2023. május 6. szombat

máj. 6
11:03
Miklósa Erika, a The Voice mentora elárulta: Marics Petire is járnak a lányával (Blikk)
Hamarosan lánya egyik kedvenc énekesével, Manuellel keresi az ország legjobb hangját Miklósa Erika. A Kossuth-díjas operaénekesnő Trokán Nóri, Curtis és Manuel mellett az egyik coachként, azaz mentorként tűnik fel az RTL rövidesen induló műsorában, a The Voice-ban. A tehetségkutató sajtótájékoztatóján Miklósa Erika elmondta, hogy több okból is öröm
máj. 6
11:06
Még III. Károly királynak is meg kell hajolnia előtte (AC News)
Általában az embereknek meg kell hajolniuk III. Károly király előtt. De egy ember előtt még a király is térdet hajt. Akkor, amikor a Canterbury érsek, Justin Welby megkoronázza és felkeni őt.
máj. 6
11:18
Több ezer milliárd forint kerül III. Károly király fejére: csak rövid ideig viselheti a koronát (Pénzcentrum)
Szombaton koronázzák királlyá III. Károlyt Londonban. Az uralkodó fejére csak rövid időre kerül a Szent Eduárd-korona, ugyanis az több mint 2 kilót nyom. A hivatalos eseményeken egy másik, könnyebb koronát  visel az uralkodó.
máj. 6
11:30
Arnold Schwarzenegger olyan rettenetesnek tartja az egyik filmjét, hogy azzal kínozni lehet (Promotions)
Arnold Schwarzenegger elég letaglózó véleménnyel van a magyarok egyik kedvencéről.
máj. 6
11:30
A brit királyi koronázás menetrendje (AC News)
Így zajlik majd III. Károly király koronázása. Tudd, hogy mikor kell a tévé elé ülnöd.
máj. 6
11:54
Észveszejtően nagy baki Magyarországról a török sorozatban, csak kevesen szúrhatták ki (Promotions)
A Szulejmán sorozatnak óriási rajongótábora volt, bár rengeteg baki volt benne, amelyeket lehet, hogy sokan észre sem vettek.
máj. 6
12:00
Elindult a koronázási körmenet a Westminster-apátsághoz: Károly és Kamilla aranyozott hintóban utaznak (Femcafe)
70 éve nem látott ünnepségre készül Nagy-Britannia: szombaton megkoronázzák Iii. Károly királyt, aki a tervek szerint délelőtt 11:20-kor indult Buckingham-palotától a Westminster-apátságig.
máj. 6
12:00
Biden megint kiröhögtette magát (AC News)
Pénteken egy "nagy sajtótájékoztatót" jelentett be - csakhogy erről rajta kívül nem tudott senki sem.
máj. 6
12:30
Kifogott a nokedliszaggató Bódi Gusztin a Szerencsekerékben, több milliót bukott el (SzMo)
A mulatóssztár láthatóan nagyon csalódott volt, a feleségétől is elnézést kért a műsor végén.
máj. 6
12:30
Szexcsapda: magasleshez kötött férfit szabadított ki a rendőrség (AC News)
Kellemetlen módon végződött a várt szerelmi kapcsolat egy férfi számára. Szexrandira ment az erdőbe. Végül a rendőrség könnyítette meg a dolgát.
máj. 6
12:36
Kitálalt az egyiptológus: szörnyű titkot rejtenek a múmiák, beigazolódott, amitől a legjobban féltünk? (Promotions)
Sokan csak legendának hitték a dolgot, de az egyiptológus szerint valódi, vele is megtörtént.
máj. 6
12:42
Videón, ahogy az ötéves Lajos herceg megilletődve integet a tömegnek nagyapja koronázásán (SzMo)
Korábban még az sem volt biztos, hogy a rosszcsont herceg egyáltalán ott lehet a koronázáson.
