2024. november 27. szerda

nov. 27
0:26
Figyelmeztet a virológus: az influenza jelenleg nagyobb veszélyt jelent, mint a Covid (Blikk)
A virológus szakértő, Rusvai Miklós szerint elhibázott döntés a koronavírus-járványt megelőző vakcinára helyezni a hangsúlyt az influenza helyett, ugyanis – mint mondta – utóbbi most nagyobb veszélyt jelent. A szakértő ezt azután jelentette ki, hogy Magyarország nagy mennyiségű Moderna vakcinát rendelt. Magyarországon az influenzajárvány általában
nov. 27
0:26
Tönkretette a karrierjét, hogy szerepelt a Szomszédokban, évekig látni sem akarta a magyar filmipar (Promotions)
A sorozatot imádták a nézők, ám a színészt jó időre elkaszálták.
nov. 27
0:27
Életed legjobb karácsonyi szünete vár rád a szakértő szerint, ha ezt a 7 módszert beépíted (Glamour)
Az ünnepi időszak több, mint a mindennapokból való kiszakadás időszaka – ez egy lehetőség arra, hogy újra kapcsolatba lépj a kreatív oldaladdal és elkezdj kreativakációzni. Ez a kifejezés arra utal, hogy a szabadságot célzottan a kreativitásod és az innováció fellendítésére használod, ötvözve a pihenést a stratégiai felfrissüléssel. Manapság sokan
nov. 27
0:30
Egykori menedzsere, volt szerelme is reagált Péter Szabó Szilvia szavaira: "Már elkövettünk hatalmas hibákat, nem kívánom ezt még egyszer megtenni" (Blikk)
A Vona Károllyal való bírósági ügye után először szólalt meg Péter Szabó Szilvia, aki egy hosszú videóüzenetben részletesen elmesélte a saját álláspontját, amelynek fontos szereplője az egykori menedzsere és párja, Rácz László is. Az énekesnő szerint az ő nyomására írt alá olyan papírokat, amik miatt belekeveredett ebbe az egészbe. Szilvia állítja,
nov. 27
0:30
Folytatást kap a világ egyik legsikeresebb sorozata, mérhetetlenül csalódottak a rajongók (Promotions)
Ez minden reményüket keresztül húzta.
nov. 27
0:31
Ezzel a titkos Netflix-kóddal azonnal eléred a Netflix legjobb romantikus karácsonyi filmjeit (Glamour)
Ha romantikus karácsonyi filmekkel szeretnél hangolódni az ünnepekre, a Netflix bőséges kínálata a segítségedre lesz – azonban nem mindig könnyű eligazodni a kínálatban. Most egy egyszerű titkos kód segítségével azonnal hozzáférhetsz a platform összes ünnepi szerelmes filmjeihez!
nov. 27
0:34
Magyar versért rajong Kína már 140 éve, mindenki ismeri ott a költő nevét, lefordították az összes művét (Promotions)
A világon egyedül Kínában fordították le a magyar költő összes művét, az iskolában is tanítják a verseit.
nov. 27
0:35
7 alkalom, amikor Tóth Gabi és Papp Máté Bence között csak úgy tombolt a kémia a Dancing with the Stars táncparkettjén (Glamour)
Tóth Gabi és Papp Máté Bence párosa igazán különleges, hiszen nem titok, hogy nemcsak a táncparketten, hanem a magánéletben is egy párt alkotnak. A köztük lévő kémiát pedig akkor sem tudnák letagadni, ha akarnák: táncolás közben (is) csak úgy izzik közöttük a levegő.
nov. 27
0:38
Az RTL már megásta a saját sírját, és a TV2 fogja elföldelni őket – kijöttek a legfrissebb nézettségi adatok (Promotions)
Kutyát sem érdekli már az RTL műsorai, mindenki a TV2 produkcióira cuppant rá. Megdöbbentő, melyik műsor most a legnézettebb.
nov. 27
0:39
A világ legrövidebb szoknyájában pózolt Jennifer Lopez: az apró darab alig takart valamit (Glamour)
Jennifer Lopez 55 esztendős, de akár két évtizedet is letagadhatna korából. A közösségi oldalra feltöltött friss fotóin is nagyon fiatalosan néz ki, a szettje pedig igazán trendi és merész: az aprócska fekete rakott szoknya szinte alig takar valamit.
nov. 27
0:42
Szabadidős televíziós lett Dömsödi Gábor (Blikk)
15 év után tért vissza a tévézéshez Dömsödi Gábor, aki a harmadik ciklusát kezdte a Nógrád vármegyei Bokor településének polgármestereként. A tévés immár két éve nyugdíjas, és nem tart attól, hogy a megszaporodott teendők miatt visszatérnek a korábbi szívproblémái.
