Keveseknek adatik meg, hogy megünnepelhetik a 100. születésnapjukat. Fodor Zsóka édesanyja eme díszes társaság közé tartozott, és habár nem mai történet, még évek elteltével is megnevettet mindenkit.
A nő inkább gondnokként, mint gyűjtőként jellemzi magát. Szerinte olyan tárgyakra vigyáz, amelyek egykor mély jelentéssel bírtak az emberek számára - mint például a hajuk.
A 80-as évek tinikultuszának ikonikus alakja, Molly Ringwald, máig elképesztően fest: 57 évesen is megőrizte báját és vonzerejét, amelyért annak idején a férfiak annyira rajongtak.
Istenes Bence és Puskás-Dallos Peti a Csillag születik műsorvezetőiként a kulisszák mögött is aktív szereplői a tehetségkutatónak. Hol bátorítják, hol faggatják a versenyzőket, de olyan pillanat is akad, amikor váratlanul a színpadon kötnek ki – és bizony néha egymás elől is menekülniük kell. Nézd meg a vicces jelenetet az rtl.hu-n.
Kourtney Kardashian legújabb terméke, a Lemme Purr probiotikus nyalóka a hüvely egészségét hivatott támogatni, ám az orvosok egészen mást gondolnak róla.
A 49 éves színésznő a sorozat kedvéért sanyargatja magát. A sok edzés mellett a tiszta, fehérjedús étrendre esküszik, hogy tökéletesen mutasson a kamerák előtt.
Azt már az előző évadokban is láthattuk, hogy általában nem minden úgy alakul, mint ahogy azt a szereplők utólag szívesen látnák viszont. Úgy tűnik, a Házasság első látásra szereplői közül még az is megbánt ezt-azt, akiről egyáltalán nem is gondolnánk. Most kiderült a titok.
A szerelem kerül középpontba ezen a héten: a bolygók különleges fényszögei mély érzelmeket, sorsszerű találkozásokat és őszinte beszélgetéseket ígérnek. Heti szerelmi horoszkóp!
Ha szeretnéd még egyszer átélni a legjobb pillanatokat a Sztárbox 2025-ös évadából, vagy csak lemaradtál valamelyik meccsről, akkor ne csüggedj! Az RTL+ Premium felületén minden epizódot teljes egészében megtalálsz! Görgess lejjebb, mutatjuk a tudnivalókat.
Bár évek óta külön élnek, rengeteg időt töltenek együtt. Az Erkel Színház szeptemberi újranyitása óta Kovács Gyopár és Kovács Harmat kolléganők is, akik most éppen gőzerővel készülnek az Apácashow november 14-ei premierjére.
A stúdió vezetése szerint ilyen robbanásszerű érdeklődést régóta nem tapasztaltak, és a reakciókból egyértelmű, hogy a közönség feszülten várja, mit tartogat ez a nagyszabású produkció.
A dunaújvárosi énekes határozott céllal érkezett a Tv2 sikerműsorába, győzni szeretne. A Sztárban Sztár All Stars versenyzője, Horváth Tamás ezért mindenre képes…
Régi sztereotípia, hogy a nők finnyásabbak hímnemű társaiknál. Ez az jelenség nem légből kapott, hanem tudományos alapja van. Ennél is meglepőbb, hogy az undor komoly evolúciós előnyt jelent.
Új sorozattal jelentkezünk: Selenvie, a GLAMOUR Tarot olvasója mostantól heti előrejelzésekkel segít, hogy lásd, mi vár rád a héten, és felkészülten vedd az akadályokat vagy használd ki az előtted álló sikerszériát!
A haj az arcunk ékszere – tartja a mondás. És semmi kétség, hogy ez így is van, hiszen kifejezhetjük vele személyiségünket, az érzéseinket, és egy adott életszakaszunkat is.
Meghan Markle ismét bebizonyította, hogy stílusban és eleganciában aligha akad párja Hollywoodban. A hercegné a hétvégén férjével, Harryvel vett részt Kris Jenner 70. születésnapi partiján, ahol fekete, lenyűgözően nőies ruhájában minden tekintetet magára vont.
A két évtizedes jubileumot a legendás album bakelit kiadásával és koncertturnéval teszi még emlékezetesebbé Zséda, az eMerTon- és Artsjus-díjas énekesnő. Aki a fontos évforduló mellett új terveiről is mesélt a GLAMOUR-nak.