máj. 6
12:51
Milyen a jó nagyszülő? (Blikk)
Az élet egyik legcsodálatosabb ajándéka nagyszülőnek lenni: ha az unokákra gondolunk, felmelegszik a szívünk és repesünk a boldogságtól – írja a grosseltern.de. Azonban előfordul, hogy a boldogság ellenére kérdések és bizonytalanságok gyötörnek bennünket, és különböző kihívásokkal kell szembenéznünk. Ennek ellenére egyáltalán nem nehéz jó nagyszülő
máj. 6
13:00
Koronázás: Katalin hercegné ruhájával megtörtént az, ami minden nő rémálma (Joy)
Katalin hercegné hihetetlenül gyönyörű a koronázáson, de egy valamire nem számított.
máj. 6
13:30
Magyarországnak köszönheti koronáját III. Károly? Erősebb szálak fűzik hazánkhoz, mint azt sokan gondolnák (Promotions)
III. Károly több tekintetben is rekorder lesz, ráadásul komoly szálak fűzik Magyarországhoz.
máj. 6
13:54
Egymáshoz illő tiarában tündököl Katalin hercegné és Sarolta hercegnő a koronázáson (Femcafe)
Mostanáig nem lehetett biztosan tudni, vajon Sarolta hercegnő is fejdíszben érkezik-e Iii. Károly koronázására vagy sem. Nos, a találgatásoknak ezennel vége, hiszen az élő közvetítésből azonnal kiderült, hogy a legrangosabb családtagokhoz hasonlóan Katalin hercegné és Vilmos herceg kislánya is tiarában lépett be a Westminster-apátságba – a gyönyörű
máj. 6
14:00
Lovakkal kocsmáztak Budapesten? A fővárosiak teljesen megrökönyödtek azon, amit Angyalföldön láttak (Promotions)
Budapesten elég meglepő, ha valaki két lóba ütközik egy kocsma előtt.
máj. 6
14:12
Összeomlott az M1-es: 15 kilométeres gigadugó van (AC News)
Mindenki meneküljön: Budapest felé csak a leállósáv működik.
máj. 6
14:21
Dömötör Csaba: „Újabb, elfogadhatatlan brüsszeli üzenet érkezett a pénzünkről” (Blikk)
Egyértelmű közlésnek, ugyanakkor egyben elfogadhatatlan zsarolásnak nevezte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szombaton közösségi oldalán azt a brüsszeli üzenetet, hogy ha Magyarország nem változtat a háborúval, migrációval és gyermekvédelemmel kapcsolatos álláspontján, továbbra is visszatartanák az uniós pénzeket.
máj. 6
14:30
Sarolta mini Katalin, Lajos herceg igazi rosszcsont: ellopták a show-t a gyerekek (Joy)
Tudjuk, tudjuk, ez Iii. Károly király nagy napja, de hiába, ha az unokák ellopták a show-t!
máj. 6
14:30
A tudomány végre megfejtette a Mona Lisa legnagyobb titkát (Promotions)
Évszázadok óta fejtegetett talány, hogy vajon hol készült a világ leghíresebb festménye.
máj. 6
14:33
Gigabüntetés: 40 milliós bírságot fizet a Norbi Update – elismerte, hogy megtévesztette a fogyasztókat (Blikk)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Norbi Update termékek forgalmazója több szempontból is megtévesztette a fogyasztókat többek között a termékek hatásairól, összetételéről, illetve a diéták eredményességéről.
máj. 6
14:42
Ed Sheeran spontán utcai zenéléssel ünnepelte New Yorkban, hogy megnyerte a plágiumperét (SzMo)
A négyszeres Grammy-díjas brit zenész egy autó tetején, gitárral a kezében örvendeztette meg rajongóit egy minikoncerttel.
máj. 6
15:06
Súlyosan mérgező tárgy lapulhat a magyarok konyhájában, ismét fellángoltak a viták egy régi kedvencünk kapcsán (Promotions)
Sokáig fel sem merült, hogy veszélyes lenne, majd hirtelen mindenki rettegni kezdett tőle. Vajon mi lehet az igazság?
máj. 6
15:06
14 éves a szörnyeteg anyagyilkos, fejszével végezte ki a mamáját (AC News)
Nem kegyelmezett az édesanyjának a 14 éves kamasz.
