el az édesapját. A váratlan tragédia az egész család életét megváltoztatta.
nov. 4
8:06
Majka 2 szót szólt a magyarokról, azonnal kitört a felháborodás a jobboldalon (Promotions)
A Csurran, cseppen után újabb fogást találtak Majkán.
nov. 4
8:18
Kutyasétáltatón gyakorolt énekelni az X-Faktor közönségkedvence, kiakadtak miatta a lakók (Blikk)
Máté Dzsi egy ország szívébe lopta be magát szombat este. Az RTL-en futó X-Faktor tehetsége ugyan nem jutott tovább az élő show-ba, de nem hagy fel a zenéléssel, saját klipet készít a közeljövőben.
nov. 4
8:36
Ryan Gosling filmje felrobbantotta a tévét, ilyen brutális akciót még Quentin Tarantino sem mert volna bevállalni (Promotions)
Ryan Gosling akciófilmje olyan durva, hogy még Tarantino is elpirulna tőle
nov. 4
8:42
"Borzalmas, közönséges, undorító" – nők gyalázkodnak kommentben Lékai-Kiss Ramóna átlátszó öltözéke miatt (Sassy)
Sejtelmes, mégis sokat láttató fekete szettben láthattuk a Sztárban sztár leszek legutóbbi adásában, és ez sokaknál kiverte a biztosítékot.
nov. 4
8:54
Michelle Wild elvált, először mutatta meg az új párját (Blikk)
Michelle Wild néven vált ismertté Vad Kati egy felnőttfilmes világban. Aztán láthattuk a Jóban rosszban című TV2-es szappanopera szereplőjeként, majd jó időre eltűnt a szemünk elől. Most a Palikék világa Három igazság podcastjában visszatér, és őszintén vall a múltjáról, mesél a gyermekeiről, sőt! A szerelmét személyesen is bemutatja, akivel közös
nov. 4
8:56
Vilmos herceg beállt focizni a gyerekek közé Brazíliában – Egy legendás futballista is elkísérte (Blikk)
Vilmos Herceg Brazíliába látogatott, mégpedig Rio de Janeiro legendás futballstadionjába, hogy fiatal környezetvédőkkel találkozzon, majd maga is beállt focizni.
nov. 4
9:06
Szoboszlai Dominiket rejtett kamerával vették fel, megdöbbentő a családi autója, mindenki lefagyott a benzinkúton (Promotions)
A magyar válogatott és a Liverpool FC sztárja méregdrága autójával szállítja feleségét, Borkát és a kislányukat is.
nov. 4
9:12
A Lidl mindenkit beelőzött, és már halottak napján közzétette karácsonyi videóját (Sassy)
Az időzítés azért különös, mert ilyenkor rendszerint a temetőt járjuk, és nem éppen karácsonyi a hangulatunk.
nov. 4
9:42
Szikrázik köztük a levegő? – Marics Peti és Lengyel Johanna lehet a Megasztár új álompárja a rajongók szerint (Sassy)
Egyikük sem erősítette meg, hogy romantikus kapcsolat lenne köztük, ám a rajongók nem adják fel a reményt, hogy a Megasztár végére összejönnek.
nov. 4
9:48
Ez a világ legnehezebb KRESZ-kérdése, 100-ból 1 ember tudja csak a helyes választ (Promotions)
Egyszerűnek tűnik, alig van valaki, aki tudja a helyes választ.
nov. 4
10:00
Lázár János benyújtotta a közbeszerzési törvény módosítását célzó javaslatot a Strabag miatt (Blikk)
Lázár János hétfő délután benyújtotta a közbeszerzési törvény módosítását célzó javaslatát a parlamentnek, miután aznap reggel jelezte: kezdeményezi a módosítást. Az építési és közlekedési miniszter a múlt héten jelentette be, hogy október vége után is lezárva marad az M30-as, mert a Strabag nem javította ki a megsüllyedt autópályát.
nov. 4
10:00
A közös alvás sokkal inkább logisztika, mintsem romantika (Glamour)
A filmekben a közös alvás mindig idillinek néz ki: két ember egymáshoz bújva, hajnalig mosolyogva, békésen szuszog. Persze tudjuk, hogy a valóság ehhez képest teljesen más, és nem kell a kapcsolatunk válságától félni akkor sem, ha a mi éjszakáink egyáltalán nem így telnek.
nov. 4
10:12
George Clooney a házasságáról vallott: ezt soha nem csinálták Amallal (Femcafe)
Hollywood egyik legnagyobb sármőre, George Clooney élete gyökeresen megváltozott, amikor megismerte a gyönyörű és briliáns nemzetközi jogászt, Amal Alamuddint – a filmsztár most arról vallott, milyen is valójában a házasságuk.