nov. 27
0:42
Havas Henrik totál hülyének érzi magát a Géniusz kérdéseihez, Gundel Takács Gábor műsorában is rögtön elbukna (Promotions)
Havas Henrik egyszer már leszerepelt a Legyen Ön is milliomosban, és most szembesült azzal, hogy a Géniuszban is elbukna.
nov. 27
0:43
Ember Sári képzőművész munkái segítenek emlékezni egy olyan világban, amelyben talán már magát az emlék szót is kezdjük elfelejteni (Glamour)
Ember Sári neve egyre ismerősebb a magyar művészek között, köszönhetően sajátos látásmódjának. Ugyanis hétköznapi tárgyakra is emlékeztetnek műalkotásai, egyszóval újraértelmezi a környezetünket. Mindezt olyan inspiráló módon, hogy alkotásait látva minket is elfog a vágy: most azonnal szeretnénk egy Ember Sári vázát, képet, szobrot. A fiatal művész
nov. 27
0:46
Eurojackpot: 49,1 milliárdot értek most a nyerőszámok (Promotions)
Íme a nyerőszámok kedden az Eurojackpoton.
nov. 27
0:47
Hatvany Lili bárónő, aki már akkor influenszer volt, amikor nemhogy TikTok, de még Tv sem volt a világon (Glamour)
"Az angol zablisztkészítményekről nem beszélek, mert aki már korán reggel zablisztet eszik, az jó ember nem lehet." Színdarabíró, címlaplány, ételművész és divatdiktátor: Hatvany Lili az ország leggazdagabb családjának lánya, és a két világháború közötti Budapest meghatározó alakja volt, aki még Hollywoodba is eljutott.
nov. 27
0:48
Tavasztól két kerékre pattan Rácz Jenő: megszerezte a "korlátlan" jogosítványt (Blikk)
Megszerezte a "korlátlan" motoros jogsit Rácz Jenő. A Michelin-csillagos séf, A Konyhafőnök zsűritagja most már bármikor nyeregbe pattanhat és vasparipán falhatja a kilométereket.
nov. 27
0:50
Robbant a bomba a Házasság első látásra párja között: azok vesztek össze akikre a legkevésbé számítottunk (Promotions)
Egyetlen mondat volt, ami mindent tönkretett.
nov. 27
0:54
Nagyon durva dolgot találtak a Marson, a legerősebb bizonyíték, hogy egykor élet volt a Vörös bolygón (Promotions)
Hatalmas felfedezést tettek a tudósok a Vörös bolygóval kapcsolatban.
nov. 27
1:36
Erdélyi Mónika igazi karácsonyimádó: már neki is állt a fadíszítésnek (Blikk)
Erdélyi Mónika szeret minden ünnepet úgy igazán megélni! Nincs ez másképp a karácsonnyal sem. A műsorvezető, aki nemrég látványosan lefogyott, már javában dekorálja otthonát, bár még csak november van.
nov. 27
1:42
"Biztos, hogy megfejelném!" – Zámbó Árpy nevével éltek vissza a csalók (Blikk)
Hatalmas csapás érte Zámbó Árpyt: egy kamuoldalt hoztak létre a nevében, ahol nem csak gúny tárgyává tették Jimmy testvérét, de több barátjának üzentek, így próbálva pénzt kicsalni belőlük.
nov. 27
3:54
Benézett az elhagyatott egyházi iskola egyik termébe, és meglátott a táblán egy feliratot, amitől kirázta a hideg (Promotions)
Elsőként merészkedett be az elhagyatott egyházi iskola épületébe, de az egyik teremben váratlan meglepetés fogadta.
nov. 27
4:21
Rács mögé dugták a baltás gyilkosnak falazó édesanyát (AC News)
A bűnpártolással gyanúsított asszony a lakóhelye szomszédságában lévő Nyírgelsén bujkált, a Debreceni úti munkahelyén csaptak le rá.
nov. 27
4:24
Horoszkóp - november 27: a Mars és a Merkúr együttállása segíthet most az akadályok leküzdésében (Promotions)
November 27-e energikus és lehetőségekkel teli nap lesz, amely az önreflexió és az előrehaladás kombinációját kínálja.
