A tündérmese hivatalosan is elkezdődött, már forog a Bridgerton negyedik évada Angliában. Az új részek Benedict Bridgerton és Sophie Baek szerelmi történetét mutatják be.
Ábel Anita már évek óta egy párt alkot az olasz párjával, Robertóval, aki több mint két évvel ezelőtt kérte meg a kezét. Többekben felmerülhetett a kérdés, hogy vajon mikor állnak oltár elé? Mint kiderült, a tévés már a férjeként mutatja be a kedvesét.
A néhai Erzsébet királynő két utolsó levelet írt a halálos ágyán. Az egyiket fiának, Károly királynak címezte, a másikat pedig valaki olyannak, akire elsőre biztosan nem gondolnál. Annyit már most elárulunk, hogy az illető nem a királyi család tagja.
A rappert egy manhatteni szállodában tartóztatták le, de a pontos vádakat egyelőre nem hozák nyilvánosságra. P. Diddy ügyvédje szerint a zenész nem hibátlan ember, de nem bűnöző.
A Candida gomba nem ismeretlen a nők számára, ugyanis körükben gyakrabban okozhat kellemetlen tüneteket. Jó tudni, hogy a Candida nem egy kívülről érkező "ellenség", hanem a normál mikroflóra része, amely minden nő szervezetében jelen van, ám bizonyos tényezők hatására elszaporodhat.
Igen, tudjuk, hogy Halle Berry két év múlva 60 éves lesz, de egyszerűen nem tudjuk elhinni. Kortalan szépségével legutóbb hétfőn, az új horrorfilmje premierjén sokkolta a világot: szerintünk közel 30 évet simán letagadhatna!
Különös részletek derültek ki a néhai Erzsébet királynő utolsó óráiról: ahogyan a Mirror is írja, az uralkodónő valószínűleg pontosan tudta, hogy hamarosan eljön számára a vég, így egy dolgot még gyorsan megtett, mielőtt elragadta volna őt a halál.
Kiszivárgott egy jelentés, miszerint még több helyen betiltaná a dohányzást az Európai Bizottság, például a kocsmák és az éttermek teraszain is. A szigorítás a klasszikus cigaretta mellett az újfajta, akár nikotint nem is tartalmazó elektromos dohánytermékekre is vonatkozik.
Mivel a kemoterápia miatt ismét hullani kezdett a haja, az utolsó műtéte után inkább leborotválta a maradék tincseit. Az írónő harmadik alkalommal néz szembe a rákkal.
A közösségi média elterjedésének egyik legnagyobb nyertesei az influenszerek lettek, azok a gyakran magukat modellnek nevező véleményvezérek, akik csinosak, szépek, sok követővel rendelkeznek, és közvetlenül meg tudják szólítani azt a célcsoportot, akiknek egy adott hirdetés szól. A valódi divatmodellek azonban nem mindig azonosulnak szívesen a soc
A Tv2 nyáron leplezte le, kik foglalnak helyet a visszatérő Megasztár zsűrijében, melynek első válogatóját szeptember 22-én 19:30-tól láthatjuk a Tv2 műsorán. Igazi nagyágyúk szerződtek a műsorhoz: Rúzsa Magdi, Marsalkó Dávid (Halott pénz), Molnár Ferenc Caramel és Papp Szabi döntheti el, ki lesz 2024-ben az Év hangja.
A motiváció a hajtóerő a kisebb, mindennapi és a grandiózus cselekedetek mögött - legyen szó a karriered építéséről, az edzésprogramod betartásáról vagy egyszerűen arról, hogy reggel felkelsz az ágyból és elindítod a napodat. Bizonyára te is feltetted már magadnak a kérdést, hogy mi motivál igazán? Ebből a tesztből néhány kérdés alapján kideríthete
A Fonogram-díjas énekes, Balázs Klári színpadi megjelenésének védjegye a piros rúzs, a hétköznapokban azonban a lágyabb árnyalatokat részesíti előnyben.
Feltűnt, hogy megszaporodtak a pókok az otthonodban? Nem véletlenül! Megkezdődött a nyolclábúak párzási időszaka, amikor a hím pókok a nőstényekre vadászva a házba költöznek. Van azonban egy jó módszer, amivel kívül tarthatod őket.