A tökéletes parfüm megtalálása sosem egyszerű feladat. Egy illatnak, ami egész nap körül ölel bennünket, tökéletesen illeszkednie kell hozzánk, és kifejezni mindazt, amit szavak nélkül szeretnénk tudatni magunkról. Mivel a csillagjegyünk sok mindent elárul arról, mi mozgat bennünket, hasznos útmutató lehet a számunkra a legideálisabb illat megtalál
Hosszú idő után ismét cigarettával a kezében kapták lencsevégre Kate Mosst. A brit szupermodellről eddig azt lehetett tudni, hogy évekkel ezelőtt leszámolt a dohányzással, de most úgy tűnik, mégsem sikerült elengednie.
Öt évvel azután, hogy kimondták a boldogító igent, véget ért Sydney van den Bosch és Egerszegi Tamás házassága. A TV2 sztárja és a labdarúgó 2018 júniusában keltek egybe, ám az életközösségük most a végéhez ért.
A három séfnek nincs egyszerű dolga, hogy kiválasszák: ki lesz az a hat versenyző, aki az ő csapatukba fog kerülni. Nem elég ugyanis jó érzékkel főzni, a vezetőnek valahogy azt is el kell érnie, hogy ne fojtsák bele egymást a versenyzők a húsleves alaplevébe. Egyelőre a séf áll vesztésre...
Egyszer majdnem világgá ment. Még ropogtak a fegyverek a fővárosban, amikor egy teherautó platóján sok-sok menekülővel együtt a szabadság felé indult. Ám amikor a jármű még jóval a határ előtt megállt valahol, az ifjú Sztankay István azt kiabálta: magyar színész akarok lenni! S azzal a lendülettel leugrott és maradt. Aztán Kossuth- és kétszeres Jás
A TikTok-ra került fel egy bizarr videó arról, hogyan készülnek a boltok polcain kapható felvágottak. Figyelem! Aki eddig rajongója volt a különböző féle felvágottaknak, annak a felvétel megtekintése után könnyen megváltozhat a véleménye.
Nem kérdés: Jennifer Lopez volt a New York-i divathét egyik legragyogóbban ragyogó csillaga. Bár az időjárást tekintve ruhaválasztása kissé szokatlannak bizonyult, de a hatás nem maradt el.
A csillagjegyünk megmutatja, milyen életfeladattal érkeztünk, és miben szeretnénk a legnagyobbat fejlődni ebben az inkarnációban. Vannak, aki viszonylag korán elkezdik életfeladatukat, de sajnos sokan vannak, akik évekig keresik az útjukat. Sokszor 29,5 éves korunk körül eszmélünk rá, mit is szeretnénk. Asztrológiai szempontból itt van az első Szat
Szigorú, 50 dolláros havi költségvetésből élt egy éven keresztül egy 28 éves nő San Franciscoban. Alexis Howard elhatározta, hogy csak ennyit fog kiadni a nem létfontosságú dolgokra. Olyan jól bánt a pénzzel, hogy volt olyan hónap, amikor nem is költötte el a teljes összeget.
Paul Bern német származású amerikai rendező, forgatókönyvíró és producer volt, mégsem feltétlen munkássága miatt ismerték meg a nevét az emberek, hanem Jean Harlow színésznővel való kapcsolata, illetve tragikus halála végett – ez utóbbit a mai napig számos rejtély övezi.
Az már kiderült, hogy mely sztárok bizonyíthatnak a Tv2 táncos show műsorában, voltak is nagy meglepetések. Már csak az a kérdés, a távozó Bereczki Zoltán helyét ki veszi át a zsűriben, mert hogy már egy ideje keresik az utódját. Az internet mindent tudó népének pedig határozott elképzelései vannak az új ítész személyéről.
Krausz Gábor híresen jó viszonyt ápol a sógornőjével, Tóth Verával, és bár a családi köteléket valószínűleg hamarosan elvágja a sztárséf és az énekesnő, a barátság megmaradhat Vera és Gábor között. Erre utal, hogy a Dancing with the Stars bejelentésekor az énekesnő az elsők között biztatta Gábort, aki azóta már gőzerővel próbál.
Másod- és haramdfokú sérülésekkel ápolnak két embert a Honvédkórházban a vásárnap börgöndi repülőtragédia után. Székesfehérváron a városházára kitűzték a fekete zászlót.
A céklalé rendkívül egészséges, az íze sem vészes, ráadásul számtalan előnye mellett akkora energialöketet ad, hogy talán a rendszeres kávéfogyasztók is megfontolják, hogy lecseréljék a reggeli italukat.
Egy floridai IT-szakember, aki távmunkában dolgozik, az év nagy részében, pontosabban 10 hónapot egy óceánjáró hajón éli a mindennapjait. Állítása szerint ez sokkal jobban megéri neki, mintha albérletben élne.