nov. 27
4:30
Andrei Mangra nemcsak a Dancinget, de rengeteg adósságot is hátrahagyott: "Sokan adtak neki kölcsön" (Blikk)
Most már biztosnak tűnik, hogy Andrei Mangra elhagyta az országot és hazautazott Nagyváradra, hogy ott, szerető családi környezetben dolgozhassa fel a történteket és építse újra magát. A táncos nemcsak a Dancing with the Starst, de – úgy tudjuk – sok tartozást is hátrahagyott maga után.
nov. 27
4:54
Ez Orbán Viktor beceneve a Fidesznél, sosem találnád ki (Promotions)
Kiderült, milyen becenéven szólítják Orbán Viktort a Fideszes politikusok.
nov. 27
4:57
Megfenyegették Péter Szabó Szilvi családját, nyomoz a rendőrség (AC News)
Az énekesnő a rendőrségen pár napja zaklatásért és fenyegetésért büntető feljelentést tett a a volt fénytechnikusa ellen.
nov. 27
5:33
Farkasordító hideggel, sűrű köddel búcsúzik a november (AC News)
Visszavonhatatlanul elszaladt az ősz, és berúgta az ajtót a tél, röpködnek a mínuszok, ideje elzárni a kerti csapokat.
nov. 27
5:54
Színházba mentem a családommal: megláttam a csajomat a színpadon, ki kellett vezetni a teremből (Promotions)
Fogalmam sem volt, hogy a csajom ilyen darabban játszik, felfordult a gyomrom.
nov. 27
6:21
Magyar nők milliói vannak veszélyben, ha ezt az appot használják: nagy a baj, valamit tenni kéne (Pénzcentrum)
A TikTokon található pro-anorexia tartalmak jelentősen rontják a nők testképét, és erősítik a társadalmi szépségideálok elfogadását derül ki egy friss kutatásból. A tanulmány szerint már néhány perc ilyen tartalom megtekintése is negatív hatással van az önértékelésre, de még a semleges videók is önbizalom-csökkenést idézhetnek elő. A platform egyed
nov. 27
6:21
Az egészséges életmódot is túlzásba lehet vinni, ezek a jelek mutatják, hogy rossz úton jársz (Glamour)
Semmi tartósítószer, kizárólag bioételek, netán a glutén kerülése, vagy a makrobiotikusan összeállított étrend? Mindegy, miben hiszel, ha ezzel nem veszélyezteted sem a testi, sem a lelki egészségedet. Ha viszont megszállottá válsz, akkor baj van!
nov. 27
6:30
Autót akart vásárolni fél millió forintért, két kereskedő is csúnyán át akarta verni: így járt túl az eszükön - 2. rész (Promotions)
A hirdető kedves fiatal kupec, kijött értem a buszmegállóba és elvitt a telephelyre, ami már külterületnek számított de nem volt messze az aszfalt út.
nov. 27
6:51
Csökkenti a koleszterinszintet és a gyulladást: Ha naponta fél teáskanállal fogyasztasz ebből a fűszerből, megváltoztathatja az életed (Glamour)
Van egy fűszer, ami könnyen lehet, hogy a te konyhaszekrényedben is megtalálható, és igazi csodaszerként hathat a testedre, ha rendszeresen fogyasztod. A kurkuma a szakértő szerint nemcsak a koleszterinszintedet és a vérnyomásodat csökkentheti, de gyulladáscsökkentő hatása is kivételes. Mutatjuk, melyik napszakban és hogyan érdemes beépíteni az étr
nov. 27
6:54
Blikk: Andrei Mangra milliós adósságot hagyott maga után (SzMo)
A lap szerint még a Dancing with the Stars stábtagjaitól is kért kölcsönöket. A táncos azonban hazautazott Nagyváradra, nem tudni, hogyan fogja majd ezeket rendezni.
nov. 27
7:21
Napi horoszkóp: A Skorpió álljon ki magáért, a Nyilasra rátalál a szerelem - november 27. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
nov. 27
7:21
Üvegszállító furgonba száguldott egy kocsi az M6-os autópályán (AC News)
Lezárta a rendőrség a helyszínelés idejére a sztráda 68-as kilométerénél a külső sávot, az arra haladók óvatosan lassítsanak.
nov. 27
7:30
Gumit akart cseréltetni, felháborító árajánlatot és bunkó beszólást kapott (Promotions)
Nem várta meg, míg sorra kerül, inkább egy másik helyre ment, ahol féláron megcsinálták a munkát.
nov. 27
7:33
Tűz és víz voltak, de sosem rivalizáltak egymással: ilyen volt valójában Sinkovits Imre és Sinkó László viszonya (Femcafe)
Mindketten zseniális színészek voltak, de mégis teljesen másképp közelítették meg a hivatásukat. Ennek ellenére eszükbe sem jutott, hogy rivalizáljanak egymással, sőt - egyes híresztelésekkel ellentétben - kifejezetten jó testvéri viszony fűzte őket össze.
