A Cannes-i Filmfesztiválon idén az indiai gasztronómia különlegességei nyűgözik le a sztárokat. Próbáld ki ezeket a recepteket és te is a hollywoodi sztárok között érezheted magad.
Egyre csak nő és nő a Gondosóra-program felhasználóinak száma, de ami még ennél is szebb, hogy a vele megmentett életek is. Eddig 16 ezer idős életét mentette meg az egyedülálló kezdeményezés.
A Schwarzkopf 125. évfordulója alkalmából idén mutatta meg a márka megújult arculatát, aminek keretében a Gliss – For Every You eseményén lehetőségünk adódott részt venni a tökéletes frizurák és a sikeres, magabiztos nők alkotta beszélgetésen.
Az alkotmányjogász testvére nyilatkozott Karsai Dániel állapotáról az RTL Házon Kívül című műsorában. Elmondta, hogy Dani leküzdötte azokat a vírusokat, amik akkor támadták. Körülményeihez képest jól van, és jó a hangulata.
Minden évben tűkön ülve várjuk a Starbucks nyári italait, hiszen szuper barátnős és randiprogram lehet kipróbálni az újdonságokat. A népszerű kávézó most előrehozta a nyarat, és a vártnál korábban kedvez a nyári italkülönlegességekre szomjazóknak.
A többszörös Oscar-díjas színésznő számos legendával játszott már, de egy kiemelkedő volt közülük. Meryl Streep elárulta, kivel szerette a legjobban a szerelmes jelenetet.
A sportoló házaspár kapcsolata már a kezdetektől sem volt éppen zökkenőmentes, majd a gyenge kezdés után jött az erős visszaesés. Tápai Szabina és Kucsera Gábor az intő jelek ellenére is összeházasodtak és született három gyermekük. Tíz év házasság, számos félrelépés után úgy tűnt, végleg véget ért a kapcsolatuk, de jött a fordulat…
A sajátunkat jól ismerjük, jó esetben figyeljük, és ha valamilyen változást észlelünk, akkor azonnal orvoshoz fordulunk, hogy ellenőriztessük. Vannak, akik viszont egészen másképp tekintenek az anyajegyekre.
Az egyik legfrissebb és legvibrálóbb trend, amely idén tavasszal és nyáron hódít, az eperszínű smink. Ez az árnyalat nemcsak a frissességet és a fiatalosságot sugározza, hanem rendkívül sokoldalú is, hiszen szinte minden bőrtónushoz illik. De hogyan érhetjük el a tökéletes eperszínű megjelenést? Mi is az a strawberry-girl trend?
Kóbor János 2021-ben hunyt el koronavírus-fertőzésben. Ma ünnepelné a 81. születésnapját. Ez a nap özvegye és kislánya számára nagyon nehéz, de megpróbálják úgy élni az életüket, mintha Mecky még mindig velük lenne.
Mind keressük a hosszú élet titkát, de az a jó hír, hogy a megoldás sokkal egyszerűbb, mint gondolnád! Ezzel az 5 egyszerű szokással ugyanis akár 10 évvel is meghosszabbíthatod az életed!
Karácsony Gergely megint hazudik, magyarázkodik, mindezt szemrebbenés nélkül - közölte az "autókitiltási botrány" kapcsán a Fidesz-Kdnp főpolgármester-jelöltje a Facebookon pénteken megosztott videójában, bizonyítékul bejátszva a főpolgármester "klímaügynökének" szavait.
Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Fejér és Pest vármegye egyes járásaira az Országos Meteorológiai Szolgálat péntek délután. A riasztást késő délután a fővárosra is kiadták.
Két farmer stílus tartósan megőrizte helyét a divatvilágban: a mom style és a boyfriend. Ezek nemcsak kényelmet és praktikumot kínálnak, hanem kifejezik viselőik egyéniségét és stílusérzékét is.
Gyerek volt még az egykori szupermodell, amikor elvesztette öccsét, de sokáig bűntudattal küzdött. Cindy Crawford úgy érezte, neki kellett volna távoznia.
Kiszel Tünde és Hunyadi Donatella nemcsak anya-lányaként, hanem barátnőként is tekintenek egymásra. Sőt, a híresség a lánya társaságával is szívesen tölti az időt.
A Pornhubot tulajdonló Aylo vállalat támogatását fejezte ki az Internet Watch Foundation által kidolgozott, gyermekbántalmazás elleni küzdelemre irányuló új szabványokat illetően. A kezdeményezés célja, hogy a pornográfiai oldalakon javuljon a gyermekvédelem és a korhatáros tartalmakhoz való hozzáférés szigorúbb ellenőrzése révén - tudósított a BBC
Az előttünk álló hosszú hétvégén minden adott, hogy végre kieresszük kicsit a gőzt, legyen szó bulizásról, barátnőzésről, randiról - vagy éppen egy randiról a filmvilág legjobbjaival. Felkészültél életed legizgalmasabb sorozatmaratonjára? Ha a válaszod igen, maradj velünk!