Ismét benyújtották azt a törvénymódosítást, amely munkaszüneti nappá nyilvánítaná december 24-ét. Balassa Péter jobbikos országgyűlési képviselő úgy véli, az új munkaszüneti napnak már csak azért is lenne létjogosultsága, mert 2023-ban már a legnagyobb üzletláncok is beálltak a kezdeményezés mögé. A lehetséges munkaszüneti napról évek óta vita van
Egy új tanulmány a Z-generáció vécézési szokásait vizsgálta, és meglepő eredményre jutott. Kiderült, hogy a megkérdezettek közül minden harmadik fél használni az irodai mosdót.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A brit Dexys Midnight Runners együttes egykori billentyűse, Andy Leek 66 éves korában elhunyt. A híres 80-as évekbeli banda alapító tagja csak néhány nappal korában vette el szerelmét. Halálhírét megható posztban ő közölte.
Szívesen lesünk el olyan tippeket, praktikákat a hírességektől, amelyeknek köszönhetően tökéletes a külsejük és karcsú az alakjuk. Nincs ezzel semmi baj, hiszen rengeteg olyan mozgásformával, szépségápolási megoldással vagy akár szuperélelmiszerrel ismerkedhetünk meg általuk, amelyekről korábban nem is hallottunk, pedig nagyon hasznosak és hatásosa
A nyár végén teljesen felfordult Dudás Miki élete, miután az édesapját egy benzinkútnál olyan brutálisan megverték, hogy súlyos agykárosodást szenvedett, és nem valószínű, hogy valaha is felépül. Azóta az egész család abban reménykedik, hogy István, aki többórás műtéten is átesett, felébred. A sportoló megrázóan vallott a jelenlegi helyzetükről.
A napokban megjelent az az MNB-rendelet, amely szerint a jövő évtől a forgalmi érték 90 százalékáig lehet lakáshitelt felvenni energiahatékony lakásokra, a törlesztőrészlet pedig a jövedelem 60 százalékáig is felmehet, jövedelemtől függetlenül. A változásra szeptember közepe óta számítani lehetett, a bejelentést október végén tette az MNB. jövőre 1
Kecskés Enikő az Instagram-oldalán közölt rossz híreket a követőivel. Az Ázsia Expresszben feltűnt, gyönyörű modell elárulta, hogy hamarosan meg kell operálni a térdét, mivel olyan fájdalmai vannak, amelyek már a hétköznapjaira is kihatnak, s sokszor még aludni sem tud azoktól.
A karácsonyi időszak egyszerre örömteli és megterhelő. Szeretnénk, ha inkább az előbbi kerülne előtérbe, ezért a decemberi lapszámunkban az izgalmas interjúk, inspiráló történetek, és szakértőink szépség- és divat tippjei mellett, abban is segítünk, hogy a karácsonyi időszak a feltöltődésről, nyugalomról és a minőségi együtt töltött időről szóljon.
Fox korábban Brian Austin Green felesége volt, akivel 2010 és 2021 között élt házasságban. Az exférjjel három gyereke született, így ez lesz a színésznő negyedik gyermeke, míg Machine Gun Kelly-nek az első.
A Liam Payne halála miatti nyomozás három gyanúsítottjának egyike úgy döntött, nem hallgat tovább, elképesztő információkat osztott meg az elhunyt énekes drogfogyasztási szokásairól.
A magyar Watergate-botrányként emlegeti a Tisza Párt elnöke az ellene indított kormányzati lejárató kampányt. Magyar Péter elmondása szerint több helyről is eljutottak hozzá olyan titkosszolgálati információk, hogy a Tisza Párt minden járműve, az irodájuk és Magyar Péter lakása hónapok óta be van technikázva. Közben volt barátnője ellen zsarolás mi
Egyre többen küzdünk inzulinrezisztenciával, PCOS-szel és endometriózissal. A helytelen táplálkozási szokások mellett a felfokozott stressz is szerepet játszik a női és emésztőrendszeri betegségek kialakulásában.
Őfelsége, a királyné: Zárt ajtók mögött címmel készít az egyik televíziós csatorna dokumentumfilmet. A műsor Kamilla királyné mindennapjait követi nyomon.
A horoszkópod sokat elárul a személyiségedről, így természetesen a híres divattervezőkéről is. Tudd meg, hogy a horoszkópod szerint, melyik divattervező lennél.
Mindenki szorong és stresszel, azonban nem mindegy, hogyan és milyen gyakran. A tudomány szerint a stressz az életünk velejárója. Nem lehet csak úgy megszüntetni vagy levetkőzni, de megtanulhatjuk kezelni és kihasználni az előnyeit. De egy bizonyos szint felett a szorongás elpusztítja a testünket és a lelkünket.
Malajzia hat év szünet után újraindítja a nemzeti szolgálati programot, ami felháborította a társadalom jó részét. Az előző, túlköltekezés és biztonsági aggályok miatt megszüntetett program helyett egy új, katonai jellegű képzés indul. A kormány 50 millió ringgitet szán a projekt finanszírozására, amelyet 2026-ra országszerte 13 táborra terveznek k
Első közös gyermekét várja Megan Fox és párja, Machine Gun Kelly. A hírt egy egészen egyedi fotóval jelentette be a színésznő: a képen jól látszik, hogy pocakja már egyáltalán nem kicsi, így a baba várhatóan jövő év elején megszületik.