Rácz Jenő és felesége, Rácz-Gyuricza Dóri kicsit kiszabadultak a hétköznapi mókuskerékből, hiszen a kislányukkal egy varázslatos helyre utaztak: Ciprusról jelentkeztek be.
Mind the gap, vagyis ügyeljenek a szerelvény és a peron széle közötti résre - a koronázási hétvégén III. Károly király személyesen hívja fel erre a londoni metrón és a brit vasúthálózaton utazók figyelmét – jelentette Kertész Róbert, az MTI tudósítója.
Azt gondolnánk, hogy ilyen híráradat mellett szinte minden érdekességet hallottunk már Iii. Károly királyról, aztán könnyen kiderülhet, hogy tévedtünk!
Puskás Peti és Dallos Bogi először duetteztek Korda György és Balázs Klári csütörtök esti koncertjén a Budapest Parkban. A kismama megmutatta, milyen ruhában állt színpadra.
ByeAlex, azaz polgári nevén Márta Alex kikerülhetetlen színfoltja a magyar könnyűzenei életnek. Számtalan kitűnő dal szerzője és előadója, APU néven pedig fiatal tehetségek mentoraként tevékenykedik.
A legfrissebb felmérés szerint a britek lelkesebben várják a háromnapos hosszú hétvégét, mint annak okát, vagyis III. Károly király szombati koronázását, amely alkalomnól a brit kormány hétfőre is munkaszünetet hirdetett.
Lehet nem lesz teljesen nyugodt a csillagjegyed hétvégéje, de okos kormányzással nyugodtabb vizekre tudod vinni a hajódat. Lássuk, hogy miben segít a mai napi horoszkóp!
A világtörténelem első, a televízióban közvetített koronázása, csak Nagy-Britanniában 27 millió néző, egy nyolc hónapon keresztül készült ruha és a vita arról, mi legyen a királyi ház neve – közel hetven évvel ezelőtt így koronázták meg II. Erzsébetet. A Blikk összegyűjtött tíz érdekességet, amiket talán ön sem tudott a napról, amely hivatalosan is
Legtöbbünk már találkozott az élete során valamilyen bőrgyógyászati panasszal. Szakértőnk segítségével, most összeszedtük a leggyakoribb problémákat, hogy pontosan tudd, mivel van dolgod. Innen már csak egy lépés, hogy tudatosan állj rá a gyógyulásra!
A királyi házaknak mindig is voltak asztrológusaik, és ez most a sincsen másképpen. Károly király koronázásának időpontját teljesen nyilvánvalóan úgy választották ki, hogy megnézték, hogyan állnak a csillagok.
A technológia fejlődése a bor élvezetét is megváltoztatta, sőt 2023-ban már számos új eszközhöz férhetnek hozzá a borbarátok, olyan kütyükhöz, amik lehetővé teszik a számukra, hogy a legtöbbet hozzák ki a borélményükből.
Marilyn Monroe nemcsak a filmek világában, de a divatiparban is felejthetetlent alkotott, aminek köszönhetően korokat átívelő ikonná vált. Cikkünkben összegyűjtöttünk 5 olyan meglepő tényt a néhai díváról, amik csak halála után láttak napvilágot.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A legenda úgy tartja, hogyha egy kereszteződésben megállva lelkünk leghőbb vágyára gondolunk, akkor megjelenik az ördög és a lelkünkért cserébe teljesíti a kívánságunkat.
A Pápától mintegy tíz kilométerre fekvő, alig ezerfős Mezőlak élete az elmúlt hónapokban alaposan felbolydult. Az egykori evangélikus Öregtemplom épületét – volt kovácsműhely, iskola és raktár is – megvette ugyanis a világszerte ismert orgonaművész, Varnus Xavér, aki hangversenytermet és összművészeti kulcsos házat szeretne varázsolni a százéves fa
Délelőtt fél 11 előtt nem sokkal indul el a Buckingham-palotából III. Károly király díszmenete a koronázási ünnepségre. Az udvar a brit kormánnyal egyeztetve 203 országból hívott meg vendégeket a ceremóniára. Ugyanakkor a kritikusok szerint nem a brit adófizetőknek kellene állnia az esemény 100 milliárdos költségeit. A palota szerint viszont sokkal
Nemcsak a ceremónia rövidségével, hanem a királyi öltözékkel is jelezheti III. Károly király, hogy új korszak kezdődik a brit alkotmányos monarchia történetében. Az uralkodó a meghívott vendégek és saját dress code-jával is üzenni fog a világnak.
III. Károly királyt ma koronázzák meg a westminsteri apátságban, egy ünnepélyes szertartás keretében, miután édesanyja, Erzsébet királynő szeptemberi halálával ő lett az Egyesült Királyság és 14 másik ország uralkodója.
A köztársasági elnök szerint jó bakancs elengedhetetlen a túrázáshoz, és a királyi pár nagyon szereti a természetet, ezért választotta ezt az ajándékot.
Súlyos betegsége miatt életmentő műtétekre van szüksége Lagzi Lajcsinak. Mint kiderült, a zenészt a berettyóújfalui kórházban is megvizsgálták, jogi képviselői szerint ezek is alátámasztják súlyos állapotát - amire hivatkozva korábban halasztást kértek. A bv szakemberei is úgy látják, elengedhetetlenek a beavatkozások, akár meg is szakíthatják Lagz
Vezetőváltás a Kulturális és Innovációs Minisztériumában, az előadó- és alkotóművészeti, valamint a közösségi művelődési területén. Az új helyettes államtitkár Szentmártoni János író, költő lett, a távozó Pataki András rendező helyére nevezte ki a miniszter.
Évszázadokon át hétpecsétes titokként örzik a formulájának a receptjét annak a szent olajnak, amellyel a brit uralkodókat generációkon át felkennek. A koronázási olaj az egyik legfontosabb és legszimbolikusabb kelléke III. Károly királlyá avatásának. Most hetven év után újra megalkották, ám az új uralkodó ebben is komoly változtatást kért.