Hírarchívum - Bulvár - 2025 november 15.

2025. november 15. szombat

nov. 15
8:30
Ez a 3 csillagjegy novemberben különösen nagy kihívás előtt áll (rtl.hu)
A novemberi Merkúr-retrográd olyan időszak, amit sokan csak egy nagy káoszként élnek meg. Ilyenkor minden, ami a kommunikációhoz, szervezéshez vagy technikai dolgokhoz kapcsolódik, könnyen félresiklik. Az emberek elbeszélnek egymás mellett, az időpontok felcserélődnek, a gépek pedig pont akkor mondják fel a szolgálatot, amikor a legnagyobb szükség
nov. 15
8:36
Verstappen a Ferrarival versenyezhet, ő váltaná Hamiltont (CsakHír)
Verstappen a négyszeres világbajnok kész átvenni a hétszeres világbajnok, Lewis Hamilton székét, de feltételei vannak. Max Verstappen a háttérben várva Hamiltont váltva a Ferrarival is versenyezhet, ő maga is szívesen versenyezne a vörös autóval, azonban ez csak egyetlen feltétellel valósulhat meg: ha lát esélyt a Forma-1-es világbajnoki győzelemre
nov. 15
8:42
Donald Trump kijelentette: beperli a Bbc-t (Blikk)
Donald Trump bejelentette, hogy pert indít a BBC ellen a Panorama című műsorban elkövetett szerkesztési hibák miatt. Az amerikai elnöktől korábban bocsánatot kért a vállalat – amelynek két vezetője le is mondott –, de nem volt hajlandó kártalanítani Trumpot. Az Air Force One fedélzetén újságíróknak nyilatkozva Trump azt mondta: 1 és 5 milliárd doll
nov. 15
8:42
Fagyni fog és beesik a hőmérséklet, közölték a napot, amire már most készülnünk kell (Promotions)
Eléri az országot a változás, ezen a napon beesik a hőmérséklet is.
nov. 15
8:54
Azt hitték, csak náthás a 4 hónapos kislány – az igazság mindenkit letaglózott (BorsOnline)
Az anya nem akart hinni a fülének, amikor ezt meghallotta.
nov. 15
8:54
Hasbarát spenótos frittata: a reggelik királya (Life)
Gyakran már a reggelivel elrontjuk a fogyókúránkat, amikor ébredés után rögtön valami szénhidrátbombához nyúlunk – ennek kiküszöbölésére hoztunk neked egy alakbarát, spenótos frittata receptet, amivel garantáltan jól indul a nap!
nov. 15
9:00
Melyik kutya illik önhöz a születési dátuma alapján: így derítheti ki! (Blikk)
Gondolkodott már azon, miért vonzódik bizonyos kutyafajtákhoz? Természetesen a külső báj is számít, de egy sokkal mélyebb oka is lehet annak, hogy miért érzi vonzónak az adott fajtát. Minden kutyafajta egyedi spirituális energiát és frekvenciát hordoz, amely bizonyos emberekkel rezonál.
nov. 15
9:00
Nem várt fordulat, 20 fokig melegszik a levegő három napig (CsakHír)
Meglepő fordulatot produkál a hétvége időjárása, lesz olyan országrész, ahol a napsütés mellett 20 fokig melegszik a levegő. Meglepő fordulatot hoz a hétvége időjárása, lesz olyan országrész, ahol a napsütés mellett szombaton, vasárnap és hétfőn is 20 fokig melegszik a levegő hőmérséklete. Szombaton marad a döntően borult, párás, helyenként ködös i
nov. 15
9:06
Eddig sosem látott képet posztolt a szülinapos III. Károly király (BorsOnline)
A brit monarchia feje 77 éves lett.
nov. 15
9:06
6 ok, amiért az írek hisznek a budapesti győzelemben a magyar válogatott ellen - Máris remeghetnek Szoboszlaiék? (Promotions)
Az ír sajtó nem bánik kesztyűs kézzel Magyarországgal szemben, nehéz lesz a rangadó a világbajnoki selejtezőn.
nov. 15
9:24
Nem hiszed el, hogy Szarvas Andi hét hónapos kislánya mivel tölti az idejét (Metropol)
Szarvas Andi büszkén osztotta meg a meghitt jelenetet.