máj. 6
15:12
Egy időre eltűnt Katalin mellől a koronázást végigásítozó Lajos herceg (SzMo)
Lajos hercegnél senki sem unta jobban a királyi családból az órákig tartó szertartást.
máj. 6
15:30
Kiderült az igazság III. Károly koronázásáról: erről eddig nem sokan tudtak (Pénzcentrum)
Megkoronázták III. Károly királyt, az Egyesült Királyság és 14 további nemzetközösségi ország uralkodóját. A koronázás után Justin Welby, Canterbury érseke, majd Vilmos walesi herceg is hűséget esküdött az uralkodónak.
máj. 6
15:30
Meghan Markle fotóival tüntetnek Károly király ellen a koronázáson (Joy)
Javában zajlik a koronázás, a tömeg egyik fele ünnepel, a másik fele tüntet a király ellen.
máj. 6
15:30
Ítéletidő dörömböl, itt a vihar, ránk szakad az ég (AC News)
Ezt most nem ússzuk meg, inkább maradjunk otthon
máj. 6
15:36
Képkvíz: felismered George Clooney filmjeit egyetlen képkockáról? - Nem lesz könnyű dolgod, ha a 10/10-re pályázol (Promotions)
George Clooney rajongói most próbára tehetik magukat ezzel az izgalmas képes kvízzel.
máj. 6
16:12
Harry és András nélkül üdvözölte a királyi család a palota erkélyéről a tömeget (SzMo)
Mindenki ott volt az erkélyen, csak a két botrányos herceg nem.
máj. 6
16:24
Erre senki sem számított: Harry herceg mindenkit meglepett, egész végig így viselkedett a koronázáson (Femcafe)
Mint ismert, Harry herceg is részt vett Iii. Károly király koronázásán, ahova ezúttal teljesen egyedül érkezett. Az uralkodó kisebbik fia köztudottan feszült viszonyt ápol a brit királyi családdal, éppen ezért a fél világ árgus szemekkel figyelte, hogyan viselkedik a ceremónia alatt a rokonsággal.
máj. 6
16:36
Időjárás: itt szakadhat a nyakadba a jégeső Magyarországon – vészjelzés lesz érvényben ezeken a helyeken (Promotions)
Egy hidegfront is érkezik Magyarországra hamarosan, ami miatt vissza fog esni a hőmérséklet.
máj. 6
16:39
Forradalmi felfedezés: élet nyomai lehetnek az Uránusz két holdján (Blikk)
Élet nyomaira bukkanhattak az űrkutatók az Uránusz két holdján. A Titánia és Oberon nevű holdakon óceánok találhatók, amelyek elég melegek ahhoz, hogy élet is lehessen ott.
máj. 6
16:51
Ropogós galambsült – Fásy Ádám receptje (Blikk)
A galambhús ízletes és egészséges, fogyasztása nagy múltra tekint vissza hazánkban.
máj. 6
16:54
Megrázó felvételek a Hindenburg léghajó katasztrófájáról, ami az egész világot sokkolta (Promotions)
Máig nem lehet tudni pontosan, hogy mi történt.
máj. 6
17:03
Hal a tortán: nehéz elhinni, milyen sok szakmája van Kiss Katónak – Most felsorolta az összeset (Blikk)
Nem a halottlátás az egyetlen szakma, amihez Kiss Kató ért! A Hal a tortán legutóbbi adásában elárulta, hogy bizony 14 szakma van a kezében, sőt fel is sorolta mindet egytől egyig.
máj. 6
17:06
Óriási bejelentés a magyaroknak, visszatér a tévébe pár nap múlva, és ennek százezrek fognak örülni (Promotions)
Már alig párat kell aludni, és itt a nagy visszatérés.
máj. 6
17:18
Az év legfényűzőbb napja! Ők voltak a legstílusosabb vendégek III. Károly király koronázásán (Joy)
Hát ez a nap is eljött, ma királlyá koronázták Iii. Károlyt. Az elmúlt órákban az egész világ Londonra figyelt, így aztán pláne nem volt mindegy, hogy mit viselnek a vendégek, akik között szép számmal akadtak sztárok is!
