Azt már tudjuk, hogy a Sztárbox második évadában kik lesznek azok a férfi versenyzők, akiknek szurkolhatunk majd a könnyű- illetve a nehézsúlyú kategóriákban, de a női mezőny boxolóinak kilétére még nem derült fény - egészen mostanáig. Nézzük is, kik szállnak majd ringbe a női pehelysúly kategóriában!
Iszak Eszter és Gyurta Dániel február közepén jelentették be, hogy első közös gyermeküket várják, most pedig meg is érkezett a kis Mirabella, akiről édesanyja posztolt fotót az Instagramon.
Szoboszlai Dominik az elmúlt hónapokban a magyar labdarúgó-válogatott vezetésével volt elfoglalva az Európa-bajnokságon, azonban most visszatért csapatához, és megkezdi a következő szezonra való felkészülést.
Úgy tűnik, Orbán Viktor idén is délnyugati szomszédunkat választotta nyári vakációja úti céljául. Egy étterem tulajdonosa posztolta ki Facebook-ra, ahogy vele pózol.
A Darren Watkins Jr. néven született influenszer jelenleg európai turnén van, ezalatt váratlanul felbukkan különböző országokban, ahol aztán testőrök gyűrűjében őrjöng az utcán a helyi rajongóival.
A Darren Watkins Jr. néven született influenszer jelenleg európai turnén van, ezalatt váratlanul felbukkan különböző országokban, ahol aztán testőrök gyűrűjében őrjöng az utcán a helyi rajongóival.
Bár az elmúlt évtizedben számos alkalommal felvetődött a kérdés: van-e még helye a könyveknek, illetve igénye az embereknek az olvasásra a mai világban, az eladási statisztikák bizonyították: a könyvpiac még mindig az egyik legsikeresebb. Ebben a cikkben három nagy könyvkiadót, a Librit, a Lírát és a Pagonyt kérdeztük a nyári könyveladásokról és ar
Nyolcadik Henrik több feleségétől is azért szabadult meg, mert nem voltak képesek fiút szülni a királynak. Durva, de ahogy a nők csiklóját is csak nemrég fedezte fel a tudomány, sokáig azt sem tudtuk, hogy a gyerek neme kizárólag a petesejtet megtermékenyítő spermiumon múlik.
A házaspár elhagyta az országot egy időre, de ennek is megadták a módját. G.w.M ugyanis elképesztő luxust biztosít feleségének, hogy várandósan is élvezhesse a vakáció minden pillanatát.
A nehéz időszakok monoton, véget nem érő komorságát megtörheti a nevetés és felszabadultság érzése. Van, hogy egy betegség vagy baleset következtében a kórház szürke falai közé kényszerülünk. Fájdalommal és félelemmel vágunk neki az ismeretlen, új helyzetnek, ám délutánonként előfordul, hogy egy-egy piros orr bukkan fel az addig csendes kórteremben
A hűtlenségnek egyelőre semmilyen konkrét bizonyítéka nincsen. Egyelőre úgy tűnik, csak egy tíz perc hírnévre vágyó, és rosszindulatú tinilány durva húzása.
Károly király nem mindennapi meglepetésben részesült, amikor a minap Kamilla királyné társaságában Guernsey szigetére látogatott. A kedves esetről még videó is készült a BBC-nek hála.
Az énekes nem gyakran beszél a magánéletéről, de most kivételt tett. Caramel sosem hallott titkot árult el kapcsolatukról: Szilvivel két évre szakítottak.
Fedezd fel a nyár frissítő arcmaszkjait! A hűsítő arcmaszkok nemcsak a bőrödnek adnak új életet, hanem a kánikula napjainak elviselését is megkönnyítik.
Katalin hercegnét a hétvégén álló ováció fogadta Wimbledonban, hiszen megjelent a vasárnapi férfi döntő lelátóján, mi több, a korábbi évekhez hasonlóan ő adta át a trófeát is a győztesnek. Katalin lányával, Sarolta hercegnővel érkezett, készült is róluk jó néhány fotó, némelyiken viszont mintha a múltat játszották volna újra.
A mellrák nemcsak a nőket érinti, a sztárok között is van férfi, akinek meg kellett küzdenie a betegséggel. Túlélte, ám 2023-ban egy másik rosszindulatú daganatos betegség legyőzte őt.