nov. 15
9:24
Függősége átvette az uralmat a színésznő felett: csak 34 éves volt, amikor elhunyt (Femcafe)
Peggy Shannon neve talán a mai közönség számára már nem ismerősen cseng, pedig a 1930-as évek Hollywoodjának ígéretes sztárja volt.
nov. 15
9:24
Fontos a luxus: Dulin Metta enélkül el sem tudná képzelni az életét (BorsOnline)
Az Ázsia Expressz idei évadjának sztárja mindent elárult közösségi oldalán. Dulin Metta legnagyobb félelméről számolt be követőinek.
nov. 15
9:30
Megszületett a világhírű énekesnő negyedik gyermeke: táncolva jelentette be kisfia érkezését (Life)
Megszületett a Grammy-díjas rapper negyedik gyermeke. Cardi B ezúttal egy kisfiút hozott világra.
nov. 15
9:30
Meghúzták Lakatos László autóját – Ekkora a kár (rtl.hu)
Lakatos László és Vályi István köztudottan jó barátságot ápolnak: nem véletlen menekültek együtt a Most Wanted - A hajsza műsorában is. A barátságuk olyannyira szoros lett, hogy nemrég a The Zone csatornán is vendégszerepelt a humorista.
nov. 15
9:30
Orbán reggeli világvége-jelentése: Brüsszel háborút tervez, mi meg jól teljesítünk (AC News)
Orbán Viktor kora reggel világvégét vázolt, majd gyorsan hozzátette: nálunk minden sínen, csak Brüsszel és a háború ne kavarjon be.
nov. 15
9:30
Krampuszok és télapók loholnak Szárszó legvidámabb futásán (CsakHír)
Rendhagyó évzáró futásra hívják a szárszói krampuszok és télapók a mozgás szerelmeseit december 14-én, a balatonszárszói központi strandra. Piros ruhás szárszói krampuszok, télapók iszkolnak az év legvidámabb futásán Balatonszárszón, a központi strandon december 14-én. Ahová a mozgásszerető kicsiket és nagyokat is várják a szervezők. Immár a negyed
nov. 15
9:42
A túlgondolkodás hátulütői: amikor megbénít az analízis-paralízis (Life)
A túlgondolkodás akkor jelenik meg, amikor minden lehetséges forgatókönyvet túlelemezve az irreális félelmek átveszik az irányítást az elméden. Lépj ki az analízis-paralízisből!
nov. 15
9:48
Gólyahír! Apuka lett Somos András, eláruljuk azt is, milyen különleges nevet kapott a kisbaba (Sassy)
A műsorvezetőnő egy korábbi vetélés miatt sokat aggódott a várandósság alatt. Most azonban hatalmas a boldogságuk, a büszke apuka megható szavakkal köszöntötte a csöppséget.
nov. 15
9:54
Lakóháza tetejéről zuhant le egy fitneszmodell – Halála körülményeit a rendőrség vizsgálja (Blikk)
Életét vesztette Diana Areas, egy népszerű brazil táplálkozási szakértő és testépítő influenszer, miután lezuhant lakóháza tetejéről. A 39 éves nőt Rio de Janeirótól északra, Campos városában találták holtan lakókomplexuma közös helyiségében. Halála körülményeit a rendőrség továbbra is vizsgálja, de a részletekről eddig kevés információt közöltek.
nov. 15
10:00
Dulin Metta felfedte titkát: "Szó szerint hazajárok Dubajba" (Metropol)
Nos, Dulin Metta erre nem tud választ adni, ugyanis...
nov. 15
10:00
Meglepő, félelmetes, de igaz, a családod titkai tovább élnek benned, akár akarsz róla tudni, akár nem (Glamour)
Sokak számára eljön egy pont, amikor szeretnék jobban megismerni önmagukat és a családjukat. Honnan jöttünk? Milyen titkokat rejt a múlt, és ezek vajon milyen hatással bírnak az életünkre? Az önismereti munka kanyargós, szerteágazó útján több irányba is elindulhatunk, hogy más-más nézőpontokból tekintsünk magunkra. Az egyik legfontosabb azonban, ho
nov. 15
10:00
Megan Fox szülés utáni diétája rólad is lerobbantja a felesleges kilókat (Life)
Megan Fox végre-valahára megosztotta azt a titkos diétáját, ami segített neki a gyermeke születése után visszanyerni az elképesztő idomait.
