A boncolási jegyzőkönyv az szerint az erős nyugtatószerként használt ketamin és egy rövid hatású hallucinogén érzéstelenítő okozta, hogy Matthew Perry elvesztette eszméletét, és belefulladt a jakuzzijába. Volt barátnője Kayti Edwards azt állítja, a színész biztosan egészségügyi dolgozótól szerezte a drogot, ezért szeretné, ha kivizsgálnák azokat, a
Karácsony a béke és a szeretet ünnepe, legalábbis az kellene, hogy legyen, de a csalók már jóval előtte hangolódnak az ünnepekre, és nem éppen barátságosak a szándékaik - ráadásul nagyon sok fronton támadnak. A legfontosabb, hogy amennyiben úgy érzed, csalás áldozata vagy, akár az ajándékrendelés során, akár később, mindenképpen tegyél lépéseket, a
A karácsony előtti időszakban évről évre felmerül a dilemma és sokszor vitákat is szül, akár családon belül is, hogy vágott vagy műfenyőt válasszunk-e. Az ízlés és a megszokás mellett az érvek között szerepel a környezetvédelem problémája, azonban arról, hogy melyik a környezetbarátabb megoldás, különböző érvek és ellenérvek látnak napvilágot. Nézz
Így az évnek a vége felé sok minden kavarog bennem.. életem egyik legnehezebb és egyben legszebb éve is volt az idei – írja legfrissebb Instagram posztjához Tóth Gabi, és mi tagadás, nem téved.
Mostanában szárnyra keltek a pletykák, miszerint Harry és Meghan a visszatérésüket fontolgatják – nos, ehhez a királyi családnak, legfőképp az uralkodónak is van egy-két szava.
Lékai-Kiss Ramóna tegnap Demeter Richárd divattervező születésnapi vacsoráján vett részt, és ezúttal is csodálatosan nézett ki, nem mellesleg a humorát sem hagyta otthon. Az Instagramra feltöltött vicces videón épp csókolózik, és nem is “akárkivel"!
Íme 10 édesség, amelyet a karácsonyi ünnepek alkalmából a világ országaiban előszeretettel fogyasztanak. Ismered őket? (Ahol a sütemény típusára kérdezünk, a kép illusztráció.)
Nehéz lehet pontosan megállapítani, hogy valaki mennyi érzelmi intelligenciával bír, azonban vannak olyan tipikus mondatok, amiket ezek az emberek gyakrabban használnak.
Eddig csak arról szóltak a hírek, hogy Putyin rossz egészségügyi állapotnak örvend, nemrégiben azonban már olyan pletykák is szárnyra kaptak, miszerint az elnök halott. Vajon mi az igazság?
Katalin hercegné karácsonyi koncertje minden évben várva várt esemény, melyre idén december 8-án került sor. A koncert televíziós közvetítésére szentestéig kell várni, de addig is hangolódhatunk a hercegné legújabb videójával, melyben nagyon értékes és fontos gondolatokat oszt meg velünk.
A múltheti Sztárbox döntő meglehetősen megoszlatta a tévénézőket, a legjobban most mégis a férfi középsúly két versenyzője, Molnár Áron és Rácz Jenő választotta ketté a közönséget.
Katalin hercegné karácsonyi koncertje minden évben várva várt esemény, melyre idén december 8-án került sor. A koncert televíziós közvetítésére szentestéig kell várni, de addig is hangolódhatunk a hercegné legújabb videójával, melyben nagyon értékes és fontos gondolatokat oszt meg velünk.
Az ukrán védelmi minisztérium fő hírszerzési igazgatóságának tisztje állítólag titkos oroszországi küldetésre képez ki ügynököket. Feladataik: szabotázs, mérgezés és merénylet.
Puskás-Dallos Bogi imádnivaló közös fotót posztolt kisfiával közösségi oldalain. A képen a egy igazán bensőséges pillanatba nyerhettünk bepillantást: Ábel békésen alszik édesanyja mellkasán, Bogiból pedig csak úgy árad a boldogság és a harmónia.
Sophie Turner egy csajos délutánt töltött közeli barátnőjével, Tabitha Dohertyvel, akivel furcsa érintéseket váltottak egy kávézóban, majd csókkal búcsúztatták egymást.