A világhírű orgonavirtuóz talán maga sem hitte volna, hogy ilyen hamar sikerül megmentenie a düledező templomot. Hamarosan felcsendülhet Bach muzsikája az ódon falak között.
Már majdnem négy éve, hogy a Viking Sigyn szállodahajó nekiütközött és maga alá gyűrte a Hableányt. Az egyik lesúlyosabb dunai katasztrófában huszonheten meghaltak, egy ember holtteste pedig a mai napig nem került elő.
A Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye március 6-ai közleményében arról tájékoztat, hogy a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye Gyermek- és Ifjúságvédelmi Szolgálatán keresztül bejelentés érkezett a Főegyházmegye egy papjával szemben.
A fantasztikus szex eleme az is, hogy nem feltétlenül kell eljutni a behatolásig. Csodás dolog az is, de nem mindig van ott a helye. Kényszer nélkül tud igazán szabad lenni a szeretkezés.
Eleinte úgy volt, hogy afáziával kell megküzdenie Bruce Willisnek, amit a 67 éves színésznek és családjának önmagában sem volt könnyű elfogadni, ám közben kiderült, hogy sokkal súlyosabb a helyzet: frontotemporális demenciát diagnosztizáltak a világsztárnál.
A magyar Ken baba mind ez idáig titkolta, éveken keresztül verbális bántalmazásban élt. Először szólalt meg a részletekről, és elárulta, csak akkor nyílt fel a szeme kapcsolatáról, amikor tavaly karácsonykor szerelme szakított vele.
Megdöbbentő eset rázta meg Thaiföldet, amikor egy feldühödött vadelefánt bosszút állt egy türelmetlen autóson, aki nem volt hajlandó megvárni, amíg átkel az úton.