nov. 15
10:00
Döbbenetes repülőszörny jelent meg a gízai piramisok felett, az évezred egyik legjobb fotója készült el (Promotions)
Az utókor azt hitte, hogy a képek nem valódiak.
nov. 15
10:00
"Halhatatlannak hittem magam" – amikor a cukorbetegség vaksághoz vezet (rtl.hu)
A cukorbetegség ma már szinte népbetegség, miközben sokan még mindig alábecsülik a veszélyeit. A világnap alkalmából ismert emberek – köztük Nick Jonas, Erős Antónia, Tarján Zsófi és Nyári Dia – beszéltek saját tapasztalataikról. A történetek arra figyelmeztetnek, hogy a korai felismerés és a következetes kezelés életet menthet.
nov. 15
10:18
"Ő az én kis kabalám" – Patai Anna szívmelengető vallomása az anyaságról és a visszatérésről (Sassy)
Egykor gyereksztárként villant, most anyaként tért vissza a tehetségkutatóba – és megint bejutott az élő show-ba.
nov. 15
10:24
"Károly királynak dolgoztunk - ezt kéri minden évben a születésnapjára" (Ripost)
A király mindig szívesen kap egy nagyon különleges ajándékot.
nov. 15
10:30
Óriási örömhír: hamarosan érkezik a Labubu-film (Life)
A Moncsicsi-utánzat meghódította a világot, most pedig szintet lép. Nemsokára érkezik a Labubu-film!
nov. 15
10:30
Tolvai Reni megdöbbentő poszttal jelentkezett: "15 perce sírok az autóban…" (Sassy)
Az énekesnő egy TikTok-videóban vallott arról, ebben a szakmában sokkal több a visszautasítás, mint az elismerés.
nov. 15
10:36
Vilmos nyomdokaiba lép? Katalin elárulta György különleges szenvedélyét (Femcafe)
Katalin hercegné a Remembrance Day alkalmából nemcsak a brit háborús hősök előtt tisztelgett, hanem egy ritka, megható pillanatot is megosztott a nyilvánossággal: 12 éves fia, György herceg különleges szenvedélyéről mesélt.
nov. 15
10:36
Olyat mondott a magyar történelemről Arnold Schwarzenegger, amibe beleremegünk (Promotions)
A szavai az emberi szellem győzelméről szólnak és ma is aktuálisabbak, mint valaha.
nov. 15
10:36
Putyin hamis ígéretekkel toboroz katonákat (AC News)
Putyin új hadsereget épít: átvert afrikai férfiak, csapdába csalt nők és olyan ígéretek, amelyek soha nem teljesülnek.
nov. 15
10:42
Betegen is tarolt: így szerezte meg Cynthia Erivo a Wicked főszerepét (Life)
Cynthia Erivo arról mesélt, hogy a Wicked meghallgatása után napokra ágynak esett.
nov. 15
10:48
Egy vicceskedő tanonc az üveg helyett az ételbe szórta a fűszert, így született meg az olaszok kedvenc étele (Blikk)
A rizottó az olasz konyha egyik legismertebb és legkedveltebb fogása. Krémes, selymes, mégis laktató étel, amelyet a világ minden táján előszeretettel készítenek. Első pillantásra talán emlékeztet a magyar rizses húsra, de íze, állaga és elkészítési módja egészen más. A titka a türelemben rejlik. A rizst lassan, folyamatos kevergetés mellett főzik,
nov. 15
10:48
Súlyos állapotba került a verseny előtt a Miss Universe Hungary királynője, további orvosi felügyeletre van szüksége (Sassy)
Rajongói a világ minden tájáról küldik neki az erőt adó, támogató üzeneteket.
nov. 15
10:54
Bódító illat és selymes bőr: 5 testolaj, amitől istennőként születsz ujjá (Life)
Extrán hidratáló testolajok a ragyogó bőrért!
nov. 15
11:18
Regán Lili: A férjemmel úgy döntöttünk, hogy külön utakon folytatjuk tovább az életünket (Blikk)
Regán Lili a közösségi oldalán osztotta meg követőivel, hogy véget ér a házassága. Az Instagramon közzétett, 24 órán át elérhető sztoriban Lili őszintén és nyíltan beszélt arról, hogy férjével közös döntés alapján külön utakon folytatják tovább az életüket.