nov. 27
7:42
Gaál Viktor, a Házasság első látásra pszichológusa tiszta vizet öntött a pohárba: először szólalt meg a szerelmi életéről (Blikk)
Hódít a TV2-n futó Házasság első látásra második évada. Kis túlzással egy ország izgul a szakemberek által összeboronált párokért, akik az oltár előtt pillantották meg egymást először, majd mondták ki a boldogító igent. Ám nem mindig ők kerülnek a műsor középpontjába, ugyanis van, hogy a nézőket jobban izgatja, mi van a szakértő pszichológusok közö
nov. 27
8:00
Éjszakába nyúló parlamenti vita várható ma a költségvetésről (Blikk)
A képviselők szerdán és csütörtökön összesen harminc órában vitathatják meg a 2025-re szóló költségvetési törvényjavaslatot, szerdán 14 órájuk lesz az álláspontjuk kifejtésére.
nov. 27
8:00
Nagyon furcsa időnk lesz, novemberben nem ez a megszokott - részletes időjárás előrejelzés (Promotions)
Mutatjuk milyen idő várható a mai szerdai napon.
nov. 27
8:21
Hajnal óta tart a törékeny tűzszünet (AC News)
Ma hajnalban életbe lépett az Izrael és a libanoni Hezbollah által kötött 60 napos - a bizakodó elemzők szerint is törékeny - tűzszünet.
nov. 27
8:30
Napról napra jobban sürgette a felettes a beosztottait, az egyik alkalmazott zseniális módszerrel állította le (Promotions)
Az alkalmazottnak volt igaza, sosem fogja elfelejteni a főnök a leckét.
nov. 27
8:39
Vadonatúj trend a vágott virágok piacán: erre készülhetnek mostantól a vevők (Pénzcentrum)
A szárazvirágok piaca komoly változásokon ment keresztül az elmúlt években. A Magyar Szárazvirág Kft. harmadik generációs képviselője, Magyar Kristóf elárulta, hogyan alkalmazkodnak a piaci trendekhez, az éghajlati kihívásokhoz és a generációváltás folyamatához, miközben új technológiákkal és stratégiákkal tartják életben a családi vállalkozást - í
nov. 27
8:48
25 kérdéses kvíz: a felénél feladod, az tuti (Promotions)
Az is kérdés, hogy meddig jutsz majd hibátlanul ebben a kvízben.
nov. 27
8:54
A legutolsó vádat is ejtették Donald Trump ellen (Blikk)
A Donald Trump megválasztott elnök elleni utolsó szövetségi vád – miszerint előző hivatalai idejét követően titkos dokumentumokat tartott meg – ejtésével kapcsolatos beadványra is rábólintott az amerikai bíróság. Ám ettől függetlenül a lehetősége még megmaradt annak, hogy Trump második elnöki ciklusa után ismét vádat emeljenek. Trump szerint a szöv
nov. 27
9:12
A Házasság első látásra Zolija elküldte a feleségét, hogy könnyítsen magán, miután a nő nem akart lefeküdni vele (Blikk)
A Házasság első látásra második évadának egyik párja, Orsi és Zoli az este folyamán nagyon jól érezték magukat. Ám másnap a feleség a szálloda folyosójáról jelentkezett be, miután a hitvese sétálni küldte őt. Zoli ugyanis nem bírt magával, és mivel Orsi nem volt partner abban, hogy elhálják a nászukat, a férfi gondoskodott önmaga könnyítéséről.
nov. 27
9:12
Netanjahu és a Hezbollah megállapodtak, megkötötte a tűzszünetet Libanon és Izrael (Promotions)
Amerikai és francia közvetítéssel hozták tető alá.
nov. 27
9:21
Észre sem vették: kizuhant egy 13 éves fiú a gyermekotthon ablakából (AC News)
Kiesett egy 13 éves fiú a III. kerületi Szent Miklós Gyermekotthon egy második emeleti helyiségének az ablakán.
nov. 27
9:30
Félrefordítás miatt tudjuk rosszul a Biblia egyik alaptörténetét, az eredeti szövegben szó sem volt erről (Promotions)
A Biblia korai fordításakor becsúszott néhány félreértés, ami aztán gyökeret vert a keresztény hitrendszerben.
nov. 27
10:00
A világ legbizarrabb ételét Európában eszik, csak a legbátrabbak merik megkóstolni (Promotions)
Az ázsiai különlegességek szolidak ehhez az ételhez képest.

Keresés