Bármennyire is szeretnénk terelni a témát, és halogatni a végtelenségig a búcsúzást a nyártól, bele kell vetnünk magunkat a hűvös őszi-téli időszak kötelező darabjaiba. De nézzük a jó oldalát a dolognak, és koncentráljunk arra, milyen izgalmas is tud lenni a friss trendek feltérképezése és a gardróbunk frissítése új darabokkal.
A világ legmérgezőbb pókfajának, a brazil vándorpóknak (Phoneutria nigriventer), más néven a banánpóknak a mérgéből származó új gyógyszert tesztelnek, amely megoldást nyújthat a férfiak erekciós problémáinak megszüntetésére.
A legtöbben alig várjuk a hétvégét, péntek délután már számoljuk vissza a perceket, hogy mikor indulhat a hétvége, vasárnap este pedig a legtöbb ember megállapítja, hogy ez a két nap pihenő nem túl sokra elég.
Nem ez az első eset, hogy Irina Shayk megmutatja a testét, és nem is ez lesz az utolsó, és ez így is van rendjén. A hírességek között egy új trend hódít, amelynek lényege, hogy egy-egy eddig kulcsfontosságúnak tartott ruhadarab kimarad, ők pedig bebizonyítják, hogy ez még nem jelent rosszat, sőt kifejezetten izgalmas lesz az összhatás.
Károly király és Kamilla királyné hivatalos franciaországi látogatása kifejezetten izgalmasra, és eseménydúsra sikeredett, ahol olyan dolgok történtek, amelyekről muszáj szót ejtenünk. Amellett, hogy a királyi pár szemmel láthatóan nagyon élvezte a Franciaországban töltött időt, mégiscsak egy hivatalos látogatásról volt szó, ahol történelmi jelentő
Hunyadi Donatella végre bebizonyíthatja, hogy ő nem csak egy celeb ismert lánya, hanem egy értékes és tehetséges fiatal nő. A TV2 Dancing with the Stars című produkciójában tűnik fel hamarosan a képernyőn, méghozzá Bődi Dini profi táncos partnereként.
Te csodás farmer! Vajon melyik ruhadarab lenne képes ilyen megbízhatóan velünk tartani egész évben, jóban-rosszban? Valóban, szinte a farmer a gardróbunk egyetlen olyan alapvető darabja, amit bármilyen időjárási viszonyok között, és bármilyen alkalommal nyugodt szívvel elővehetünk, hiszen ez a ruhadarab képes alkalmazkodni a trendekhez és stílusokh
Úgy akarják beállítani, mintha bulizós sz@ranya lenne, aki elhanyagolta a gyerekeit. Nyilvánvaló, hogy Joe Jonas ki akarja túrni a feleségét a családból.
Kozmetikusról kozmetikusra jársz, beveted a szépségápolás nagyágyúit, s már a bőrgyógyászon is túl vagy? Ha folyamatos küzdelemben állsz a pattanásokkal, aknéval, netán a rosaceával, úgy érdemes egy pillanatra megállni és átértékelni a bőrápolási rutinod: tippjeink rávilágítanak arra, miket célszerű átgondolni vagy épp beszerezni a többszöri, siker
Nagyot koppant PSG Ogli: a botrányhős egy kutyával akarta meglepni barátnőjét, de a kiválasztott állat jóval drágább volt, mint amit az egészre szánt. Végül csak hazavitték az ötmilliós kutyát...
Csikós Rózsi korának egyik legsikeresebb szubrett színésznője volt, azonban nemcsak a színpadon, hanem a magánéletben is rendkívül sikeresnek mondhatta magát. Férjével, Fényes Szabolccsal egymásnak voltak teremtve, s miután megözvegyült, Csikós Rózsit maga alá temette a gyász és a fájdalom.
Tóth Gabi meglehetősen szigorúan állt a versenyzőkhöz, ezért úgy döntött, nem juttatná tovább a mindössze 15 éves, ám annál tehetségesebb Magdics Grétát, mert úgy véli, nincs meg az elegendő karizmája és magabiztossága a színpadon.
Mentorukként és bajtársukként gondol vissza a pénteken elhunyt nagy formátumú futsal-edzőre, Kis Jánosra két közeli barátja, Laczkó Zsolt - Görög Zita férje - volt labdarúgó és Polonkai Attila háromszoros válogatott játékos.
Nem csak az új frizura miatt, hanem összességében rengeteg dolog miatt imádjuk Katie Holmes személyiségét. A Dawson és a haverok című tinisorozattal híressé vált színésznő imádja az életet, nem szeret feltűnést kelteni, és nagyon egyszerű vele azonosulni.
A 476 000 éves múltra visszatekintő felfedezés a Homo sapiens fejlődése kapcsán több dolgot is felvet, többek között azt, hogy az előember fák tetején élhetett precízen megmunkált építményekben.
Záporozó könnyek, súlyos percek: családi dráma a The Voice Magyarország színpadán. A húga sorsáról kellett döntenie Trokán Nórának a tehetségkutató szombati válogatóján, ám ám ő nem fordult meg, mert az első percben tudta, hogy húga énekel és nem szeretett volna részlehajló lenni, de közben a többi coach sem juttatta tovább. Magyar Elektra ezt zoko
Te a helyeden vagy, ami a karriert illeti? Úgy értjük: azt csinálod, amire születtél? Szenvedéllyel állsz hozzá a mindennapokhoz vagy csak túléled a napi 8 óra munkaidőt? Ha utóbbi jellemző, akkor ideje mélyebben beleásnod magad, hogy az asztrológia szerint is a számodra megfelelő hivatást űzöd-e. Mutatjuk, hogy az egyes csillagjegyed miben lehetne
Hullámvasútszerű jogalkotási folyamat szemtanúi lehettünk az elmúlt 48 órában: egy csütörtök este megjelent kormányrendeletről, amelyet az ellenzék rögtön Lex Akkugyár-nak nevezett el, szombaton az Energiaügyi Minisztérium közölte, hogy “félrement", és a jövő héten már módosítják is.
Észrevettem, hogy a barátaimmal újra és újra ugyanazt a beszélgetést folytatjuk le: mennyire rettenetesen nehéznek tartjuk a randizást. Huszonéves fiatalként az idősebb generáció kicsit lesajnálóan kezeli ezt a problémát, mivel az ő emlékeik szerint húsz-harminc évvel ezelőtt az ismerkedés pofonegyszerű volt, és egy új randi reményében elég volt el
Az első szexuális játékszer a neandervölgyi emberek idejéből származik, de az Egyesült Államok Alabama államában még mindig illegális beszerezni őket. Ma a szexuális segédeszközök már jóval többek egyszerű tárgyaknál, és az örömszerzés mellett a fő céljuk az egészségmegőrzés.
Az utóbbi napokban elképesztő izgalmaknak lehetünk szem- és fültanúi a neten a Mexikóban talált, és feltételezett földönkívüli csontvázak megjelenése kapcsán.
A nepotizmus Amerikában az elmúlt egy évben nagy figyelmet kapott, hiszen tucat számra jelennek meg a felcseperedett sztárcsemeték a producerek és rendezők ajtaját dörömbölve, hogy nem akárki gyermekei.
Már több mint húsz éve annak, hogy Magyarországon is elkezdtek teret hódítani maguknak a különböző valóságshowk, amelyekből a TV2 Big Brother című műsora volt az első, amely igazán nagy sikert aratott. A realityben hat férfi és hat nő élt egy bekamerázott házban hónapokon keresztül, miközben a nézők szavazatán múlt, hogy végül ki marad bent legtová