nov. 4
10:12
Életeket változtatott és mentett meg a Sztárbox (rtl.hu)
"Az életemet mentette meg ez a műsor, új ember lettem az elmúlt fél évben" - a Sztárbox döntőiben szereplő versenyzők mondták ezeket a mondatokat, miután a bajnoki övvel, vagy anélkül kiléptek a ringből. Tippeljék meg, ki az, aki úgy érzi, hogy ezek után bármilyen célt el tud érni, amit kitűz magának. És már most tippelhetnek arra is, hogy elfogadj
nov. 4
10:12
András hercegből tényleg Mr. Mountbatten Windsor lett, ki is ebrudalják a királyi rezidenciáról, és ezt magának köszönheti (Sassy)
Lezárult egy fejezet. A királyi család példát statuált: senki sem ronthatja büntetlenül a monarchia megítélését – még egy (volt) királyi herceg sem.
nov. 4
10:18
A román tévében olyan rendkívüli magyar szó hangzott el élő adásban, ami példátlan a tévétörténetben (Promotions)
Megtöröltük a szemünket, nem álmodunk-e.
nov. 4
10:24
Káosz a Tiszánál: egymásnak feszült Magyar Péter és kampányfőnöke (AC News)
Egyre nagyobb a feszültség a Tisza Pártban: Magyar Péter és kampányfőnöke, Tóth Péter között durva konfliktus alakult ki.
nov. 4
10:30
Palvin Barbara tűzpiros ruhában szántotta fel a vörös szőnyeget, csak úgy ámulunk, milyen lélegzetelállító a magyar modell (Glamour)
Palvin Barbara személyiségében van egyfajta természetes könnyedség, ami minden pillanatban sugárzik belőle - legyen szó fényűző eseményekről, vagy épp egy otthon készült szelfiről. A magyar modell legutóbb egy tűzpiros ruhában lépett a vörös szőnyegre, és csak ámulunk, milyen lélegzetelállítóan festett. A ruha szabása, a szín intenzitása és Barbara
nov. 4
10:54
A flipper újra hódít: 200 játékos versenyzett Budapesten (rtl.hu)
Tudták, hogy flipper nagyhatalom vagyunk? Hogy Magyarországon még flipper múzeum is van? Ahol még majdnem százéves flippergép is van? Mondhatni az őskorszakból. A Fókusz szerkesztője még a hatvanas évekből is talált filmhíradókat, abból az időből, amikor az első játékterem nyílt Magyarországon. Ott voltunk a budapesti Flipper Európa Bajnokságon, ah
nov. 4
10:54
Minden összeomlik: Palvin Barbi házassága inog, Diane Ladd meghalt, Róma tornya ledőlt (AC News)
Egy torony ledőlt Rómában, egy ikon távozott Hollywoodból, és Palvinék házassága is inog – a világ most tényleg darabokra hullik.
nov. 4
10:54
Gallusz Niki arról, miért nincsen gyereke: "Nem találkoztam nálam erősebb, gerincesebb, megbízhatóbb partnerrel" (Sassy)
A színésznő elárulta, hogy soha nem volt mellette olyan társ, aki teljes mellszélességgel támogatta volna őt a karrierje mellett a családalapításban is.
nov. 4
11:12
Itt a vége, a Liverpool-Real Madrid meccs előtt váratlan hírt közöltek a szurkolókkal, teljesen borulhat a Bajnokok Ligája kiírása (Promotions)
Érdekes változás jöhet, alaposan átalakulhat minden.
nov. 4
11:24
"Az orr formája megváltozhat" – Zacher Gábor is reagált T. Danny botrányára (rtl.hu)
T. Dannyt először a drogügyi kormánybiztos nevezte meg, azután, hogy a rappert Maglódon igazoltatták, miután drogokat vásárolt magának és barátainak. Mivel korábban is volt már hasonló kábítószerhez köthető ügye, az általunk megkérdezett ügyvéd szerint akár börtönt is kaphat. Zacher Gábor toxikológus szerint, aki rendszeresen drogozik, annak arcán
nov. 4
11:24
Botrány: Pénzt csalnak ki Péter-Szabó Szilvia nevében (AC News)
A népszerű énekesnő hírneve által akarják lehúzni az embereket. A NOX frontembere rendkívül dühös a történtek miatt.
nov. 4
11:30
A 76 éves Vera Wang ruhája új szintre emelte a meztelenség fogalmát (Glamour)
A 76 éves Vera Wang olyan szettben érkezett a 2025-ös CFDA Fashion Awards vörös szőnyegére, amely lényegében újraértelmezte a meztelenség fogalmát. A ruha alig takart többet a kelleténél, és pont annyira elegáns és kifinomult volt, mint amilyen a divattervező maga.
nov. 4
11:36
Egy évvel Forgács Gábor halála után különös kincsekre lelt otthonában lánya (Blikk)
Hosszú hónapoknak kellett eltelnie, mire Forgács Gábor lánya, Bea képes volt átnézni egy éve elhunyt édesapja dolgait. A szívszorító helyzetnek köszönhetően azonban igazi kincsekre lelt: a nagy nevettető, már egészen fiatalon az ország kedvencévé vált humorista és színész ugyanis minden megőrzött, a lánya több zsákra való régi felvételt talált Forg
nov. 4
11:36
Lebukott a Házasság első látásra, megrendezett a műsor, itt a bizonyíték, már kiszivárogtak a képek is? (Promotions)
A párok csak egy felvett szerepet játszanak?
