A legtöbben alig várjuk a hétvégét, péntek délután már számoljuk vissza a perceket, hogy mikor indulhat a hétvége, vasárnap este pedig a legtöbb ember megállapítja, hogy ez a két nap pihenő nem túl sokra elég.
Egy brit férfi, Gary McKinnon feltörte a NASA számítógépeit, amelyekben „fényképes bizonyítékokat" talált ufókról. Azt állítja, korábban az amerikai hadsereg, haditengerészet, légierő és a Pentagon számítógépeihez is hozzáfért, és úgy véli, soha nem kerülünk közelebb az ufók mibenlétéhez, ugyanis egy csomó dokumentáció hamis.
Nem ez az első eset, hogy Irina Shayk megmutatja a testét, és nem is ez lesz az utolsó, és ez így is van rendjén. A hírességek között egy új trend hódít, amelynek lényege, hogy egy-egy eddig kulcsfontosságúnak tartott ruhadarab kimarad, ők pedig bebizonyítják, hogy ez még nem jelent rosszat, sőt kifejezetten izgalmas lesz az összhatás.
Károly király és Kamilla királyné hivatalos franciaországi látogatása kifejezetten izgalmasra, és eseménydúsra sikeredett, ahol olyan dolgok történtek, amelyekről muszáj szót ejtenünk. Amellett, hogy a királyi pár szemmel láthatóan nagyon élvezte a Franciaországban töltött időt, mégiscsak egy hivatalos látogatásról volt szó, ahol történelmi jelentő
Egy népszerű TikTok-felhasználó közzétett egy videót, amelyben arra hívja fel a figyelmet, hogy senki ne használja azokat a nyilvános vécéket, amelyekben a vécépapíron apró pöttyöket vél felfedezni. Azt is elmondta, mik ezek a pöttyök és hozzátette, az egészségünket kockáztatjuk általuk.
Hunyadi Donatella végre bebizonyíthatja, hogy ő nem csak egy celeb ismert lánya, hanem egy értékes és tehetséges fiatal nő. A TV2 Dancing with the Stars című produkciójában tűnik fel hamarosan a képernyőn, méghozzá Bődi Dini profi táncos partnereként.
A Real Madrid focistája volt, ő a legtöbb nyelven éneklő világsztár, nyolc (vagy kilenc) gyerek édesapja, és 80 felett sem tervez nyugdíjba menni. Ezekről, és sok más érdekességről olvashatsz cikkünkben a születésnapos sztárénekes, Julio Iglesias kapcsán.
Te csodás farmer! Vajon melyik ruhadarab lenne képes ilyen megbízhatóan velünk tartani egész évben, jóban-rosszban? Valóban, szinte a farmer a gardróbunk egyetlen olyan alapvető darabja, amit bármilyen időjárási viszonyok között, és bármilyen alkalommal nyugodt szívvel elővehetünk, hiszen ez a ruhadarab képes alkalmazkodni a trendekhez és stílusokh
Úgy akarják beállítani, mintha bulizós sz@ranya lenne, aki elhanyagolta a gyerekeit. Nyilvánvaló, hogy Joe Jonas ki akarja túrni a feleségét a családból.
Hatalmas károkat okozhat a vízi élővilágban, hogy a kábítószercsempészek menekülés közben repülőről vagy helikopterről a tengerbe vagy óceánba hajítják a drogot. A kutatások szerint a cápák nagy valószínűséggel elfogyasztják azokat, és előfordulhat, hogy agresszívek lesznek, például rátámadnak a szörfösökre is.
Kozmetikusról kozmetikusra jársz, beveted a szépségápolás nagyágyúit, s már a bőrgyógyászon is túl vagy? Ha folyamatos küzdelemben állsz a pattanásokkal, aknéval, netán a rosaceával, úgy érdemes egy pillanatra megállni és átértékelni a bőrápolási rutinod: tippjeink rávilágítanak arra, miket célszerű átgondolni vagy épp beszerezni a többszöri, siker
Mindössze tizenhat éves volt, mikor aranylemezes előadóművész lett Szabó Andris a vak srác, aki azóta férfivé érett. A mutálással karrierje véget ért mert, hosszú évekig nem tudott színpadra lépni. Már nem emlékszik rá a közönség, és nem nagyon hívják fellépni, pedig neki az éneklés az élete.