máj. 6
17:36
Kiderült, hol volt Harry herceg, miközben a családja a palota erkélyről integetett az ünneplő tömegnek (SzMo)
A sussexi herceg már egy órával a koronázási szertartás befejezését követően az egyik londoni repülőtéren volt.
máj. 6
17:36
Egy szörnyeteg bukkant fel a Holdon, az utolsó űrhajóst pedig Bud Spencer egyik kedvence buktatta le (Promotions)
Zseniális reklám tartja ismét lázban az internetet, amiben a Hold felszínén előkerül a semmiből egy szörnyeteg, majd Bud Spencer egyik kedvence okoz gondot.
máj. 6
18:36
Erre a beugratós KRESZ-kérdésre rengeteg magyar nem tudja a választ – szerinted szabályosan parkol ez az autó? (Promotions)
A KRESZ-vizsgán sok beugratós kérdés van Magyarországon, és ez a parkolós kép sokakon ki szokott fogni.
máj. 6
18:42
Lajos hercegre nincsenek szavak: Vilmos fia mindenkit megdöbbentett a koronázáson, az összes szempár rászegeződött (Femcafe)
Katalinék legcukibb gyermeke, Lajos nagyapja koronázásán mindenkit meglepett: a herceg eleinte felnőtteket meghazudtoló komolysággal tűrte a hosszadalmas ceremóniát, de a rangos esemény végén azért megint láthattuk csibész énjét.
máj. 6
18:42
Annak idején cukibb volt, mint György herceg! 17 édes gyerekkori fotó III. Károly királyról (Joy)
Iii. Károly király is pont annyira huncut és édes volt egykoron, mint napjainkban imádott unokái.
máj. 6
19:06
A Vatikán titkos levéltárában földönkívüliekről is tárolhatnak feljegyzéseket (Promotions)
Sok összeesküvés-elmélet hívő gondolja azt, hogy a vatikáni apostoli levéltárban olyan dolgokat zárnak el a nyilvánosság elől, amik megbolygathatnák az egyház hitelességét.
máj. 6
19:33
London már el is felejtette a koronázást, újra a turistáké a terep (Blikk)
Nem kellett sok idő, London alig pár óra alatt visszaállt a normális turista üzemmódra. Alig két órával azután, hogy a frissen megkoronázott király, III. Károly és kedves felesége, Kamilla királyné visszaérkezett a Buckingham palotába, az odavezető út, az úgynevezett Mall, amelynek két oldalán korábban széles kordonok mögött tízezrek vártak, sokan
máj. 6
19:36
Vágó István majdnem felrobbant a Legyen Ön is Milliomosban – Sebestyén Balázs hozta össze neki a kíméletlen átverést (Promotions)
Vágó Istvánt Sebestyén Balázs húzta be a csőbe anno, és tudta is jól, mivel kell az őrületbe kergetnie a Legyen Ön is Milliomos műsorvezetőjét.
máj. 6
19:54
Katalin sosem volt még ennyire gyönyörű: a hercegné élete legfenségesebb ruhájában ragyogott Károly koronázásán (Femcafe)
Vilmos felesége annyira előkelő volt Iii. Károly koronázási ceremóniáján, mint egy királynő: egy biztos, a trónörökös nejének outfitje minden várakozást felülmúlt.
máj. 6
19:54
Ötös lottó: nem ért véget a lottóláz Magyarországon, és rengetegen szálltak harcba a főnyereményért (Promotions)
A Szerencsejáték Zrt. megtartotta a 18. hét ötös lottó számsorsolását Magyarországon, ahol 150 millió forint volt a főnyeremény.
máj. 6
20:24
Ezeket mondhatta Károly Kamillának útban a koronázás helyszíne felé a hintóban (SzMo)
A frissen koronázott királynak állítólag már azelőtt elege lett az egészből, hogy megérkeztek volna az apátságba.

Keresés