A március ugyan már tavaszi hónap, ám legtöbbször még meglehetősen hűvös időjárás jellemzi, így esténként igazán jó érzés elmerülni egy kádnyi forró vízben. De hogyan tegyük valódi élménnyé a fürdőzést? Íme néhány tipp, meg persze pár különlegesség is hozzá!
Arról már több alkalommal is szó esett, milyen fizikai okokra vezethető vissza a hízás, azonban kevesebbszer kerül szóba a lelki háttér. Amellett, hogy odafigyelünk a táplálkozásunkra és a rendszeres testmozgásra, semmiképpen nem szabad elhanyagolnunk a mentális egészségünket sem - hiszen, ha nem vagyunk rendben belül, az a külsőnkre is kihat. Íme
Minden bizalma egy műtétben van annak a családnak, akiknek a lánya, Kornélia agykárosodást szenvedett két napos korában, ám ehhez sok pénzre van szükségük.
A GLAMOUR szépségszerkesztője ismét összegyűjtötte a legizgalmasabb beauty bevezetéseket. Hogy legyen miből válogatnod, ezúttal is változatos felhozatallal készültünk, a bőrápolás mellett smink, parfüm, de még a hajápolás is szóba kerül.
A Skechers, The Comfort Technology Company büszkén jelentette be partnerségét a divatipar ikonjával, Diane von Furstenberggel. A közösen alkotott kapszulakollekció a híres divatház jellegzetes printjeit használja fel a Skechers cipőket, ruházati cikkeket és női kiegészítőket felvonultató kínálatában.
A műsorvezetőnél 2021. decemberében diagnosztizálták a mellrák legagresszívabb típusát. Azóta átesett egy komoly műtéten és kemoterápiát is kapott, de a küzdelmeinek még nincs vége.
12 évvel ezelőtt lett a Csillag születik győztese, ám azóta is aktívan zenél László Attila. A Bors megtudta, arcról már egyre kevesebben ismerik fel, ám egyedi hangszínére és tájszólására még mindig felkapják a fejüket az emberek.
Valkusz Milán a Sztárban Sztár legutóbbi adásában Zséda bőrébe bújt, és produkciójával teljesen lenyűgözte a zsűrit és a közönséget is. Most pedig az is kiderült, mit szólt az énekesnő Milán teljesítményéhez.
Azért indítottuk útjára új sorozatunkat, a Karrier Keddet, mert szeretnénk támogatni a nőket, hogy magabiztosabbak és bátrabbak legyenek a munkájuk során. Szakértőnk, Kertész Lilla szervezetpszichológus és business coach a következő hetekben megtanítja neked, mi az az én-vezetés, hogyan válhatsz magabiztosabbá és kreatívabbá a munkádban. Ezúttal az
Már hét hónapja annak, hogy Béres Anett részt vett azon az ominózus teaszeánszon, aminek következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett. Saját bevallása szerint nehezen viseli a helyzetet, hogy munkaképtelenné vált a baleset után, és jelenleg édesanyja támogatja őt anyagilag.
Végre túlvagyunk az év vitathatatlanul két legdepressziósabb hónapján, de sokan érezhetjük úgy, hogy még mindig elérhetetlenül messze van a tavasz, a nagy kirándulások, a teraszos világmegváltó beszélgetések ideje, no és hol van még a nyaralás... Még mindig korán sötétedik, így a szabadban is kevesebbet tartózkodunk, mint a melegebb hónapokban. Az
Shakira és Piqué tavaly jelentették be, hogy elválnak. Hatalmasat robbant a hír, ugyanis nyílt titok, hogy egy harmadik fél miatt futott zátonyra a házasság. Piqué azóta továbblépett, és most úgy tűnik, Shakira is végre megtalálta a helyét.
Hosszú ideje nem hallani a 2010-es évek imádott popsztárjáról, Kesháról, aki annak idején az első slágerével belopta magát a fél világ szívébe. Vajon mi történt azóta az énekesnővel, és valójában miért tűnt el a köztudatból?
Még alig értek véget a téli ünnepek, már itt vannak a tavasziak. Sok helyen még mindig kint vannak a karácsonyi égők, a lustábbak pedig még csak most dobták ki a kókadozó karácsonyfáikat, pedig hol van már a vízkereszt!
Ed Sheeran tavaly hatalmas megpróbáltatásokon ment keresztül: egyszerre gyászolta legjobb barátját, és mint kiderült, feleségénél daganatos betegséget diagnosztizáltak, ám nem kezelhették, mert várandós volt azóta megszületett kislányukkal, Jupiter Seaborn Sheerannel.
Te is olyan hajkoronáról álmodozol, ami azt a hatást kelti, mintha most jöttél volna a fodrásztól? A megfelelő termékekkel és technikával akár otthon is szalonszépségű fürtöket varázsolhatsz magadnak. Mutatjuk, hogyan!
A cári idők pompáját és 21. századi luxusát idézi Putyin orosz elnök hatalmas kiterjedésű rezidenciája, a volt Valdaj természetvédelmi területén, ahol az elnök saját "aranybirtoka" mellett a 39 éves Alina Kabajevával és három eltitkolt közös gyermekükkel igyekszik kipihenni az orosz-ukrán háború sokkját.