Az utóbbi időben különösen megrázta, hogy egyik partnere, egy 51 éves nő, azért döntött a távozás mellett, mert több együttlétre vágyott, mint amit a szexuális menetrendje engedett.
Az egykori Spice Girl most egy igazán merész divatkorszakát éli, Victoria Beckham ismét megmutatta, hogy nem a kortól függ, mit viselünk, hanem attól, hogy hogyan érezzük magunkat.
A színésznő kisfia születése után egy évvel újra színpadra áll. Szabó Erika elárulta, milyen gyakran láthatják majd a nézők és mely darabokban fog feltűnni.
A legtöbben csak érezzük, hogy egy-egy színárnyalat előnyös a számunka, vagy pont ellenkezőleg, ódzkodunk ettől vagy attól a színtől – és nem véletlenül: a színelmélet alapján könnyen felírható, hogy a bőrünk tónusa, a szemünk és hajunk színe alapján milyen típusba tartozunk, így viszonylag egyszerű eldönteni, hogy mi áll jól. Mára népszerű szolgál
Dave Grohl vállalja a felelősséget: 23 éves házasságán kívül született meg legújabb gyermeke, akit támogatni fog, emellett családja bizalmát is vissza akarja szerezni.
Barta Sylvia lányai immár kirepültek a családi fészekből. A kétgyermekes édesanya legkisebb lánya, a 18 éves Dorka Hollandiába költözött, hogy folytassa tanulmányait, Sylviának pedig egyik szeme sír, a másik nevet. Hogy pontosan hogyan éli meg az elengedést, arról az 54 éves műsorvezető most őszintén mesélt.
Már javában zajlik a Torontói Nemzetközi Filmfesztivál, ahol a vörös szőnyeg csak úgy hemzseg az A-listás hírességektől - és persze az álomszép kreációktól. Mutatjuk az esemény leggyönyörűbb ruhakölteményeit!
A legtöbb szülő igyekszik eltitkolni, ha valami nem stimmel a párkapcsolatában, ám a gyerekeket nem lehet átverni,érzékenyen reagálnak, ha bármelyik szülő megcsalja a másikat.
Fiatalokat megszégyenítően állja a sarat Cserpes Laura édesapja. Az Ázsia Expressz erőt próbáló feladatai Cserpes Istvánon sem fogtak ki. Azonban arra rájött, hogy ideje változtatni az életmódján.
Óriási régi slágerüket, a "Más a világ" című dalt újította fel Erős Attila és Spigiboy. A klasszikus modern köntösbe csomagolt verzióját ráadásul DJ-k körében rendhagyó módon, élőben adta elő a legendás duó. A DJ páros sikere immár húsz éve töretlen.
Kultikus francia divatház, a világ egyik elsőszámú luxusmárkája a Louis Vuitton, ami az általános tévhittel ellentétben nem ruhák és női táskák készítésével vált híressé, hanem a speciális bőröndök kivitelezésével és tervezésével. Egyedi és különleges darabokról van szó, melyek kezdőára milliós, határ pedig a csillagos ég – a minőség és a szakértel
A rajongók a walesi hercegi pár videójának minden képkockáját kielemezték és feltűnt nekik egy új, Katalin hercegné által viselt gyűrű. Vajon mit jelképez és honnan kaphatta?
Az amerikai elnökválasztási kampányban harapóztak el a dolgok, a gyermeknemzést világéletében priorizáló Musk szerint Taylor Swiftnek gyereket kéne vállalnia - ő pedig áll rendelkezésre.
Axente Vanessa lassan már egy hónapja életet adott első gyermekének, egy kislánynak, aki a Giselle Gupta nevet kapta. A Next Top Model Hungary zsűritagja és indiai származású férje, Rahil alig várták, hogy a család új, legkisebb tagját a karjukban tarthassák, így az újdonsült szülők felett most hatalmas boldogságfelhő gyűlt össze. Az édesanya most
Beköszöntött az ősz, zajlanak a divathetek világszerte, most épp New Yorkba sereglett a stílusrajongók hada, hogy megnézze a divatházak legújabb kollekcióinak bemutatóját. Természetesen hírességek is részt vesznek a rangos eseményeken, például Palvin Barbara, aki most sem okozott csalódást.