A vashiány a szervezet egészét érintő, annak működését negatívan befolyásoló hiánybetegség, amely változatos tünetekkel jelentkezik. Vannak gyakori és ismert, de meglehetősen furcsa tünetei is.
Az emberi test egyre többet kutatott és jelentőségteljes szövetrendszere a fascia, azaz kötőszövet, melyről talán nem is gondolnánk, milyen léptékben befolyásolhatja fizikai és lelki jóllétünket.
Nem tudtunk továbbjutni az Eb csoportból, és hát ebben Marco Rossi is nagy felelősséget vállalt magára. A bizalom azonban úgy néz ki, hogy megmaradt az olasz edző iránt.
Jim Morrison napra pontosan 53 éve vesztette életét máig tisztázatlan körülmények között. A The Doors frontembere mindössze 27 éves volt, amikor tragikus hirtelenséggel meghalt, így ő is tagja az úgynevezett 27-esek klubjának, amelybe azok a sztárok tartoznak, akik ebben az életkorban hunytak el.
Boglárka igazán dögös fotóval jelentkezett az Instagram-oldalán. Galambos Lajcsi lánya ugyanis megmutatta minden báját, a bikinije pedig éppen, hogy takart csak valamit.
A divattervező hétvégén ünnepelte 75. születésnapját. A jeles alkalomból pedig újra megmutatta, hogy rajta nem fog az idő — exkluzív partiján két elegáns estélyit is viselt.
Rita Ora köztudottan a meztelenruhák egyik nagy kedvelője, és időről időre elképesztő ruhakölteményekkel örvendeztet meg minket. Ez alól a mostani alkalom sem kivétel.
Kockázatos vállalkozásba kezdett egy vietnámi házaspár. Újonnan nyitott kávézójukban elkezdtek sós kávét készíteni, az ital pedig egyre népszerűbb, már Európában és Amerikában is készítik.
Harry herceg és Meghan Markle 2020-ban felhagyott a királyi teendőkkel, ez a döntés megrázta a családot, és szívszorító reakciót váltott ki a királynőből.
Kemény hónapokon van túl Magyarország legfiatalabb pártja, és hiába ért véget a kampányidőszak, úgy tűnik, a népszerűségük nem veszített fényéből. Egyre jobban duzzad ugyanis a TISZA Párt szombati első, programadó rendezvényének létszáma. A kezdeti, regisztrálható 800 hely betelt, azt további 600-zal növelték meg, ezeknek a pluszhelyeknek a megnyit
Meghan Markle édesapja még sosem találkozott az unokáival, de nagyon szomorú a neveltetésük miatt. Thoma Markles úgy gondolja, felnőtt korukban nagyon fogják bánni, hogy nem élhettek születési jogukkal.
Ariana Grande levágatta a haját, a rajongók pedig egyszerűen odáig vannak érte! Egyáltalán nem csodálkozunk, hiszen az énekesnőnek hihetetlenül jól áll az új fazon, és a lehető legjobb döntést hozta ezzel a váltással.
Már nagyon vártuk az év egyik leghangulatosabb eseményét, ahol a szezon egyik legnagyobb kedvence, a hűsítő cold brew, és annak koktélvariációi kerültek fókuszba. A De’Longhi kávékülönlegességeinek Dobos Evelin színésznő, Barta Zsuzsi és Czuczi-Szabó Vanessa influenszerek is nagy rajongói.