nov. 15
11:24
"A lányunk előttünk haldoklott és semmit sem tehettünk" - Gyógyíthatatlan daganat támadta meg a kis Evát (BorsOnline)
Soha sem a gyógyulás volt a tét, csupán még néhány hónap. Egy ötéves kislány szívszorító története, ahogy megküzdött a gyógyíthatatlan daganat ellen.
nov. 15
11:26
Könnyfakasztó! Így teljesítette Bényi Ildikó egyik utolsó kívánságát a lánya, Tótfalusi Fanni (BorsOnline)
Tótfalusi Fanni folytatja édesanyja véradó misszióját. Bényi Ildikó lánya fontos tevékenységre hívta fel a figyelmet.
nov. 15
11:30
Jennifer Garner új hajszínre váltott, első látásra alig ismertünk rá a színésznőre (Glamour)
Bár Jennifer Garner jellegzetes, gesztenyebarna fürtjeihez már hozzászokhattunk, a színésznő most búcsút mondott nekik: egy jóval világosabb, szőkésbarna hajszínre váltott. A "bronde" árnyalat egyszerűen mesésen áll neki, új frizurájával csak úgy ragyogott a vörös szőnyegen!
nov. 15
11:30
A gyerekrajzok árulkodóbbak, mint gondolnád: 5 dolog, amit megmutathatnak a kicsik lelki világáról (Life)
A gyerekek alkotásai különleges képet mutathatnak arról, hogyan látják és élik meg a világot.
nov. 15
11:36
Ennyit keres egy hónapban Donald Trump, nem tudnál elkölteni ennyi forintot (Promotions)
Az alapfizetés is döbbenetes, de az extra juttatásokkal együtt olyan összeg jön ki, amit egy átlagember el sem tudna költeni.
nov. 15
11:48
A Britain’s Got Talent győztesei a Háborúellenes Gyűlés egyik fő attrakciója (BorsOnline)
Az Attraction elfogadta a Háborúellenes Gyűlés felkérését.
nov. 15
11:48
Hátba lőtte a gazdáját egy kiskutya (AC News)
Gazdáját hátba lőtte a kutya – legalábbis így hangzik a sztori. A rendőrök szerint azonban több a kérdőjel, mint a bizonyíték.
nov. 15
11:54
Szabó Zsófi már beszerzett magának egy Orbán-firkás pulcsit (BorsOnline)
A népszerű műsorvezető sem akart kimaradni a legújabb divatőrületből. Szabó Zsófi az Orbán Viktor rajzait megörökítő pulóverben jelent meg az első Háborúellenes Gyűlésen.
nov. 15
11:56
"Akkor nagyon sokat ittam" – Schóbert Lara bevallotta, legsötétebb pillanataiban anyja rángatta ki őt szórakozóhelyekről (BorsOnline)
Rubint Réka még a testőrök segítségét is kérte.
nov. 15
12:00
Izzasztó látvány: meztelenruhában jelent meg a filmfesztiválon Törőcsik Franciska (Metropol)
A színésznő ebben a ruhában varázsolt el mindenkit.
nov. 15
12:00
"Nem érzem magam őrülten jól" – Molnár Áron túltolja a palacsintát a Csillag Születikben (rtl.hu)
Molnár Áron szeme csillagszemű juhászként csillan fel, amikor a Csillag Születik színpadára lép egy palacsintasütő nagymama. Áron nem válogat, sorban falja a porcukros, kakaós vagy épp lekváros palacsintát a zsűriszékében ülve. A sokadik után viszont egyre rosszabbul érzi magát, izzadtságcseppeit Köllő Babett törölgeti a homlokáról anyai jóindulatt
nov. 15
12:00
Nem könnyű felismerni a Baywatch egykori bombázóját, Erika Eleniakot és nem csak a tetoválásai miatt (Sassy)
Új filmjében mutatja meg vagány oldalát a színésznő. Elárulta, minden egyes tetoválásának külön története van.
nov. 15
12:06
Bő egy éve házasodott, máris válik a magyar sztárrádiós (BorsOnline)
A népszerű dj tegnap jelentette be közösségi oldalán, hogy férjével a válás mellett döntöttek. Regán Lili tavaly júniusban házasodott össze párjával, és akkor úgy tűnt, megtalálta végső boldogságát a híres lemezlovas.

Keresés