Wayne Shepherd 2022 júniusában esett át gyomorszűkítő műtéten, ezt követően 120 kilótól szabadult meg. A műtétre négy évet várt, most azonban kiderült, hogy a társadalombiztosító mégsem fedezi a bőreltávolító műtétjét.
Az Oscar-díjas színésznő 2012-ben házasodott össze Benjamin Millepied francia táncos-koreográfussal, akinek két gyermeket szült. A házaspár kapcsolata az utóbbi időben romolhatott meg, szakításuk hátterében Millepied hűtlensége áll.
Katona Ágnes szerkesztő-fordító hazánk talán legnagyobb Agatha Christie-rajongója. Több könyvét fordította magyarra, és nála jobban csak kevesen ismerik az élettörténetét.
Rózsaszínbe borult a világ: elérte az 1 milliárd dolláros bevételt a Barbie, kicsit több mint két héttel a várva várt debütálása után. A hatalmas sikerre való tekintettel, joggal merül fel a kérdés a rajongókban: lesz-e vajon folytatás? Greta Gerwig reménykedik benne, hogy igen!
Egy ausztrál négyéves gyereket csak "mini Steve Irwinnek" emlegetnek, miután igazi internetes sztárrá vált azzal, hogy óriás pitonokat ölelget, vombatokkal kergetőzik vagy éppen koalákat ment meg.
Vadon élő mosómedvéket filmeztek a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gödöllői vadbiológus kutatói egy Budapesttől 30 kilométerre fekvő erdőben.
A legnagyobb sztárok gyerekei előtt rengeteg ajtó nyitva áll, s bár sokaknak rengeteget segített a biztos háttér, több olyan hírességet is megemlíthetünk, akiket ma már nem csupán a családjuk miatt ismerhetünk.
A Cipőfantáziák – kísérleti cipők a művészetben és a dizájnban címmel látható kiállítás a LOKART fesztivál keretében a Pécsi Galériában szeptember 3-ig. Amber Ambrose holland dizájner és művészettörténész, valamint Liza Snook a világhírű virtuális cipőmúzeum alapítója válogatták a kiállított tárgyakat. Csepely Adrienn írót, publicistát a tárlatveze
Egy-egy mondat néha többet ér, mint száz könyv. Egy érzés- és gondolatmagocska megtermékenyít, a tiéd lesz, és segít élni. Jobban megismered önmagadat, a társadat – és talán az életedet is. Olvasd el a Life.hu-n, és hagyd magadban megérni. Heti útravaló Müller Pétertől.
"Meggondoltam magam, mégse szálljunk fel" - mondta Ujhelyi István, az Európai Parlament képviselője, de a motor már hangosan dübörgött, a pilóta nem hallott egy kukkot sem a "könyörgésből", így a gép nekilódult a kifutón és másodpercek múlva már a levegőben is volt.
A várandós Kourtney Kardashian leplezte hatalmas pocakját, egy dögös kétrészes ruhakölteményben tündökölt otthonában. A 44 éves Kardashian-sztár a közösségi médiában mutatta be a LaQuan Smith 2022-es őszi-téli kollekciójának darabját.
A köldök egy olyan testrészünk, amit hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni és elhanyagolni. Pedig ahogy más egyéb testrészünk, úgy ez is alapos és rendszeres tisztítást igényel.
Két hónapja adott életet a kisfiának, Vencelnek Antal Timi, aki azóta a többgyermekes édesanyák boldog, ám cseppet sem egyszerű életét is megtapasztalhatta. Az énekesnő legutóbb azt is elárulta követőinek, hogy amióta rátalált a hordozókendőre, a babahordozás nagyban megkönnyítette az életét, hiszen így mindkét gyermekére maximálisan oda tud figyel