nov. 4
11:54
Palvin Barbi felvette élete legszebb ruháját: talpig pirosban mutatta meg tökéletes alakját, mindenki csak őt bámulta (Femcafe)
A magyar szupermodell a minap New Yorkban szántotta fel a vörös szőnyeget egy divateseményen, és egy biztos: szépségével ismét párját ritkította, egyszerűen nem volt hozzá fogható – istennőként festett piros, testre simuló ruhájában.
nov. 4
11:54
Ukrajna az EU-tagság közelében – csak egy kicsi bibi van (AC News)
Az EU elismeri Ukrajna előrehaladását a csatlakozás felé, de a korrupció és jogállamiság terén gyorsabb reformokat sürget.
nov. 4
12:06
Új erőmű épül az ország közepén, önkívület állapotban az egyik vármegye lakói (Promotions)
A világ egyik leggazdagabb vállalata meglátta a fantáziát a kietlen magyar pusztaságban.
nov. 4
12:06
Az X generáció volt az első, akiket gyerekkorukban teletömtek egészségtelen élelmiszerekkel, és ennek isszák a levét (Sassy)
Akkoriban terjedtek el többek közt a felvágottak, a fagyasztott készételek, a bolti nassolnivalók, a színezett, szénsavas üdítőitalok és a porból készült gépi fagylaltok.
nov. 4
12:24
Támadásba lendült: Gáspár Bea nekiesett lánya bántalmazóinak (AC News)
Ha valaki a lányát bántja, abból nem kér! Győzike neje most megmutatta, milyen, amikor egy anya megvédi a gyerekét.
nov. 4
12:30
Megválasztották az év legvonzóbb férfiját, ez a népszerű sorozatszínész tarolt 2025-ben (Glamour)
A People magazin idén is megválasztotta az év legvonzóbb férfiját. A döntés minden évben nagy figyelmet kap, hiszen nemcsak egy sztárról szól, hanem arról is, milyen arcot tartunk ma vonzónak, különlegesnek. A 2025-ös cím egy olyan színészé lett, akinek a karrierje az elmúlt években látványosan ívelt felfelé, és aki történelmet írt ezzel a pillanat
nov. 4
12:42
Országos szenzáció, visszatér az RTL sikerműsora, amelyet egykor milliók néztek a tévéképernyők előtt? (Promotions)
Váratlan műsorral térhet vissza az RTL, korábban már láthattuk a csatornán.
nov. 4
12:42
Imádják az emberek Szabó Zsófi és Müller Péter közös fotóját, akármilyen furcsa párnak tűnnek (Sassy)
Négy évvel ezelőtt már találkoztak, és az író éppen akkor megjelent könyvéről beszélgettek.
nov. 4
12:54
Hideg víz, mély levegő – Peller Mariann a Wim Hof-módszerre készül (rtl.hu)
Peller Mariann és Szujó Zoltán a Reggeliben ezúttal a hidegvizes fürdőzés világába merültek – szó szerint. Szujó már tapasztalt hidegfürdőző, aki 30-40 másodpercet is kibír a hideg vízben, míg Peller Mariann most készül elsajátítani a Wim Hof-módszert. A technika a légzéstechnikát, a hidegterápiát és a tudatos elköteleződést ötvözi, célja pedig az
nov. 4
12:54
Tonnaszám loptak el adatokat hat biztosítótársaságtól (AC News)
Biztosítási kötvényeket, járműadatokat, jogosítványokat, valamint fotó- és videofelvételeket is megszereztek.
nov. 4
12:56
Megfosztották rangjától András herceget – Károly király tartja el ezentúl (rtl.hu)
Történelmi döntést hozott a brit királyi család: András hercegtől még a vele született királyi címét is elvették. Ilyen lépésre több mint egy évszázada nem volt példa. Shenauda Nóra, a Royal sztorik és Királyi krónikák blog szerzője szerint ezzel a herceget az árulókkal egy szintre helyezték. A döntés hátterében továbbra is ott húzódik a Jeffrey Ep
nov. 4
12:58
Liverpool–Real Madrid rangadó a Bajnokok Ligájában (rtl.hu)
Ma este ismét minden a futballról szól Liverpoolban: az Anfielden a hazai csapat a Real Madridot fogadja a Bajnokok Ligájában. A spanyolok önbizalommal érkeznek, hiszen nemrég legyőzték a Barcelonát az El Clásicón. A vörösöknek most minden támogatásra szükségük lesz, hogy megállítsák a lendületben lévő királyi gárdát – a helyszínről Haraszti Ádám,

Keresés