Rúzsa Magdi az egyik leggyönyörűbb háromgyerekes anyuka, akit valaha láttunk. Az énekesnő fantasztikus formában van, most pedig azt is megosztotta a rajongóival a közösségi médiában, hogy mi a titka a kiegyensúlyozottságának.
Vannak olyan gyermekkori traumák, lelki sérülések, melyekből felépülni egy élet is kevés. Szakemberek gondoskodása, terápiák segítik a lelkileg súlyosan sérült emberek túllépésre tett kísérleteit, több-kevesebb sikerrel. Nem róluk lesz most szó. Azokról a férfiakról és nőkről mesélek, akiket nem vert és hanyagolt el senki, akik többé-kevésbé szeret
Az egykori szépségkirálynő és közszereplő párjával együtt úgy döntött, bővül a család: Licsi nevű kutyájuk mellé megérkezett Füge is, a négylábú kistesó.
Meghan Markle fantasztikusan érezte magát Beyoncé Los Angeles-i koncertjén, sőt talán még sosem láttuk ennyire felszabadultnak. A sussex-i hercegné ezüst szettben ragyogott, és mindent elengedve táncolt a popdíva performansza közben.
Ha repülővel turistaosztályon utazunk, a legkényelmesebb ülések a vészkijáratok soraiban találhatók. Ám nem mindenkinek van arra lehetősége, hogy ezekre a helyekre vegye meg a jegyét. Ebben a cikkünkben eláruljuk, a szabályok értelmében kik nem ülhetnek ide és miért.
Berki Mazsi elárulta, hogy a kislányával kapcsolatban szeretne egészséges keretek között maradni, és megtalálni az arany középutat, ha a közösségi médiáról van szó. Az influenszer anyuka az új párjáról is beszélt.
Jelenleg a balatonfüredi szívklinikán gyógyul Benyó Miklós, művésznevén Tekknő Miki. Az MC Hawer és a Tekknő énekese néhány hete kapott szívinfarktust a közös kávézójukban, ahonnan mentő száguldott vele kórházba, ahol azonnali életmentő műtétet hajtottak végre rajta.
Az Éjjel-nappal Budapest Joe-jaként ismert Varga Miklós úgy érzi, Csengében megtalálta az igazit. Minden vágya, hogy minél hamarabb elvehesse szerelmét, azonban erre még várnia kell. A műsorvezető ugyanis már kétszer volt házas, jövőre tervezi az esküvőt párjával, akit másfél hónapnyi ismeretség után tavaly jegyzett el.
Egy újabb hét tele új kihívásokkal. Hogyan nézz ezekkel szembe? Mire érdemes figyelned ezen a héten? Mik azok a dolgok, amiken dolgoznod kell, akár önmagadban is? A heti horoszkópodban igyekszünk minden kérdésedre gyors választ adni, hogy kellő felkészültséggel és önbizalommal vágj neki a hétnek.
Közleményben tudatta az oroszlányi Bányász Klub Közösségi és Rendezvényház, hogy a vasárnapi Bányásznap alkalmából megrendezésre kerülő programokra mégsem vonatkozik az a szigorú tiltólista, amiről szombaton a Blikk is írt.
A pop királyának halála az egész világot megrázta. Az énekest 2009. június 25-én holtan találták otthonában: halálát egy vényköteles gyógyszer miatti szívmegállás okozta. A boncolási jegyzőkönyv szerint Jacksonnak halálakor több belső vérzése és ízületi gyulladása volt, testét pedig csúnya vágások és hegek borították.
Manuel ByeAlex mentoráltjaként robbant be az X-Faktor műsorában még évekkel ezelőtt. A most 23 éves énekes már a 2019-es válogatóba is saját dallal érkezett, és bár nem lett finalista, nevét azóta sem felejtette el senki. Pályafutása töretlenül ível felfelé, fiatal rajongók ezrei töltik meg hétről hétre, hónapról hónapra koncertjei helyszínét. A te
Christine Baumgartner még több gyerektartást kér, mert szerinte a gyerekeik DNS-ébe van kódolva a luxus életmód, amit jelenleg nem tud biztosítani nekik.
Lányi Lala ritkán beszél a magánéletéről, most azonban kivételt tett. Édesapja elvesztéséről és fia gyermekkoráról is kendőzetlen őszinteséggel vallott.
A Z-generáció tagjai 1996 és 2010 között születtek, az Y-generációt, más néven ezredfordulósokat követték, utánuk pedig az az Alfa-generáció következik, akik közül még a legidősebbek is tanulóként élik az életüket.
A The Voice első adásában a zenei tehetségkutatók összes kliséje felvonult a tehetséges roma gyerektől a megható sorsú hősig, de a legszomorúbb talán mégis az, hogy több jó énekes nem kapott esélyt a coachoktól.
A várható főnyeremény a hatos lottón 700 millió forint volt a 35. héten. Mutatjuk a nyerőszámokat, illetve azt is eláruljuk, volt-e telitalálatos szelvény.
Megdöbbentő titkot árult el magánéletéről Molnár Anikó. Az édesanyja beszélte le arról, hogy gyermeke vállaljon. Az egykori Nagy Ő dr. Karizs Tamás YouTube-csatornájának vendégeként beszélt arról, többek között ezért döntött úgy, hogy nem szül.
Biztosan új magyar hangot kap Shrek a készülő, ötödik animációs filmben. Gesztesi Károly családja kiakadt, amiért mesterséges intelligenciával akarták feltámasztani a színészt.