A Munch ételmentő applikáció segítségével megmentett csomagok száma idén átlépte a 3 milliót. Wettstein Alberttel, a vállalat társalapítójával sikerről és az ezzel járó lemondásokról, önfejlesztésről és a családjáról is beszélgettünk.
Bár az elutasítás senkit nem érint jól, egyesek sokkal érzékenyebbek ezekre a szituációkra, mint mások. Aki negatívan, sírva, esetleg nehezebben fogadja az ilyen reakciókat, gyakran túl érzékenynek, vagy hisztisnek van titulálva, pedig ez egyáltalán nem ennyire egyszerű - vannak, akik csak elutasítási szorongással küzdenek, és nem egy személyiségje
A retinol, avagy a tiszta A-vitamin többek számára ismerős lehet, mint a bőrápolás egyik csúcskategóriás összetevője. Ez a hatóanyag segít kisimítani a finom ráncokat, szabályozza az olajtermelést és elősegíti a sejtek megújulását. Azonban a retinol előnyeit nemcsak a bőrápolásban élvezhetjük: jótékony hatással lehet a fejbőrre és a hajra is.
Rory Callum Sykes tragikus körülmények között vesztette életét a malibui tűzvészben. Édesanyja kétségbeesetten próbálta megmenteni, de a vízhiány miatt tehetetlen volt.
Szász Júlia visszatért a színpadra, miután 2023 november elején a Nemzeti Színházban, a Rómeó és Júlia című előadás során megsérült. A balesetben több méter magas díszletről zuhant le kollégájával együtt.
Meglepő, de a néhai Ii. Erzsébet sem étkezett mindig csakis egészségesen: amikor megkívánta a kedvenc fast food fogását, egyből szólt a lakájának, hogy rendeljen egy adaggal.
"Itt van a zene, a koktélok, a finom ételek, a finom ágyneműk, a zongorista. De közben odakint szörnyű tragédia zajlik, és az emberek mindent elvesztettek".
A divatkedvelők számára hosszú évtizedek óta fogalom, sőt valódi kultusztárgy az Hermés Divatház Birkin táskája. A Jane Birkinről elnevezett táska kétségkívül különleges darab, s bár több méretben, illetve kialakításban készítik, az ’alapmodell’, a klasszikus 25-ös méretű Birkin a három alapszínben (fekete, étoupe és arany) induló ára 12.000 USD kö
Az előző köztársasági elnök hivatali ideje alatt foglalta le a Sándor-palota az akkori elnök és küldöttsége számára a párizsi szállást a 2024-es nyári olimpiai játékok idejére, a foglalás már nem volt sem észszerűen lemondható, sem módosítható - közölte a Sándor-palota kommunikációs igazgatósága Sulyok Tamás köztársasági elnök párizsi látogatásával
Teréz anya nevét mindenki ismeri, még az is, aki nem vallásos, hiszen az albán származású apáca egész életét a betegek és szegények gondozásának szentelte. Ugyanakkor kevesen tudják, hogy megdöbbentő vádak merültek fel vele kapcsolatban.
Január 11-én a Papp László Sportarénában rendezték meg a Tisztelgés az Illés Zenekar előtt címen futó koncertet. Az Illés a legmeghatározóbb magyar együttesek egyike lett, zenéjükön számos generáció nőtt fel, 60 évvel ezelőttrobbantak be a köztudatba, szombat este egy különleges emlékkoncert várta az érdeklődőket az Arénában.
Tom Holland és Zendaya kapcsolata a világ szeme előtt bontakozott ki, és azóta is az egyik legkedveltebb sztárpárnak számítanak. A vörös szőnyegen és a hétköznapokon is sugárzik róluk a szerelem. Most egy galériában mutatjuk meg a legszebb pillanataikat a kezdetektől az eljegyzésig.
Pillmann Lívia szupermodell otthonát is megsemmisítette a tűzvész. A Los Angelesben élő magyar szépség a közösségi oldalán osztotta meg a szomorú hírt. Fotókat is mutatott a helyszínről.
Egy kis stressz motivációt adhat, például amikor egy fontos vizsga előtt tanulásra késztet. Túl sok belőle azonban inkább akadályoz, mint segít. Mondjuk, milyen hatással lehet az agyadra, ha folyamatos stressz éri!
A legtöbb ember számára az asztrológia segítségként szolgálhat az élet különböző aspektusait illetően, mint amilyenek például a párkapcsolatok. A születési képleted megmutatja, mennyire vagy hűséges, vagy épp hogyan viselkedsz a kapcsolataidban. Mutatjuk, milyen a szerelmi életed az asztrológia szerint!
Fülöp herceg köztudottan híres volt humoráról és szókimondó stílusáról, ami sokszor zavarba ejtő, de mégis szerethető pillanatokat okozott. Jennie Bond királyi kommentátor, aki hosszú éveken át követte a királyi család életét, most egy olyan pikáns történetet idézett fel Fülöp hercegről, amibe egészen biztosan te is belepirulsz majd!
A XXI.század legégetőbb kérdésévé vált a környezettudatosság, ami alapjaiban változtatta meg a gondolkodásunkat a fogyasztói társadalomról és a minket kiszolgáló iparokról is – ezalól a divatipar sem volt kivétel.
Sok anya szembesül azzal, hogy a szülési szabadság után gyötrelmes a munkába való visszatérése vagy már a puszta gondolata is, így rengetegen kacérkodnak a gondolattal, hogy vállalkozók lesznek. Vad Ágnes business és life coach árulta el, hogy mik a legfontosabb tudnivalók egy vállalkozó anya számára.
A jégbe fagyott időben, amikor a világ még egészen más volt, hatalmas, szőrös elefántok jártak-keltek a Földön. A mamutok, ezek a titokzatos lények, hosszú ideig uralták a tundrát. De miért tűntek el hirtelen?
Bebizonyították, hogy a kor Tényleg csak egy szám, mert ők bizony valóra váltották a tündérmeséket - annak ellenére, hogy kevesen hittek a szerelmükben.
Tudatos vásárlóként figyelünk az egészségünkre, és mindig alaposan áttanulmányozzuk az élelmiszerek összetételét, mielőtt megvásárolnánk azokat? Talán nem hinnénk, de könnyen lehet, hogy a legveszélyesebb anyagokat nem is a kosarunkban szállítjuk haza, hanem a csapvízből kerülnek a szervezetünkbe. Legalábbis erre enged következtetni egy egészen agg
Mostanában te is úgy érzed, mintha mindig álmos és lomha lennél? Bár időnként bármelyikünkkel könnyen megeshet, hogy túlterheljük magunkat, de egy orvos nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy akár egy bizonyos betegség is állhat a fáradtság hátterében.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.